A 22 legütősebb börtönfilm
Több börtönfilmlista kering a neten. Van köztük igazán kiváló is. De egy sincs, amelyiket egy emberi jogi szervezet, ráadásul egy a fogvatartottak jogvédelmével foglalkozó állított volna össze. Most már ilyen is van: íme, a Magyar Helsinki Bizottság börtönfilmlistája.
Monte Cristo grófja (1955)
Sok zárt intézetben játszódó film készült a filmtörténet során. Kórházakban, pszichiátriákban (pl. Madárka, Száll a kakukk fészkére), kollégiumokban, nevelőintézetekben (pl. Ha, A fiatal Törless), zárdákban, kolostorokban (pl. A rózsa neve, Ördögök), lágerekben (pl. Saul fia, Schindler listája), fogolytáborokban (Híd a Kwai folyón, Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence!) stb. Aztán akadnak olyan nagyszerű filmek is, ahol a börtönnek átmenetileg van dramaturgiai szerepe, de nem köré épül a cselekmény (pl. Amerikai história X, Hideg napok, Spartacus, Szarvasvadász). Őket sem válogattuk most be.
Mik voltak mégis a szempontjaink, mely filmek kerültek fel a listánkra? Igyekeztünk hiteles börtönfilmeket ajánlani. Igaz, ez nem mindig börtönszakmai vagy szociológiai hitelességet jelent, lehet az erkölcsi vagy lélektani is.
Azt is fontosnak tekintettük, hogy a börtön ne pusztán hátteret biztosítson a dramaturgiához, hanem fontos szerepet játsszon a film cselekményében. A jó börtönfilm egyszerre képes megszólítani az érintettet és a nagyközönséget. Az sem válik hátránya, ha más zsánerekkel is érintkezik: egyben kalandfilm, erkölcsi példázat, fejlődéstörténet, krimi is stb. A jó börtönfilm filmnek is jó.
Monte Cristo grófja (1908)
Műfajteremtő klasszikusok
Alapfilmek rácsra, falra, bilincsre, fenyítésre hangolva.
Monte Cristo grófja (1955)
„Soroljuk a közhasznú ismeretekhez! Vagy mégse?” – bizonytalankodik Red, a Shawhank börtön életfogytosa a Remény rabjai (1994) c. filmben, amikor kezébe kerül Alexandre Dumas regénye. Nekünk nem kell bizonytalankodnunk, mert soha más börtöntémájú fikciós művet nem filmesítettek meg annyiszor, mint éppen a Moste Cristo grófját. Jár neki hát az első hely a listánkon.
Monte Cristo grófja (1913)
Az első, az 1908-as „Cristo-mozi” óta legtöbb film- és televíziósorozat-változat, átdolgozás az Egyesült Államokban, Franciaországban és Indiában készült belőle. De If vára ártatlanul bebörtönzött foglyának vadromantikus szökéstörténete és megdicsőülése meghódította a filmeseket Spanyolországban, a Szovjetunióban, Örményországban, Egyiptomban, Mexikóban, Venezuelában, Sri Lankában, Hong Kongban, Japánban, Dél-Koreában, ráadásul angol-olasz animációs sorozat is készült belőle John Halas (Halász János) rendezésében.
Mi most a töméntelen lehetőség közül az 1954-es változatot választottuk ki. Sok híres színész domborította már Edmond Dantes figuráját, például Richard Chamberlain, Gérard Depardieu, Viktor Avilov vagy Brandon Lee, de Jean Marais alakításánál egyik sem volt emlékezetesebb.
Robert Vernay rendező alkotását a reménytelen raboskodásból való mesés szökés mellett Dantes bosszújának kifinomultsága és szomorkás teljessége teszi nem csak a börtönt soha meg nem jártak, de a sitiprincek számára is hiteles börtönfilmmé. Nem szociológiailag hiteles, hanem érzelmileg. Nem kell ártatlannak lenni ahhoz, hogy Dantes tanácstalanságában, összeomlásában, magányában, börtönbarátságában és bosszúvágyában magára ismerjen bármely börtönlakó.
https://www.youtube.com/watch?v=b6-gDQbLEqM
A nagy ábránd (1937)
Jean Renoir rendező filmklasszikusát elsősorban háborús drámaként szokás besorolni, pedig vérbeli börtönfilm is. Egy első világháborús német hadifogolytáborban játszódik, ahonnan a francia katonák furtonfúrt szökni próbálnak.
A nagy ábránd (1937)
Megint látszólag a szökés szervezi a filmet, és megint szóba kerül Monte Cristo grófja is, mint előkép. De a film itt valójában a rabtartó, von Rauffenstein őrnagy (Erich von Stroheim), illetve a rab Maréchal hadnagy (Jean Gabin) és társai különös, olykor lovagias, de végeredményben egyenlőtlen viszonyát és játszmáját mutatja be. Miközben a német főtiszt már-már baráti kapcsolatba kerül a szintén kék vér de Boeldieu kapitánnyal, kötelességtudatból mégis kénytelen a halálát okozni.
Még ebben a peremhelyzetben is, amit a várbörtön jelent, csak átmeneti lehet a rabok közötti általános szolidaritás, mert az osztálykülönbségek itt sem tűnhetnek el véglegesen. Viszont egy igazi, tűzben edzett szoros barátság valódi szabadulást hoz a rabságból. Az ábránd legalább nekik valóra válik.
Az odú (1960)
A Jose Giovanni regényéből készült, kiválóan fényképezett újhullámos francia film – szemben az előző kettővel – nem nélkülözi a valósághűséget, és a szűk zárkában a készült képsorok már-már fájóan intimek. Mese és ábránd viszont nincsen benne. A forgatókönyv egyik írója, Jean Aurel maga is a párizsi La Santé a börtön lakója volt, ahol a történet játszódik. Ráadásul itt nem kitalált sztoriról van szó. Roland szerepében az egyik „színész”, Jean Keraudy a való életben is annak az öt fogolynak az egyike volt, akik az odúba kerülnek a filmen.
Az odú (1960)
Az előzetes letartóztatottak az elítéltekhez képest is bizonytalanabb helyzetben vannak mindaddig, amíg a jogerős ítélettel el nem dől a sorsuk véglegesen. Az ártatlanság vélelme elviekben megilleti őket, de ennek csak az az egyetlen kézzelfogható vonatkozása, hogy rabruha helyett a saját ruhájukban kell lenniük. Valójában a fizikai körülményeik is rosszabbak, mint az elítélteknél. Ezt is jól mutatja a film.
Jacques Becker rendező egzisztencialista drámát kanyarít a börtönsztori mellé. Négy, a börtönbe összesodródott férfi közös szökésre készül, amikor egy ötödiket raknak be melléjük. Érthetően bizalmatlanok az első bűntényes, de mindjárt gyilkossági kísérlettel megvádolt Gaspard-ral szemben. Vamzerről, a börtönnek jelentő spionról lenne szó?
A nyers erőszak (1947)
Fura módon Jules (Julius) Dassin rendező filmje az első amerikai a listánkon, noha börtönfilmként leginkább amerikai alkotásokra és amerikai klisékre gondolunk leginkább. A filmes börtön szinte mindig amerikai börtön. A sitt legalább annyira szokványos terepe az amerikai mozinak, mint a Vadnyugat vagy a tárgyalóterem.
A nyers erőszak (1947)
A Brute Force-ban benne van minden toposz, ami a börtön-akciófilmek a máig felmondanak. Kegyetlen börtönigazgató, pszichopata felügyeletvezető, részeges rezonőr orvos, jobb sorsra érdemes főhős (Burt Lancaster). Az elítéltek erkölcsileg felette állnak a börtönszemélyzetnek. A címben is megidézett erőszak mindent áthat, de az állam kegyetlenség mindent visz. „Nincs ész. Nincs képzelőerő. Csak az erőszak, a nyers erőszak” – vágja Munseynak, a szadista őrparancsnoknak a szemébe a mindent tisztán látó – egyszerre cinikus és humanista – börtönorvos.
Ami mégis a sematikus börtönfilmek fölé emeli Dassin művét, az a stílus: a film noir. Minden keresettsége és patetikussága ellenére átérezzük a főhős, Joe Collins és társai tragédiáját. A végzete elől senki nem menekülhet. Móricz Zsigmond-hősök az amerikai börtönben.
A domb (1965)
Az amerikai rendező, Sidney Lumet itt már túl volt a Tizenkét dühös ember, A pillantás a hídról vagy a Hosszú út az éjszakába sikerein. Mégis ismét egy szokatlan és kényelmetlen témát választott, ráadásul egy brit történetet brit forgatókönyvvel és brit stábbal.
A domb (1965)
Ray Rigby könyve második világháborús észak-afrikai büntetőtáborban játszódik, ahol a börtön nem egyszerűen a szabadságuktól fosztja meg a bűnösöket, hanem emberi méltóságukban is meg akarja őket alázni. Különösen kényes téma volt ez akkoriban, mert a II. világháború antifasiszta erőfeszítéseiben élenjáró Anglia katonai börtönének (szó szerint: „futkosójának”) a fasiszta jellegét mutatta be.
A film dilemmája: szélsőségesen egyenlőtlen helyzetben érdemes-e lázadni a megváltozhatatlan ellen? Sziszifusz bepöccen. A tragédia elkerülhetetlen. Harry Andrews és Sean Connery jutalomjátéka.
Klasszikusok popritmusban
Hagyományos börtönfilmek jelentős közönségsikerrel.
Bilincs és mosoly (1967)
A börtön sokszor az individuumot felszámoló, zsarnoki hatalom/állam metaforájaként jelenik meg a filmekben. Az amerikai mozinak az 1960-as és 1970-es évekbeli társadalomkritikus időszakában több ilyen is készült. A zsáner egyik legismertebbje a Robert Redford főszereplésével forgatott Brubaker volt. A másik a Paul Newman fémjelezte Bilincs és mosoly.
Bilincs és mosoly (1967)
Luke a szeretetreméltó, magának való antihős csak jól akarja magát érezni a világban, de „a főnökök és törvények” ezt nem engedik neki. A született vagányt korábban sem kerülik el a balhék. Azért rakják a déli javító-nevelő börtönbe, munkatepelre, mert parkolóórákat tör össze. A kétéves szabadságvesztése alatt fokozatosan gyűlik meg a baja a börtönnel. Notórius szökevény lesz, aki belepusztul szenvedélyes és végzetes szabadságvágyába.
Apám nevében (1993)
Az 1969-től 1994-ig véres (polgár)háború dúlt Észak-Írországban. Csak az egyik szereplője, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) mintegy 1800 embert ölt meg, közülük 600-an voltak a civilek. A terror átterjedt Angliára is. 1974-ben a London melletti Gilford egyik kocsmájában robbantottak bombát. Öten meghaltak, negyvenketten megsebesültek. A büntetőperében ártatlanul, az eljárásjogot sokszorosan megsértve ítéltek életfogytiglani börtönre Angliában élő íreket. Róluk szól ez a film.
Apám nevében (1993)
Az angol és amerikai filmgyártás javára kell írni, hogy mindig érzékenyen reagál aktuális politikai-hatalmi problémákra, és nem szükségszerűen veszi át a hivatalos narratívát. Ezekben az országokban a filmekben is jól működik a véleménynyilvánítás szabadsága. Így a Maise börtön hírneves éhségsztrájkoló ír politikai foglyairól is több mozi készült (pl. Őt is anya szülte (1996), Éhség (2008)].
Az Apám nevében Jim Sheridan rendező Gerry Conlon könyvét filmesítette meg. A férfi még 20 évesen került fogságba az apjával együtt, aki majd ott hal meg a börtönben. Conlon és társai csak 15 évvel később szabadulhattak ki. A börtönélményeit is részletező önéletrajzából a megjelenést követően két évvel már filmet forgattak a főbb szerepekben Daniel Day-Lewis-zal, Emma Thompsonnal és Pete Postlethwaite -tel.
A remény rabjai (1994)
Nincsen olyan börtönfilmlista, amire ez a mű fel ne került volna. És alig van olyan lista, amelyiket ne ez a film vezetné. A Frank Darabont művét övező általános hódolat teljesen megérdemelt. Merthogy az amerikai tömegfilm legjobb hagyományaihoz illeszkedve ez a 137 perces mozi képes végig lekötni a néző figyelmét, és szórakoztató, naivan erkölcsös mondanivalója sem teszi hamissá az ábrázolást. A történet és a rendezés is példaszerűen egyensúlyoz a giccs, a film noir és az erkölcsi példázat kijelölte szakadék felett, és nem zuhan a mélybe. A realizmus és a mese sodrata jelenti a strapabíró drótkötelet, amin a nézőt a főhősökkel együtt a pokolból a paradicsomba átvezetik az alkotók.
A remény rabjai (1994)
Stephen King kiváló kisregényéből maga a rendező írt káprázatos forgatókönyvet. Az életfogytosok, Red (Morgan Freeman) és Andy Dufresne (Tim Robbins) barátsága a Monte Cristo világát idézi fel, csak itt mindketten elnyerik boldog szabadságukat.
Ments meg, Uram! (1995)
Az eddigi filmek főszereplői többnyire kisebb normasértéseket követtek el vagy egyenesen ártatlanok voltak. Matthew Poncelet (Sean Penn) azonban nem ilyen. Borzalmas bűncselekményeket követett el, amelyeket még maga előtt is sokáig tagadott, de egy apáca, Helen Prejean nővér (Susan Sarandon) segítségével végül feltárta bűneit és elismerte bűnösségét.
Ments meg, Uram! (1995)
Tim Robbins (itt mint rendező) filmje nem szorosan vett börtönfilm. A halálbüntetés, a megváltás, az istenélmény és a megbocsátás dilemmái tán fontosabbak is, mint maga a börtön és a kivégzés, amely inkább csak kulisszát ad a történetnek. Persze, fontos kulisszát, ami nélkül tétje sem volna az alapkérdésekre adott válaszoknak. Igazi amerikai bűnfilmről, modern moralitásjátékról van itt szó, amely nem nélkülözi a szentimentalizmust és a megértésbe vetett szilárd meg naív hitet. Vajon az apáca „igaz történetéből” milyen filmet forgatott volna Dosztojevszkij, ha filmrendezőnek áll a XX. századi Egyesült Államokban?
Halálsoron (1999)
Ismét Frank Darabont és ismét Stephen King. És ismét egy fekete, ez esetben egy halálraítélt (Michael Clarke Duncan) és ismét egy fehér, ez esetben egy börtönőr (Tok Hanks) különös kapcsolata áll a történet középpontjában. Ízlésünkhöz képest itt azonban némileg több a paranormalitás, a melodráma és a giccs.
Halálsoron (1999)
Viszont listánkban nincs még egy film, amely annyi együttérzéssel és megértéssel mutatná be a börtönfelügyelők terhét és személyiségét, mint ez. Ráadásul nem is akárhol végzik szorgos munkájukat a film hősei: a siralomházban. Itt a mese, a fantasztikum mindenben legyőzi a realitást – a börtönőrök ábrázolásánál ez kevésbé zavaró, mint a történet más vonatkozásaiban. Szép is volna, ha sok olyan őr akadna, mint a filmbeli Paul Edgecomb.
Szökésfilmek
Eddig is láthattuk, a börtönfilmek leggyakoribb cselekményeleme a szökés, az idő előtti szabadulás, ahol a hős diadalt arat a hatalmon. Mint arra A nyers erőszakban is figyelmeztetnek, a halál is a szökés és szabadulás egy formája. Ahogyan A hosszútávfutó magányossága (1962) és A pókasszony csókja (1985) hősei sem sem a kiszakadás hagyományos útját „választották”, ők a sportot és az őrületet hívták segítségül. Ez az öt film hozzájuk képest hagyományosabb szökéstörténet.
Egy halálraítélt megszökött (1956)
A Gestapo lyoni börtönében a francia ellenállás tízezer követőjét tartották fogva, és közülük hétezren haltak meg ott. Robert Bresson filmje az egyik fogoly szökését meséli el, „a valóságot minden szépítés nélkül” – mint fontosnak tartja feltüntetni saját kézírással és aláírással a film főcímje előtt. A szinte már szerződésben vállalt kötelezettségét igyekszik is híven teljesíteni.
Egy halálraítélt megszökött (1956)
A filmben leginkább a narrátort halljuk, aki maga a visszaemlékező főhős. A puritán jelenetek során keresztül némán és apródonként halad nagy célja, a szökés felé. A feszültséget az expresszív közeli képek fokozzák. Hősünk kitartó küzdelme nem csak saját szabadságáról szól, hanem a franciák, sőt az emberiség szabadságáról, győzelméről a fasizmus barbársága felett. Az ő szökése maga a felszabadulás.
A cím megtévesztő, mert Fontaine hadnagy sincs egyedül, a végén egy társ is segíti a megmenekülését. – Bár látna most az anyám! – jegyzi meg a még gyerek társ a sikeres szökés után, mielőtt belevesznének a jótékony mozdonyfüstbe és sötétségbe.
A megbilincseltek (1958)
A faji-etnikai gyűlölködés és a rasszizmus ma is a börtönök valóságához tartozik mindenfelé. [Lásd pl. Carandiru (2003).] A börtönökben a kis különbségek is új értelmet nyernek és felnagyulnak. A szegény még szegényebb, a gyenge még gyengébb lesz. A fekete még feketébb, a fehér még fehérebb lesz. Az elítélt személyiségét sokszor eltakarja, hogy „néger”, „indián”, „latino”, ír, ukrán vagy cigány. Stanley Kramernek a faji-etnikai párbeszédet és megismerést tekintve optimista filmje egy sikertelen szökés történetét meséli el – hol másutt, mint – az amerikai Dél mocsárvilágában.
A megbilincseltek (1958)
Az egymásrautaltság, a közös érdek, amely egy bilinccsel köti össze a fehér Jokert és a fekete Cullent olyannyira összehozza a két férfit, hogy amikor már nincsenek összebilincselve, akkor is sorsközösséget vállalnak egymásért, feláldozzák szabadságukat a másikért. Alapfilm Tony Curtis és Sidney Poitier feledhetetlen alakításával.
Pillangó (1973)
Ez is egy egykori rab visszaemlékezésének vagy inkább valóságos elemeket is tartalmazó kalandregényének adaptációja. Saját állítása szerint Henri Charriere-nek sikerült megszöknie a Francia Guyanán lévő Ördög-szigeti fegyenctelepről. A film az ő bestselleréből készítette Franklin J. Schaffner rendező.
Pillangó (1973)
Az állhatatos főhős (Steve McQueen) itt sem marad egyedül, hű társ (Dustin Hoffman) segíti őt is a fogságban és a szökésben is. A filmnek 2017-ben elkészítették a remake-jét, az azonban nem világos, miért. Az új változat ugyanis semmit nem tett hozzá az 1973-as eredetihez, amelynél tapasztalati szakértőként még ott bábáskodott Henri Charriere is.
Szökés az Alcatrazból (1979)
A csodakapus soha nem kap gólt, a sztárügyvéd minden perét megnyeri, a sztárács soha nem üt kalapáccsal az ujjára. Ilyen nincs. Ahogyan olyan börtön se nagyon lehet, ahonnan meg ne szöktek volna már valamikor. Mindenesetre vannak börtönök, amelyeknek az a híre, hogy lehetetlen szökni belőlük. Ilyen volt az Alcatraz is. 1962-ben mégis sikerült innen is három elítéltnek kereket oldania. Azt azonban máig nem tudni, hogy a Frank Morris vezette trió nem fulladt-e bele az óceánba.
Szökés az Alcatrazból (1979)
Don Siegel filmje is nyitva hagyja ezt a kérdést. Ettől még ez az egyik legizgalmasabb, legfeszesebb szökésfilm, amit valaha készítettek. Bár a figurák egy kalandos filmdrámához illően elrajzoltak, mégis kellő mélységük van, nem egyszerűen rosszak vagy jók. Patrick McGoohan börtönparancsnokként és Clint Eastwood az eltökélt Morrisként is kiváló választás volt.
Törvénytől sújtva (1986)
Orleans Parish Prison. Itt kerül egy zárkába Jack (John Lurie) és Zack (Tom Waits), a szürke zónában mozgó két balfácán, akik ki nem állhatják egymást. Hozzájuk rakják be az angol nyelvvel csak most ismerkedő olasz Robertót (Roberto Benigni). Őt gondatlanságból elkövetett emberölés miatt sitteltek le, egy biliárdgolyóval végzett áldozatával. Aztán összeáll a szökés triója.
Törvénytől sújtva (1986)
Jim Jarmusch vidám és szellemes filmjében egy csomó allúzióval, filmes idézetettel találkozunk A nagy ábrándból és leginkább A megbilincseltekből.
Magyar börtönfilmek
Elsősorban a magyar dokumentumfilmes terméből válogatunk, nálunk ott született több érvényes alkotás a börtönről és a rabokról.
Börtönben az uram (1981)
– Arról beszéltünk, hogy a szocializmus fejlődésével egyre kevesebb lesz a bűnöző. Ez a prognózis nem „így” jött be – mereng a márianosztrai parancsnok a dokumentumfilmben. Valójában: nem jött be. Mert a hetvenes évek végétől ütemesen növekedett az ismertté vált bűncselekmények száma. 1989-ben kétszer annyit követtek el (225 ezret), mint tíz évvel korábban. Az elítéltek átlagos száma az 1980-as években már 20 ezer fölött alakult, és a nagy többségük visszaeső volt.
Börtönben az uram (1981)
Moldova Ágnes és Gém György filmje ezt a helyzetet mutatja be. Nyilván, nem tudtak a jelenségek mögé nézni, mert szabadon nem forgathattak, de azért így is elég izgalmas és tarka képest kapunk az 1980-as évek elejének börtönvilágáról. Tisztességes szemléletű, ítélkezésmentes panoráma ez. Olyannyira, hogy maga cím félrevezető, mert bőven foglalkoznak a női elítéltekkel is. Nagy kár, hogy ma ilyen film bizonyosan nem készülhetne a hazai büntetés-végrehajtásról.
Bebukottak (1985)
Hatan beszélnek az életükről, arról, hogyan kerültek börtönbe. Mindannyian fiatalkorúként követték el súlyos bűncselekményeiket: megölték az apjukat, nevelőjüket, barátjukat, melegeket fosztottak ki, gyereket raboltak. Kegyetlen kamaszok.
Bebukottak (1985)
Az állam csak annyit tesz, hogy bezárja őket, összezárja egymással a tesztorennal és keserűséggel felpumpált sorstársakat. Csalódottak, zavarodottak, tanácstalanok. Egyedül maradtak a bajaikkal. Gyűlölik egymást, gyűlölik a világot. (Monory) Mész András dokumentumfilmjében magukról beszélnek.
A szikár interjúk mellett a tököli börtön, a XII. körlet pokoli világát is megmutatják. Ezek nem direkt felvételek, mégis hitelesek, a fiúk a saját brutális zárkaéletüket rekonstruálják, játsszák el a kamera előtt. A börtönőrök maguk is haszonélvezői és dagasztói a romlottságnak. Egy ismeretlen és eltagadott ország ad magáról hírt. Elsősorban ezek miatt a jelenetek miatt tiltották be a filmet, és csak a rendszerváltás során láthatta a nagyközönség.
A forgatás után harminc évvel Gerő Marcell rendező kereste meg az egykori „bebukottakat”. A Káin gyermekeiben (2015) sincs szabadulás, megváltás. Ők sosem lesznek „a remény rabjai”.
Börtönárvák (2017)
Mindenkinek közös érdeke, hogy az elítélt, ha szabadul, többet ne kövessen el bűncselekményt, és ne kerüljön újra börtönbe. Egy tisztességes és az adópénzekkel hatékonyan gazdálkodó büntetés-végrehajtásnak mindent meg kell tennie azért, hogy a fogvatartott és családja között ne szakadjon meg a kapcsolat. Mert ez lehet a biztosítéka a sikeres beilleszkedésnek a kinti társadalomba.
Börtönárvák (2017)
Józsa Márta és Litauszki János filmje éppen akkor készült, amikor fontos fordulat következett be a magyar börtönéletben. A kép itt még reménykeltő. 2017 volt a határév. Addig a börtönirányítás legalábbis nem akadályozta a civil segítséget, nem fojtotta el a fogvatartottak érdekét szolgáló parancsnoki kezdeményezéseket. Az egri börtönben is meseterápiával segítették a női foglyokat, akik gyerekeik elvesztése miatt aggódtak. A lényeg itt is a családi kötelékek védelme és megerősítése volt.
Mesék a zárkából (2020)
Visky Ábel rendezőnek éppen ezek a mesekörök adták az ötletet, hogy mi volna, ha férfi elítéltek meséit egy profi stáb segítségével filmesítenék meg, és a rabok és gyerekeik alakítanák a szerepeket. Az eredmény pompásra sikeredett. Megkapó film született.
Mesék a zárkából (2020)
Három szellemes meseszkeccsből áll össze a film. A forgatás két éve alatt sok minden változik, az alapkoncepciónak is idiomulnia kell a történtekhez. Van, akinél a gyerek is börtönbe kerül, van, akit közben elhagyja a párja. A mese fantasztikuma és a valóság fantasztikuma itt nem akadályozzák, hanem segítik egymást. Mármint a film szempontjából. Elvégre családi életünkben többnyire kevesebb konfliktusra, fordulatra és bonyodalomra vágyunk, mint a filmeken.
Szegénylegények (1966)
A börtön itt egy alföldi sánc. Nem is börtön ez, inkább valamiféle szilaj fogda a pusztán. Még folyik a vizsgálat. Az évszám: 1869. Az egykori ‘48-as Ráday Gedeon kormánybiztosként azt a feladatot kapja, hogy számolja fel a betyárvilágot. A közbiztonsági akcióban nincsenek előre kialakított, számonkérhető szabályok. A megbízót az eredmény érdekli, a módszerek és az eszközök önkényesek. A hatalom a maga kíméletlenségével teszi a dolgát.
Ahol a hatalom színre lép, ott megjelenik az ellenállás is. Többféle a szegénylegények reakciója: konok passzivitás, tiltakozás, önpusztítás. Színre lépnek az árulók és vamzerek is, de nekik sincs menekvés.
Jancsó Miklós, Hernádi Gyula, Karall Luca és Somló Tamás filmklasszikusa elsősorban az 1956 utáni ellenforradalmi időszak fullasztó reménytelenségéről és árulásairól szól. De nem csak annak a parabolája, hanem az elnyomó hatalom és a szabadságától megfosztott ember szélsőségesen egyenlőtlen viszonyának is. Tudjuk jól, börtönben ez a torz reláció még a szokottnál is nyersebb.
+2: Sorozatok
Oz (1997–2003)
A kétbetűs rövidítés egy kitalált New York-i fegyház nevét takarja. Az intézmény ötös blokkjában a rehabilitáció elősegítésével kísérleteznek, tisztességes állampolgárt akarnak faragni a fogvatartottakból, mire kiszabadulnak. Ez a hely mindenkiből kihozza a legrosszabbat: nem csupán az elítélteken követhetjük ezt, hanem az őrökön, az igazgatón és más vezetőkön, a pszichológuson, a nővéreken és a pap karakterén is, akiket a börtönbeli napi rutinjukhoz tartozó helyzetekből ismerünk meg.
Oz (1997-2003)
A hat évadot megélt sorozat a tévézésnek abból az időszakából való, amikor még nem volt olyan megszokott drogokat, meztelenséget, nemi erőszakot és sok káromkodást alkalmazni, mint napjainkban. Az Oz mégsem pusztán a brutalitásával ér el hatást, hanem azzal, hogy senki sem igazán pozitív karakter, és a néző lassan elveszíti az ítélkezés képességét.
Aznap éjjel (2016)
A nyolcrészes sorozat az amerikai büntető igazságszolgáltatási rendszer működésébe ad betekintést. Nem csak annak bürokratikus világát mutatja be nagyon részletesen, hanem a börtönélet feszültségeit is.
Aznap éjjel (2016)
A főszereplő egy rendesnek tűnő fiatal srác, aki elköti az apja taxiját, majd egy titokzatos lány bepattan a kocsiba, aki másnap reggel már holtan fekszik mellette az ágyon. Hogy ki a gyilkos, azt sem a néző, sem a rendőrök, sem az ügyvédek, sem a vádlott maga nem tudja biztosan.
A félig nyomozós, félig börtöndráma forgatókönyvben nem csak a bemutatott eseménysort jellemzi aprólékos kidolgozottság, hanem a széria karaktereit is, függetlenül attól, hogy a főszereplőkről vagy a mellékszereplőkről beszélünk. Mindenki remekül megállja a helyét, a színészek erős, hiteles atmoszférát kölcsönöznek a sorozatnak.
Érdekel a fogvatartottak és a börtönök helyzete Magyarországon? A FECSKE (Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport) szabadult fogvatartottakból, családtagjaikból, civilekből, a büntetés-végrehajtással foglalkozó szakemberekből álló hálózat, ami abban segít, hogy a bevonulásra várók, a fogvatartottak hozzátartozói, és a különféle hivatású szakemberek tájékoztatást, információt kapjanak a büntetés-végrehajtás állapotáról, működéséről, szabályairól. Honlapjukon közérthető tájékoztatókat, friss híreket és érdekességeket olvashatsz a témában.