Kirívó lemaradásban van a magyar állam a strasbourgi ítéletek végrehajtásával
A strasbourgi bíróság „elvi jelentőségű ítéleteinek” 74%-át nem hajtotta még végre Magyarország. A European Implementation Network (EIN) adatai szerint az Európa Tanács 47 tagállama közül csak Azerbajdzsán és Oroszország áll rosszabbul, mint mi. Ez annál is aggasztóbb, mert a strasbourgi ítéleteket minden esetben végre kell hajtani, és az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága addig nem tekinthet lezártnak egy ügyet, amíg esélye marad hasonló jogsértéseknek.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nyilvános adatait felhasználva az EIN épített adatbázist és működtet honlapot a strasbourgi ítéletek végrehajtásáról. A szervezet ma publikálta az Európa Tanács (ET) összes tagállamára lebontva, hogy milyen arányban hajtották végre az utóbbi tíz év ún. „elvi jelentőségű ítéleteit”. A strasbourgi bíróság ilyeneknek tekinti az azokban a perekben meghozott döntéseit, amelyek rendszerszintű problémákat tárnak fel, és az államnak intézkednie kell ahhoz, hogy hasonló jogsértések ne fordulhassanak elő.
Magyarország esetében az utóbbi tíz évben 57 ilyen ítélet született. Ebből mindössze 15 tekinthető végrehajtottnak, 42 pedig nem. Ez a 74%-os arány feltűnően rossznak számít nem csak az ET összes tagállamának 43%-os átlagához képest, hanem térségünk többi országával összevetve is. A visegrádi négyek közül a lengyel „hátralék” 35, a szlovák 23, míg a cseh mindössze 3%-os. De a szerb és a román állam is sokkal jobban áll a teljesítésben (22 és 44%), mint a magyar. A miénkhez hasonlóan siralmas képet mutat a török és ukrán helyzet (63 és 67%), és csak az orosz meg azeri pocsékabb (89 és 95%), mint a magyar.
Ez a kirívó lemaradás nem azt jelenti, hogy a magyar állam ne fizetné ki a panaszosoknak az EJEB általa megítélt kártérítéseket („igazságos elégtételt”), hanem azt, hogy nem teszi meg azt, ami orvosolná az általánosabb problémát. Az államnak ugyanis azt is biztosítania kell, hogy hasonló sérelem később másokat már ne érhessen. Ezért szükséges lehet például jogszabályokat módosítani, a bírósági ítélkezési gyakorlatot felülvizsgálni, képzéseket indítani vagy éppen javítani a börtönkörülményeken.
Minden Strasbourgban elmarasztalt ország kormányának akciótervet kell kidolgoznia a rendszerszintű probléma kezelésére. Ennek ellenőrzését az ET Miniszteri Bizottsága végzi, és jó esetben ő tesz pontot határozottal az eljárás végére. Magyarországnál az ügyek háromnegyedében ez nem történt még meg. Ilyen például a tisztességesen ki nem vizsgált rendőri bántalmazások vagy a csak garázdaságként kezelt gyűlölet-bűncselekmények ügye, a tömeges börtönzsúfoltság sok évtizedes problémája vagy az egyházi státuszoktól önkényesen megfosztott vallási közösségek helyzetének rendezése. De ugyanígy önmagában kevés az, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság önkényesen eltávolított elnöke kártérítést kapott, mert amíg a magyar állam nem alkot garanciákat arra, hogy a bírák következmények nélkül élhessenek szólásszabadságukkal, addig nem lehet lezárni ezt az ügyet sem.
A kormány nem az Európa Tanáccsal vagy a strasbourgi bírósággal „babrál ki”, amíg nem zárja le megnyugtatóan a fontos ügyeket, amelyekben az egyezménysértésről „elvi jelentőségű ítélet” született, hanem országa polgáraival.