Elfogadhatatlan a Fidesz javaslata az alkotmánybírák jelölésének új szabályairól

A Magyar Helsinki Bizottság szerint sértik a jogállamiságot és veszélyeztetik a jogvédelem jelenlegi szintjét a Fidesz javaslatai, amelyek megváltoztatnák az alkotmánybírák jelölésének szabályait, lehetővé téve, hogy a Fidesz gyakorlatilag önállóan, egyeztetés nélkül dönthessen az alkotmánybírák személyéről.

Az Alkotmánybíróság tizenegy tagját az Országgyűlés kétharmados többséggel választja, az alkotmánybírák személyére mindeddig a parlamenti pártok egy-egy képviselőjéből álló jelölő bizottság tett javaslatot. A Fidesz most módosítaná az Alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt: a jelölő bizottság összetétele ezentúl a parlamenti arányokhoz igazodna.

A június 7-én benyújtott, és igen gyorsan megvitatott javaslatok indokolása szerint az új szabályozás „biztosítja a politikai egyeztetések lefolytatásának megfelelő kereteit”. A Helsinki Bizottság aggodalommal figyeli, hogy a kormánypárt mit tekint az egyeztetések megfelelő keretének. Az új rendelkezések ugyanis valójában semmilyen valódi politikai egyeztetést nem tesznek majd szükségessé: a Fidesz egymaga, az ellenzéki képviselők egyetértése nélkül dönthet az új alkotmánybírák személyéről, meghatározva az alkotmánybíráskodás irányát, ami sérti a jogállamiság elvét, és veszélyezteti a jogvédelem jelenlegi szintjét.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és a jogvédelmi rendszer legfontosabb szereplője, tevékenysége során alapjogokat érintő jogszabályok alkotmányosságáról dönt, közvetlen módon vagy áttételesen egyéni ügyek kimenetelét befolyásolja döntésével. A testület gyakorol kontrollt az Országgyűlés felett, így kiemelkedően fontos, hogy tagjait széles körű konszenzus eredményeképpen válasszák meg.

A Helsinki Bizottság megengedhetetlennek tartja, hogy az alkotmánybírák jelölése során az aktuális parlamenti erőviszonyok érvényesüljenek, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz parlamenti többségét kihasználva újabb csapást készül mérni a jogállamiságra.

***

Valóságos össztüzet nyitottak civil szervezetek két fideszes országgyűlési képviselő alkotmánymódosító javaslatára. A civilek külön-külön hasonló tartalmú nyilatkozatokat tettek közzé az Alkotmánybírák választásának szabályait átalakító javaslatról. A civil szervezetek álláspontja szerint a javaslat az Alkotmánybíróság függetlenségét ássa alá, mert azt teszi lehetővé, hogy a kormánytöbbség politikai konszenzus nélkül, egyedül döntsön a kormány hatalmának korlátjául szolgáló Alkotmánybírósági tagokról.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és a jogvédelmi rendszer legfontosabb szereplője. A testület gyakorol kontrollt az Országgyűlés felett, így kiemelkedően fontos, hogy tagjait széles körű konszenzus eredményeképpen válasszák meg – írja a Magyar Helsinki Bizottság.

A javaslatot sürgős eljárással tárgyalja az Országgyűlés, várhatóan már a jövő héten elfogadják azt. A Nyilvánosság Klub szerint a nyilvánosság követelményének teljes figyelmen kívül hagyásával történő statáriális jogalkotás folyik.

A benyújtott alkotmánymódosító javaslat a frakciók létszámarányához igazítja a jelölőbizottság összetételét. Mindez az utolsó féket is kiiktatja a választási folyamatból: a kormánytöbbség az ellenzéki erők teljes figyelmen kívül hagyásával jelölheti és választhatja meg a neki tetsző személyeket, ezzel veszélyeztetve az Alkotmánybíróság függetlenségét.

Az Eötvös Károly Intézet közleményében arra figyelmeztet, hogy a kormánytöbbség azon túl, hogy szabadon, érdemi szakmai és politikai egyeztetés nélkül is módosítani tudja az alkotmány szövegét, az alkotmánymódosítással azt a jogot is magának követeli, hogy az alkotmány értelmezésére és kikényszerítésére hivatott Alkotmánybíróságot is uralhassa.

TASZ szerint az Alkotmánybíróság függetlensége az egyik legfontosabb garanciája a jogállamnak és az alkotmányos alapjogok védelmének. A TASZ álláspontja szerint az a politikai erő, amely a hatalmi egyensúlyokat felborítja, önmagának állít csapdát.

K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Transparency International Magyarország közleménye szerint „az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy az Alkotmánybíróság függetlensége ne kerüljön veszélybe”.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság