Szembeszállt a gyerekek elleni visszaélésekkel, mire kirúgták
Az egyik komáromi állami iskolában elbocsátottak egy tanárt, aki fel akarta tárni a gyerekek elleni szexuális visszaéléseket. Bár még csak figyelmeztetése sem volt 24 éves pályája során, már nem érettségiztetheti le osztályát. Balla István bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.

Tavaly ősszel országos botrány rázta meg a komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikumot. A hírek szerint az intézmény frissen kinevezett igazgatóját és kamaszkorú diákját közösülés közben kapták rajta egy tanteremben.
Míg az állami technikum fenntartója, a Tatabányai Szakképzési Centrum vonakodott a történetek kivizsgálásától, a rajtakapott igazgató mindent elkövetett, hogy eltussolja az ügyet. Miután a rendőrség hivatalból kezdett el nyomozni „14. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntett” gyanúja miatt, végül bejelentették, hogy az igazgató munkaviszonya megszűnt.
Ez azonban nem vetett véget a mérgezett légkörnek. Balla István és kollégái arra jutottak – mivel több körülmény mutatott rá –, hogy nem egyszeri kisoklásról lehetett szó. Szerették volna teljes körűen feltárni a történteket, és mert elégedetlenek voltak a fenntartó hozzáállásával, maguk is megkeresték a technikum egykori és mostani diákjait, hogy mondják el, mi történt velük.
Ezek után Balláék konfliktusba kerültek az egyik oktató társukkal, aki többször is nyilvánosan megfenyegette, zaklatta őket. Végül ezeknek nem lett semmi fegyelmi következménye.
Viszont közvetlenül az érettségi szünet előtt a fenntartó közölte az alperessel, hiába a 24 éves eredményes pedagógiai teljesítménye, nem számít az sem, hogy még csak figyelmeztetése sem volt korábban, felmondanak neki, és már nem is érettségiztethet.
Az írásbeli felmondásban 11 indokát adták a kirúgásának. Ezek között vannak nyilvánvalóan átlátszó ürügyek és ravaszabb csúsztatások. A legkomolyabb felmondási ok talán az volt, hogy tanév elején az iskola vezetését ért „alaptalan” súlyos váddal szemben nyomozást végzett, szembehelyezkedett a munkáltatóval, ideértve az egykori igazgatót is, akit „nem szeretett”. A Tatabányai Szakképzési Centrum szerint Balla István magatartása „súlyosan rontja a tanári együttműködést és kollektívát, a szakszerű oktatói munkát és a tanár-diák bizalmat és együttműködést”.
Könnyen belátható, hogy nem lehetséges olyan munkahelyi előírás, amely szerint szeretni kell a főnököt. Az pedig különösen meghökkentő, hogy a fenntartó „alaptalannak” tekint egy olyan vádat, gyanút, ami miatt nyolc hónapja nyomoznak a rendőrök.
Balla Istvánt letaglózta, hogy szeretett iskolájában április 30. óta már nem gyakorolhatja a hivatását, és tizenegyedikes osztályát sem viheti végig az érettségiig. Csalódottságot és szégyent érez, noha tudja, nem ő tehet arról, hogy egész eddigi élete legmélyebb egzisztenciális és érzelmi hullámvölgyébe került.
A Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult, hogy ingyenes és szakszerű képviseletet kapjon a Tatabányai Szakképzési Centrum ellen indított munkaügyi perében. A civil jogvédő szervezetnek már nagy tapasztalata van olyan munkavállalók peres képviseletében, akik társaik vagy gyerekek melletti kiállásuk, valamint alapjogaik gyakorlása miatt keveredtek konfliktusba a munkaadóikkal.
Az ügyről bővebben itt írunk.