Titkolóznak a lehetséges új strasbourgi bíró személyéről

Nem tisztességes, nem átlátható és nem konzisztens az a folyamat, amelyben a kormány eldöntötte, ki lesz Magyarország három strasbourgi bírójelöltje – derül ki civil szervezeteknek az igazságügyi miniszterhez küldött mai leveléből. A tiltakozók szerint még megelőzhető lenne, hogy a kormány blamálja magát és a jelölteket.

strasi

 

2017 januárjában lejár Sajó Andrásnak, az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírájának hivatali ideje. Magyarország számára 2016. augusztus 26-ig áll nyitva a határidő arra, hogy a három bírójelölt listáját beterjessze az Európa Tanács Parlamenti (Tanácskozó) Közgyűléséhez. A testület közülük választja ki majd Sajó utódját. Feltéve, ha a jelöltek személye és kiválasztásuk módja megfelel az előírásoknak. És itt mutatkozik most probléma.

A Magyar Helsinki Bizottság két alkalommal is levélben fordult Trócsányi László igazságügyi miniszterhez, hogy adjon tájékoztatást a jelölési és kiválasztási folyamatról. Értékelhető választ a jogvédő szervezet nem kapott – sem a kiválasztási folyamat mikéntjét, sem a jelöltek személyét nem ismerhette meg.

Pedig az Európa Tanács (ehhez tartozik a strasbourgi bíróság) szabályzatai szerint a kiválasztási folyamatnak demokratikusnak, átláthatónak és diszkriminációmentesnek kell lennie. A tagállamokat kötelesek állandó, előre megismerhető szabályok alapján zajló nemzeti kiválasztási eljárást létrehozni, és ennek keretén belül nyilvános és mindenki számára nyitva álló pályázatot kiírni a jelöltaspiránsok számára. Ugyanis a strasbourgi bíróság hitelességének és jelentőségének megőrzésében fontos szerepe van a bíróválasztás folyamatának, ezen belül a tagállami jelöltállítási szakasznak, amely megelőzi a közgyűlés végső döntését.

Ha a hazai kiválasztási folyamat nem tisztességes, átlátható és konzisztens, akkor a közgyűlés elutasíthatja a teljes listát. Márpedig az igazságügyi tárca eddig csak annyit árult el, hogy van ilyen lista, amelyet kormány már be is nyújtott az ET-nek. A jelölteket Trócsányi miniszter – „szakértőkkel történt konzultáció alapján” – terjesztette fel a kormánynak.

A levélíró civilek most arra kérik a minisztert, hogy „vonja vissza a benyújtott listát, és a megszabott határidőig rendelkezésre álló két hónapot kihasználva alkosson nyilvános szabályzatot a jelöltállítási folyamatra nézve, írjon ki nyilvános pályázatot a pozíció betöltésére, és ennek alapján terjessze fel a kormánynak döntésre a javasolt jelöltek listáját”.

Ha mindezt a miniszter nem tenné meg, Magyarország úgy járhatna, mint Szlovákia kétszer és Azerbajdzsán egy alkalommal, amikor mindhárom jelöltjüket elutasította az ET közgyűlése.

A miniszterhez küldött mai levél itt.

Háttéranyag a sajtónak elérhető itt.

 

Aláíró szervezetek:

 

  • Amnesty International Magyarország
  • Eötvös Károly Közpolitikai Intézet
  • Európai Roma Jogok Központja Alapítvány (ERRC)
  • Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC)
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar LMBT Szövetség
  • Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  • Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
  • PATENT Egyesület
  • Társaság a Szabadságjogokért
  • Transparency International Magyarország

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság