Egy évvel meghosszabbították az ukrajnai menedékesek magyarországi védelmét

Fellélegezhetnek a Magyarországon élő ukrajnai menedékesek: a kormány egy tegnapi kormányrendelettel újabb egy évvel meghosszabbította ideiglenes védelmüket. Igazolványukat nem kell a hatóságnál meghosszabbíttatniuk, azok egy évig még biztosan érvényesek maradnak.

Translation is available for this content

Switch to English

A menedékes igazolványok érvényessége automatikusan meghosszabbodik 2024. március 4-ig. Ez azt jelenti, hogy a menedékes státuszú emberek továbbra is jogszerűen élhetnek Magyarországon, dolgozhatnak, bérelhetnek lakást, járhatnak iskolába és vehetik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Függetlenül attól, hogy az igazolványokon nem ez a jövő márciusi lejárati dátum szerepel, azok a törvény erejénél fogva továbbra is érvényesek maradnak. A menedékeseknek igazolványaikkal nincsen teendőjük. A már eddig is ideiglenes védelemben részesített ukrajnai embereknek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság nem fog új kártyákat kibocsátani, hiszen arra nincsen szükség.

A Magyar Helsinki Bizottság továbbra is rendelkezésére áll a tájékoztatást és jogi segítséget igénylő menedékeseknek a ukrainecrisis@helsinki.hu címen.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság