1% tőled, 100% tőlünk Ajánld adód 1%-át idén a Magyar Helsinki Bizottságnak, hogy minél többeknek tudjunk segíteni!

Megakadályoztuk, hogy emberi jogi aktivista ügyfelünket kiutasítsák Oroszországba

A 35 éves, orosz állampolgárságú Jevgenyij Beljakovot kiutasították volna Magyarországról, de a Fővárosi Törvényszék január 11-i döntése értelmében az erről szóló határozatot megsemmisítették. Ügyfelünk számára életveszélyes lenne visszatérni hazájába.

Fotó: Huszti István / Telex

Jevgenyij Beljakov 15 éve a budapesti CEU-n diplomázott történészként, majd 2017-ben, éppen az egyetem elüldözése idején tért vissza ismét Magyarországra. Azóta itt él, ide kötik a kapcsolatai is. Korábban ír és cseh jogvédő szervezeteknél dolgozott, 2014-15-ben a Human Rights Watch moszkvai munkatársa és rövid ideig a Novaja Gazeta újságírója is volt. Elsősorban LMBTQI embereket ért oroszországi diszkriminációt és üldözést kutatja, de nyíltan kritizálja a putyini diktatórikus rendszert is. 

Amikor 2022 júniusában érvényét vesztette a magyarországi tartózkodási engedélye, fel sem merülhetett komolyan, hogy hazatérjen Oroszországba, ahol a homofób és külföldi ügynökökről szóló orosz törvények miatt az elmúlt években számos emberi jogi, melegjogi aktivista került célkeresztbe.

„Ekkor már kitört a háború, féltem visszamenni Oroszországba, nem tudtam, mit tegyek. Beadtam a papírokat, aztán küldenem kellett igazolást az egészségügyi biztosításról, amit megtettem. Hetekig nem történt semmi, és amikor érdeklődtem, közölték, hogy a hosszabbítási kérelmemet elutasították, szeptember 13-ig el kellett volna hagynom az országot”

– mondta el a Telexnek ügyfelünk. Ezen a ponton fordult a Magyar Helsinki Bizottsághoz jogi segítségért.

Köztudomású, hogy Oroszországban maguk a hatóságok üldözik az ellenzéki politikusokat és civil aktivistákat és az utóbbi hónapok háborús pszichózisában a homofób törvényeket drákói módon szigorították. A szerdai bírósági tárgyalás is az erről szóló országinformációkra alapozva állapította meg, hogy Jevgenyij megalázó, embertelen bánásmódnak lenne kitéve, ha visszakényszerítenék hazájába. A hatóságok koholt vádak alapján, kirakateljárásban bebörtönözhetik. Az orosz börtönökben rendkívül embertelen állapotok uralkodnak, több beszámoló is szól kínzásokról és a politikai foglyok sanyargatásáról. Emellett az is feltételezhető, hogy közvetlen életveszély is fenyegetné ügyfelünket, mivel valószínűleg besoroznák, és arra kényszerítenék, hogy meggyőződése ellenére Ukrajnában harcoljon, ezért üldözés fenyegeti.

Mindezt Jevgenyij a Magyar Helsinki Bizottság segítségével el is mondta a hatóságnak, de hiába: ők azt gondolták, minden gond nélkül haza tudna térni. 

A kiutasító döntés megsemmisítése azonban nem jelenti azt, hogy Jevgenyij Beljakov helyzete megnyugtatóan rendeződött, de legalább továbbra is itt maradhat, ahol 2017 óta él, és nem kell a Putyinék megtorlásától tartania.

Üdvözöljük a bírósági ítéletet, amely megakadályozta az idegenrendészeti hatóságot, hogy kiutasítsa az orosz ellenzéki emberi jogi aktivistát. Úgy gondoljuk, hogy Jevgenyijnek nemzetközi védelmet kell kapnia, ami nem lesz egyszerű, mert a magyar kormány tönkretette a menekültügyi rendszert, megszegve hazánk uniós kötelezettségeit is”

– kommentálta a fejleményeket Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

A Magyarországon is érvényes nemzetközi szabályozás szerint az államok kötelesek védelmet nyújtani a bajba jutottaknak, és senkit nem küldhetnek vissza származási országába, ha ott életét vagy szabadságát veszély fenyegeti. Jevgenyij helyzetéből értelemszerűen következne, hogy megindítják a menekültügyi eljárást, de a 2020-ban bevezetett hazai szabályok szerint ehhez először egy szándéknyilatkozatot kellene benyújtania vagy a kijevi vagy a belgrádi magyar nagykövetségen. Azaz el kellene hagynia az országot, hogy kifejezze a szándékát, hogy Magyarország védelmét szeretné kérni, ami a lejárt orosz útlevelével nem is lehetséges. 

Ezután egy 60 napos elbírálási időszak következne, amely során elbírálnák a kérelemről és beutazásról szóló igényt, majd a magyar hatóság (jellemzően elutasító) értesítést küldene a kérelmezőnek. Ha pedig Jevgenyijnek mégis sikerülne beadnia a menedékkérelmét, a hosszas eljárás végét akkor is Magyarország határain kívül kellene megvárnia.

A Magyar Helsinki Bizottság elkötelezetten dolgozik azért, hogy Jevgenyij helyzete véglegesen rendeződhessen, ahogyan a civil jogvédő egyesület azért is küzd, hogy végre tisztességes eljárásban bírálják el az itteni menedékkérelmeket.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság