#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Jogi úton kell elérni a Kossuth téri kordon elbontását

A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a Kossuth téri kordon elbontását jogi úton kell elérni. A jogszabályokat az országgyűlési képviselőknek is be kell tartaniuk.

A Magyar Helsinki Bizottság felelőtlennek és károsnak tartja a fideszes országgyűlési és EP-képviselők azon akcióját, amelynek során a mai napon elbontották a Kossuth téri kordont. A Helsinki Bizottság álláspontja szerint egy jogállamban a jogsérelmekre a jogszabályok adta keretek között, a jogi lehetőségekkel élve kell orvoslást keresni. A polgári engedetlenség eszközéhez akkor lehet nyúlni, ha a jog adta lehetőségek kimerültek és a jogszerű cél másként nem érhető el.

Ahogy azt a kordont szintén jogsértőnek tartó Helsinki Bizottság január 30-án megtette, az ellenzéki képviselőknek is módjuk lett volna a rendőrségi törvényben biztosított joguk alapján panasszal élni a tér lezárása ellen. Ehelyett azonban jogon kívüli eszközökhöz nyúlva, saját kezükbe vették az igazságszolgáltatást. Különösen nagy felelőtlenség ez olyanoktól, akik a jogalkotás folyamatában részt véve sokat tehetnének a rendőrségi és a gyülekezési törvény hiányosságainak kiküszöbölésért.

Ezért úgy véljük, hogy a képviselők akciója rendkívül veszélyes üzenetet közvetít az állampolgároknak, azt sugallva, hogy a jogszabályokat semmibe venni elfogadható magatartás. Ezzel nagymértékben hozzájárulnak a jogállamiságba vetett bizalom megrendüléséhez.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság