#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Ez a mi országunk: érvénytelenítsd a népszavazást!

 

Huszonkét civil szervezet az alábbi közös nyilatkozatban állt ki az október 2-i népszavazás érvénytelenítése mellett.

„Mi, civil szervezetek és az országért felelősséget érző magyar állampolgárok egy olyan országban hiszünk, ahol az emberség, a szolidaritás és egymás tisztelete mentén intézzük közös ügyeinket. Azt látjuk, hogy a kormány veszélyezteti értékeinket, ezért felemeljük szavunkat az október másodikára kiírt népszavazás, és az azt beharangozó gyűlöletkampány ellen.

Úgy döntöttünk, hogy kampányt indítunk a népszavazás érvénytelenítéséért, mert nem viszi előre közös ügyeinket, értelmetlen és embertelen is.

A népszavazásra bocsátott kérdés nem viszi előre a közös ügyeinket. Nem kínál választ a menekültek helyzetére, sem az Európai Unió jövőjére. Éppen úgy elutasítja a szolidaritást nehéz helyzetű embertársainkkal, mint a többi európai tagállammal. Nem kívánja megteremteni a békés együttélés kereteit. Meggyőződésünk, hogy ahol a gyűlölet határozza meg a közbeszédet, ott hosszútávon senki nem lehet biztonságban.

A népszavazásra bocsátott kérdés értelmetlen. Az EU-ban nem született olyan döntés és nem is tárgyalnak arról, hogy kötelező “betelepítési” kvótát írjanak elő. Ha lenne is ilyenről szó a jövőben, a tárgyalóasztalnál Magyarország is ott ülne.  A referendum kérdésére adott válasznak ráadásul nincs konkrét jogi következménye, és azt sem tudjuk, hogy a kormány pontosan mire kér felhatalmazást az állampolgároktól, mert ezt nem árulták el nekünk.

A népszavazási kampány embertelen. A népszavazás és az azt kísérő kampány célja a menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés. Egyetlen következménye az lehet, hogy a már most is rendkívül megtépázott társadalmi szolidaritást tovább gyengítve megerősítést ad a kormánynak a gyűlöletkampány folytatására.

Október 2-a igazi kérdése, hogy képes lesz-e valaha ez az ország egy humánus közösséggé válni. Ezért dolgozunk az év 365 napján, október másodikán, és az azt megelőző egy hónapban is.

Vannak közöttünk, akik érvénytelenül fognak szavazni, míg mások bojkottálják a menekültellenes  kényszernépszavazást. A célunk mégis közös: érvénytelenítsük ezt a népszavazást.
Csatlakozz hozzánk, oszd meg a nyilatkozatunkat, beszélgess barátaiddal, munkatársaiddal, szomszédaiddal. Győzd meg őket is, együtt be tudjuk bizonyítani, hogy emberséges és szolidáris a mi országunk!”

 

Artemisszió Foundation

Eleven Emlékmű

Eötvös Károly Közpolitika Intézet

Független Előadó-művészeti Szövetség

Gyerekesély Közhasznú Egyesület

Hálózat a Tanszabadságért

Hívatlanul Hálózat

Humán Platform Egyesület

Közélet Iskolája

Krétakör Alapítvány

Magyar Helsinki Bizottság

Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

Magyarországi Európa Társaság

Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Migration Aid

MigSzol

Oktatói Hálózat

Oltalom Karitatív Egyesület

Opera Közhasznú Kulturális Egyesület

Segítsünk együtt!

Szépírók Társasága

Társaság a Szabadságjogokért

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság