1% Add adód 1%-át az emberi jogok védelmére! Május 20-ig legkönnyebben az ügyfélkapun keresztül tudsz rendelkezni róla. ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42

Jelentések a javítóintézetekben tett látogatásokról

A Magyar Helsinki Bizottság jelentései a javítóintézetekben tett monitorozó látogatásairól

A bolgár, lengyel, román és magyar Helsinki Bizottságok közös, az Európai Bizottság Jogérvényesülési Főigazgatósága által támogatott, Szabadságuktól megfosztott gyerekek Kelet-Közép-Európában (2013–2014) elnevezésű projektje a fogva tartott, javítóintézeti nevelésre utalt, illetve a pszichoszociális, pszichiátriai intézetekben elhelyezett gyerekek helyzetét vizsgálta a részt vevő országokban. A projekt keretében a Magyar Helsinki Bizottság monitorozó látogatást tett 20 különböző intézetben, ahol gyerekeket tartanak fogva, köztük Magyarország összes, Budapesten (III. kerület, Szőlő utca), Aszódon, Debrecenben és Rákospalotán található javítóintézetében.

Lehetőségünk volt nemcsak az egyes intézményeket, intézménytípusokat megismerni, hanem azokat egymáshoz képest is értékelhettük. Az összehasonlítás különösen nagy különbségeket mutatott az előzetes letartóztatást foganatosító intézettípusok között. A projekt tapasztalatai alapján egyértelmű, hogy kedvezőbb feltételek mellett több esélyt kapnak a társadalmi integrációra azok, akik javítóintézetbe kerülnek (akár előzetes letartóztatásba, akár azért, mert javítóintézeti nevelésre ítélték őket), mint azok, akik büntetés-végrehajtási intézetbe kerülnek.

A Magyar Helsinki Bizottság jelentései a javítóintézetekben tett látogatásokról itt érhetőek el:

  •  Jelentés az Emberi Erőforrások Minisztériuma Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthonában 2013. november 4-5-én tett látogatásról
  •  Jelentés az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesti Javítóintézetében 2014. március 11-12-én tett látogatásról
  • Jelentés az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetében 2014. április 14-15-én tett látogatásról
  • Jelentés az Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézetében  2014. május 26-27-én látogatásról

A Magyar Helsinki Bizottság a témához kapcsolódó blogbejegyzése itt olvasható.

 

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság