1989: van rajta mit vitatni – vitaverseny diákoknak a rendszerváltásról

Vitatkozz a rendszerváltásról, és nyerj vasfüggönytúrát a magyar–osztrák határhoz! Időutazás a Magyar Helsinki Bizottsággal. Itt találod, mit is kell tenned ehhez.

1989 a Magyar Helsinki Bizottság életében is fontosnak számít: ekkor adtuk ki alapító nyilatkozatunkat, és egyesületként ekkor jegyzett be bennünket a bíróság. De ennél is fontosabb, hogy 1989 kulcséve volt a magyar és a kelet-európai rendszerváltásoknak. Töméntelen esemény, remény, harc, eszme, érzés, változás sűrűsödött össze benne. Ha 1989-ről beszélünk, nem csak a múltunkkal, hanem a jelenünkkel is foglalkozunk. Mai országuk és közéletünk 1989-es szemszögből is vizsgálható. Vitatkozzunk hát a rendszerváltásról!

***

Háromfős csapatok jelentkezését várjuk 2019. november 11., 24:00 óráig.

Kik lehetnek csapattagok?

1988. december 31. után született magyarul beszélő főiskolások, egyetemisták, akik érvényes diákigazolvánnyal tudják igazolni élő hallgatói jogviszonyukat. Nem csupán nappali tagozatos diákok jelentkezhetnek. (A nem magyarországi intézmények hallgatóinál más, de hiteltérdemlő igazolást is elfogadunk.)

Egyáltalán nem csak történelem, politológus, jogász vagy közgazdász hallgatók jelentkezését várjuk. Közéleti kérdésekről például agronómus, mérnök vagy informatikus hallgatók is jól tudnak vitatkozni. Miért is ne tehetnék ezt közönség előtt egy vitaversenyen?

Hogyan lehet jelentkezni?

A jelentkezéshez a szándék jelzése és a személyes adatok megadása mellett egy kvízt is ki kell töltenetek (Google Forms), valamint megadott korabeli privátfotókról egy rövid esszét (max. 1800 leütést) írnotok, beküldenetek. Ezek alapján választjuk ki a négy legjobb csapatot.

Fontos, hogy csak a 2019. november 11., 24:00 óráig beérkező jelentkezéseket vesszük figyelembe.

 

A jelentkezési lapot a kvízzel és az esszékérdéssel itt találtjátok: https://forms.gle/evzV5DjNX3PA7jJG6 

 

2019. november 15-ig választ adunk, hogy ki jutott be és ki nem. A legjobb négy csapat ekkor ismerheti meg, mi az a három állítás, amit közönség előtt kell megvitatni. Ők majd segítséget kapnak ahhoz is, hogyan érdemes készülni a „döntőre”. A vidéki csapatok utazási költségét fizetjük.

Mi lesz a vitaverseny (a „döntő”)  menete?

A nyilvános, érvekre épülő, előre lefektetett szabályok alapján moderált vitaversenyt az Empathy Caféban (Budapest, V. kerület, Arany J. u. 31.) tartjuk majd 2019. november 27-én délután.

Hogy jól sikerülhessen a „döntő”, előtte délelőtt vitafelkészítést, „gyorstalpalót” tartunk a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) szakértő segítségével a Blinken OSA Archívumban (Budapest, V. kerület, Arany J. u. 32.).

A vitaverseny lebonyolításáról most csak annyit, hogy egy vívóversenyhez hasonlóan kiemelés alapján kerülnek szembe egymással a csapatok. A kiemelés sorrendje a helyszínen fog eldőlni egy gyors 1989-es „kocsmakvízzel”. Ezek után az első csapat a negyedikkel, a második a harmadikkal fog szembe kerülni. Az előzetesen megadott három állításból egyet-egyet sorsolunk ki a „párbajozóknak”. A szerencse dönti el majd azt is, hogy kinek kell az állítás mellett vagy ellen érvelnie. A győztesek jutnak aztán a döntőbe, ahol a megmaradt egy állítás mellett vagy ellen kell érvelniük.

Fontos, hogy a verseny során a csapat mindhárom tagjának lesz vitafeladata, mindegyiküknek érvelnie kell majd.

A győztes csapat díja egy vasfüggönytúra lesz jövő márciusban. A kétnapos társas utazás során a rendszerváltás emblematikus helyszíneit keressük fel a magyar–osztrák határon. Az utazás, szállás és étkezés költségeit mi álljuk.

Ha kérdésetek van, írhattok a koszonjuk@helsinki.hu e-mailünkre vagy munkaidőben telefonálhattok a Magyar Helsinki Bizottsághoz [(36 1) 321 4323, 321 4327, 321 4141].

A vitaverseny Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/2093445817423655/

Kalandra fel!

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság