Gyakorlati szakemberek kapacitásfejlesztése gyakorlatorientált képzéssel a rasszista, homofób és egyéb gyűlölet-bűncselekmények üldözése érdekében (2015-2016)

Translation is available for this content

Switch to English

 

A Themistokles and Dimitris Tsatsos Foundation – Centre for European Constitutional Law (CECL) koordinációja alatt kerül megvalósításra az Európai Unió által támogatott „Gyakorlati szakemberek kapacitásfejlesztése gyakorlatorientált képzéssel a rasszista, homofób és egyéb gyűlölet-bűncselekmények üldözése érdekében” című projekt, melyben a Magyar Helsinki Bizottság projektpartnerként vesz részt. A projekt célja, hogy gyakorlatorientált, interaktív és közös esetfeldolgozásra épülő képzéseket biztosítson görög, magyar és olasz bírák, ügyészek, ügyvédek és rendőrtisztek számára a gyűlölet-bűncselekmények büntetőjogi eszközökkel való kezeléséről. A projekt keretein belül kidolgozásra került egy-egy képzési terv és segédanyag a három érintett célcsoport számára, egy nemzetközi jó gyakorlatokat összesítő kézikönyv.

A Magyar Helsinki Bizottság részt vett a szakmai és képzési anyagok fejlesztésében, valamint a hat magyarországi képzés megszervezésével járult hozzá a projekt megvalósításához. Budapesten 2016. január 21-én és március 4-én került sor az ügyvédek képzésére; március 2-án és 21-én a bírák és ügyészek; március 9-10-én és 23-24-én pedig a rendőrök képzésére Miskolcon és Szegeden.

A bírák és ügyészek képzésére a Magyar Igazságügyi Akadémia és a Legfőbb Ügyészség, a rendőrök képzésére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével került sor.

A képzésekről szóló részletes beszámolók megtalálhatók a következő oldalakon:

https://helsinki.hu/tovabbkepzes-a-gyulolet-buncselekmenyekrol-birak-es-ugyeszek-szamara/

https://helsinki.hu/ugyvedkepzes-a-gyulolet-buncselekmenyekrol/

https://helsinki.hu/rendorkepzes-a-gyulolet-buncselekmenyekrol/

A fenti képzéseken túl a Magyar Helsinki Bizottság szervezte meg a három magyar célcsoportból egy-egy képviselő kiutazását a projektben résztvevő holland partner Art.1/RADAR által szervezett, háromnapos, rotterdami továbbképzésre.

A projekt magyarországi záróeseménye egy informális szakmai egyeztetés lesz, ahol az érintett célcsoportok képviselőinek lehetősége lesz megbeszélni a gyűlölet-bűncselekményekkel szembeni hatékony büntetőjogi fellépéssel kapcsolatban felmerülő aktuális kérdéseket.

 


A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság