Az emberi jogok védelme magyar érdek

Hétvégén Tusnádfürdőn Magyarország miniszterelnöke azt mondta, hogy „nem liberális természetű” államot épít, azonban ezt a fajta építkezést „egy sajátos magyar civil szféra próbálja akadályozni”, amely külföldi érdekeket képvisel. Mivel a Magyar Helsinki Bizottságot Orbán Viktor pártjának szóvivője már egy évvel ezelőtt „külföldi megrendelést teljesítő” „álcivil szervezetnek” nevezte – aminek kapcsán a párt és a szóvivő ellen első fokon személyiségi jogi pert nyertünk –, úgy érezzük, reagálnunk kell a miniszterelnök gondolataira.

1) A miniszterelnöki honlap beszámol arról, hogy „a miniszterelnök kijelentette: a világban versenyfutás van annak az államnak a kitalálásáért, amely leginkább képes egy nemzetet sikeressé tenni. Ma a világ azokat a rendszereket próbálja megérteni, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek, az elemzések »sztárjai« pedig Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” A tudósítás szerint „Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem osztja az amerikai külpolitika irányvonalát, miszerint az emberi jogok terjesztése a feladat. Úgy látja: Magyarországnak azt a célt kell kitűznie, hogy a világ minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy »sikeresek legyünk«, ő ezt tekinti nemzeti külpolitikának. Mint mondta, emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, gyakorlati, relációközpontú együttműködéseket kell kialakítani.”

Nézzük, milyen problémákat sorol – például – az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága ezekkel a „sztár-országokkal” kapcsolatban:

Kína:
• a fogvatartás során rutinszerűen alkalmazott bántalmazás miatt bekövetkezett halálesetek kirívóan magas száma és megfelelő felderítésük elmaradása;
• bírósági döntés nélküli fogvatartás átnevelő munkatáborokban;
• titkos, senki által nem ellenőrizhető börtönök.

Oroszország:
• büntetőeljárások olyan civil szervezetek ellen, amelyek az ENSZ szerveinek információt adnak az általuk tapasztalt jogsértésekről;
• a rendőrök által elkövetett kínzások különösen magas száma;
• újságírók és emberi jogi aktivisták bántalmazása és megölése;
• külföldi támogatásban részesülő civilek külföldi ügynökként való nyilvántartása és állami zaklatása.

Törökország:
• kínzással kicsikart vallomások;
• rendkívül enyhe büntetések a kínzásért – ritkán – felelősségre vont rendőröknek;
• nagyszámú személy nyomtalan – és a hatóságok tevékenységével összefüggésbe hozható – eltűnése, és az ezek miatti nyomozásokkal kapcsolatos teljes információhiány;
• rendőri túlkapások és bántalmazások a fogvatartási helyeken kívül, így pl. demonstrációk alkalmával; halálos eredménnyel járó, indokolatlan rendőrségi lőfegyverhasználat.

Ha ilyen országok felé fordulunk a „versenyképesség” receptjéért, ha úgy szeretnénk „építkezni”, ahogy ők a maguk rendszereit kialakították és működtetik, akkor igen, mi, civilek valóban megpróbáljuk megakadályozni ezt az „építkezést”, mert ezt a magunk részéről rombolásnak tartjuk.

Hosszabb-rövidebb ideig a náci Németország és a kommunista blokk is „sikeres” volt, ugrásszerű ipai fejlődéssel, geopolitikai térnyeréssel, az egyéni szabadságjogok tömeges, durva eltiprása miatt azonban kódolva volt a bukásuk a liberális demokráciákkal szemben, mivel a politikai közösség (a nemzet) csak akkor lehet valóban sikeres, ha a tagjai szabadon és jogaik teljes birtokában élhetnek és dolgozhatnak.

2) Orbán Viktor szerint a nyilvánosságban rendszeresen szereplő magyarországi civilek „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”, akik külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon. A helyzet azonban az, hogy Magyarország minden magyar és – egyáltalán nem mellékesen – nem magyar számára rosszabb hely lesz, ha miniszterelnöke kínai, orosz vagy török mintára kívánja átrendezni.

Idézzünk fel néhány olyan, a kormány számára fontos ügyet, amelyben 2010 óta felemeltük a szavunkat, és vizsgáljuk meg, vajon szolgált-e „magyar” érdeket a fellépésünk:
• az Alkotmánybíróság hatáskörének átalakítása magyarok millióitól vonta el a jogot, hogy bármely jogszabály alkotmányellenessége miatt az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak;
• a kormány- és köztisztviselők indokolás nélküli elbocsátása több ezer magyar állami alkalmazottat fosztott meg a munkájától, ami nyilvánvalóan hátrányosan érintette a – többségükben vélhetően szintén magyar – családtagjaikat is;
• a magánnyugdíj-megtakarítások államosítása (és elköltése) több millió magyar polgárt fosztott meg törvény alapján szerzett tulajdonától;
• a rokkantnyugdíjrendszer alkotmányos alapjának tervezett (de végül meg nem valósított) megszüntetése több százezer embert érintett volna;
• a hajléktalanság kriminalizálása szintén több tízezer, eleve kilátástalan helyzetben lévő honfitársunk alapvető jogait – végső soron személyi szabadságát – sérti;
• a bírák nyugdíjkorhatára leszállításának és kényszernyugdíjazásának nemcsak az a majd háromszáz magyar bíró lett volna (illetve volt) a közvetlen kárvallottja, akit e rendelkezés pályájának idő előtti elhagyására kényszerített (volna), hanem mindazok a peres felek is, akiknek ügye a nyugdíjazások miatt újrakezdődött, jelentősen elhúzódott;
• az adatvédelmi ombudsmannak és a Legfelsőbb Bíróság elnökének idő előtti elmozdítása sem csupán e két – magyar – jogásznak okozott sérelmet, hanem a jogkereső közönség (nagyrészt magyar) tagjainak azon jogát is sértette, hogy panaszaikat, jogvitáikat garantáltan független intézmények bírálják el;
• magyar választópolgárok millióinak a megfelelő információhoz való jutását lehetetlenítette el vagy nehezítette meg jelentős mértékben a választási kampány – de facto – kitiltása kereskedelmi médiából;
• szintén több millió választópolgár személyes adatok védelméhez való jogának érvényesíthetőségét akadályozta a választási szerveknek az ajánlóíveken szereplő aláírások megismerhetőségével kapcsolatos gyakorlata.

És a sort hosszan lehetne folytatni.

A fenti jogsértésekkel szembeni fellépésünk során ráadásul mi itt a Helsinki Bizottságnál magyar jogszabályokra, illetve a magyar Országgyűlés által a magyar jogrend részévé tett nemzetközi szerződésekre hivatkoztunk – több esetben magyar szervek előtt, alkalmanként sikeresen. Ha e fellépésünk a magyar érdekekkel ellentétes politikai tevékenység volt, akkor ebben cinkostársaink voltak az elmúlt években a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság is. Őket a magyar állam, magyar adófizetők „pénzelik”.

A miniszterelnök szerint ellentétes tehát a magyarság érdekeivel a jogállami elvek magyar jog által szabályozott eljárásokban való számonkérése, és több ezer, adott esetben több millió magyar alapvető jogainak megvédésére irányuló, a magyar jogszabályokon alapuló fellépés.

Ha Orbán Viktor szerint a fenti ügyekkel kapcsolatos fellépésünk akadályozza az általa vágyott „illiberális” rendszer felépítését, akkor arra kell következtetnünk, hogy olyan állam kialakításán fáradozik, amelyben
• a független állami szervek megszűnnek, vezetőik bármikor elmozdíthatók;
• az állami alkalmazottak indokolás nélkül, bármikor kirúghatók;
• a választási kampány a legnagyobb médiumokban betiltható;
• a polgárok nem tudhatják meg, ki és hogyan élhet vissza az adataikkal;
• a jogos várományától bárki, bármikor, nyomós ok nélkül megfosztható;
• aki az utcára kerül, azzal bűnözőként bánunk, stb.

Szerintünk egy ilyen állam nem szolgálná a magyarok érdekeit, nem sikeresebbé tenné, hanem megnyomorítaná a nemzetet. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az emberi jogok védelme „hazafias tett”, cselekvés azért, hogy országunk, állampolgári közösségünk jobb hely legyen a benne élők számára. Ezért amíg be nem tiltják az emberi szabadság védelmét, mi folytatni fogjuk a munkánkat.