Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Eltörték a sípcsontját – kártérítést kapott

Tarjáni kontra Magyarország

Tarjáni Attila Pétert 2015 júliusában rendőrök az orosházi kapitányságra állították elő, miután otthon alkoholos állapotban zavartan viselkedett. Tarjáni saját és a családtagjai állítása szerint otthon még sérülésmentes volt, azonban az előállítás végére többek között eltört a sípcsontja, zúzódott a felkarja és mindkét csípőtájéka, valamint sérült több foga is. Tarjánit – állítása szerint – a rendőrök bántalmazták, így keletkeztek a sérülései. Bár az orosházi kapitányság vezetője hivatalból feljelentést tett az ügyben, az eljárást bizonyítottság híján megszüntették. Így Tarjáni a Magyar Helsinki Bizottság segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

A Bíróság ítélete szerint az eljárás megszűntetése nem volt megalapozott. A döntés főként a Tarjánit előállító rendőrök vallomásain alapult, továbbá abból a feltevésből indult ki, hogy a sérült az ittassága miatt nem emlékezhetett az eseményekre. Ennélfogva a nyomozóhatóság nem hallgatta meg tanúként a Tarjáni által idézni javasolt tanúkat, nem szembesítette a rendőröket az ellentmondások tárgyában senkivel, és az eljárás során beszerzett szakértői vélemény ellentmondásos volt és számos sérülés keletkezésére nem is adott magyarázatot. Így a magyar hatóságok nem tettek meg minden ésszerűen elvárhatót annak érdekében, hogy a rendőri bántalmazás gyanúját felvető ügyet megfelelően kivizsgálják. Ez a mulasztás pedig a 3. cikk (kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma) sérelmét jelenti. A Bíróság a Tarjáni kontra Magyarország ügyben a kérelmezőnek 7500 eurós nem vagyoni kártérítést ítélt meg.

Az ítélet angolul itt olvasható.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság