Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

kriminalizáció

A kriminalizálás azt jelenti, hogy egy cselekményt, magatartást, körülményt, olykor tulajdonságot jogellenesnek nyilvánítanak azáltal, hogy bűncselekményként ítélik meg.

Az ember és tetteinek büntetőjogi megítélése sokat változott az időben. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kriminalizált cselekmények, magatartások, körülmények vagy tulajdonságok száma az elmúlt évszázadokban sokat csökkent a nyugati világban. Nem számít már halállal is büntethető bűncselekménynek pl. istenkáromlás, a boszorkányság, a homoszexualitás vagy a vallási eretnekség. Igaz, korábban nem szankcionált cselekményeket büntet a Btk.: kapcsolati erőszak vagy a gyermekbántalmazás, nem is szólva a mostanában megjelent normasértésekről, mint pl. védjegyoltalom megsértése vagy a versenytárs utánzása.

A kriminalizáció számos esetben alig vitatható. Viszont nagyon is kritika tárgya lehet, ha körülményt vagy tulajdonságot akar büntetni, és amelyen az normasértőnek nem áll módjában változtatni. Magyarországon például kriminalizálták a hajléktalanságot. 2018 októberében az Alaptörvény és a szabálysértési törvény is úgy módosították, hogy megtiltják a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. A rendőrség a hajléktalanokat hajléktalanszállókba való költözésre kötelezheti, és ha 90 napon belül háromszori felszólítás után sem tesznek eleget a felszólításnak, börtönbe kerülhetnek.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság