Indokolatlan volt a Kossuth tér lezárása 2006 novembere után – ismét pert nyert a Helsinki Bizottság az ORFK ellen a „kordonügyben”

A Fővárosi Bíróság 2010. november 11-i döntésében kimondta: a rendőrség nem tudta igazolni, hogy 2006. november 22-e után Gergényi Péter, Budapest akkori főkapitánya, indokoltan tartotta fent a Kossuth tér lezárását.

Translation is available for this content

Switch to English

Mint emlékezetes, 2006. október 23-án Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitányaként elrendelte a Kossuth tér csaknem teljes területének lezárását, amelyet 2006. november 22-én kelt intézkedésében meghosszabbított

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András Kristóf 2007 januárjábanmegkísérelt áthaladni a téren, majd miután az ott szolgálatot teljesítő rendőrök ezt megakadályozták, panasszal fordult a rendőrséghez, sérelmezve, hogy az eredetileg jogszerű lezárás meghosszabbítására és fenntartására megfelelő indok nélkül, és ezért a mozgásszabadságot jogsértő módon korlátozva került sor.

Miután az ügy több rendőrségi és bírósági fórumot megjárt, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2010 januárjában elutasította a panaszt, mondván: a rendőrség elemző, értékelő munkája alapján megállapítható volt, hogy a korábbi, szűkebb kordon nem elégséges az Országház és a képviselők védelmének biztosítására, ezért fent kell tartani a tér egészére kiterjedő kordont. A döntés ellen a Helsinki Bizottság a Fővárosi Bírósághoz fordult.

Az eljárásban a bíróság arra kötelezte az ORFK-t, hogy bizonyítékokkal támassza alá: ténylegesen folyt elemző, értékelő tevékenység, és ennek eredményeként valóban olyan következtetésre juthatott a rendőrség, hogy a tér nagy részének lezárása nélkül nem garantálható a védett személyek és létesítmények biztonsága. Az ORFK ennek a felhívásnak nem tett eleget, és csak két, a novemberi hosszabbítás szempontjából nem releváns (2006. október 23-ra, illetve az október 23-a és november 4-e közötti időszakra vonatkozó) rendőrségi dokumentumot csatolt be.

Erre való tekintettel a Fővárosi Bíróság 2010. november 11-én kelt döntésébenmegállapította: a rendőrség nem tudta megindokolni a Kossuth tér nagy részére kiterjedő kordon fenntartásának szükségességét, ennek hiányában pedig a területlezárás által megvalósított mozgásszabadság-korlátozás jogsértő. Mivel a bíróság nem jogosult megváltoztatni az ORFK panaszügyben hozott határozatát, a döntést megsemmisítette, és a rendőrséget megismételt panaszeljárás lefolytatására utasította.

Az előzmények itt olvashatók.

A Fővárosi Bíróság ítélete

 

 

 

 

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság