#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

kleptokrácia 

A kleptokrácia egy olyan politikai rendszert jelent, amiben a hatalmon lévő személyek elsősorban a saját vagyonuk gyarapítására összpontosítanak, annak ellenére, hogy ez az intézményes rendszer és a közös források kárára történik.

A szót az ógörög kleptész, azaz tolvaj és a kratosz, azaz hatalom, uralom szavak összevonásával alkották meg a XIX. század elején. Maga a szó annyit jelent: „tolvajuralom”. A kleptokrácia a politikai korrupció legmagasabb foka – innen már nincs feljebb, vagy inkább lejjebb. A kleptokráciában az uralmon lévők elsőrendű célja a lopás, mások kifosztása, leginkább a közvagyon elorzása, elsikkasztása az állam felhasználásával.

A kleptokrácia mindig igyekszik eltakarni lényegét, és másnak feltüntetni magát, mostanában például ilyen-olyan (pl. valódi, irányított, keresztény-, olykor illiberális) demokráciának vagy egyenesen népállamnak. A kleptokrácia mindig autokratikus vagy diktatórikus hatalomgyakorláshoz kapcsolódik. A jogállami, demokratikus fékek és ellensúlyok hiánya egyszerre könnyíti meg a lopássorozat elkövetését a hatalom birtokosainak, valamint a bűncselekmények elleplezését és azt, hogy azok következmények nélkül (büntetlenül) maradjanak.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság