A menedékkérők hozzáférése az ország területéhez és a menedékjogi eljáráshoz a Magyar Köztársaságban – Jelentés a határmegfigyelő program első évéről (2009)

Kiadja: Magyar Helsinki Bizottság, Budapest, 2008
ISBN: 978-963-87757-9-5

Minden államnak joga, hogy megszabja, mely feltételek mellett engedi be a külföldieket az országba. Ezt részletesen szabályozza a magyar és az európai uniós idegenrendészeti, migrációs joganyag. Emellett azonban Magyarországon is tiszteletben kell tartani a menekültek védelmére vonatkozó – a hazai és a nemzetközi jogból fakadó – emberi jogi kötelezettségeket. A menekültek védelme azonban kiüresedik, ha a menekülők a biztonságot nyújtó országba (fizikai vagy jogi akadályok miatt) nem tudnak belépni és ott védelmet keresni, menedékkérelmet benyújtani.

A Magyar Helsinki Bizottság, a UNHCR és az ORFK által kötött háromoldalú megállapodás lehetővé teszi, hogy a határmegfigyelő program során a Helsinki Bizottság megfigyelje, hogyan érvényesül a Rendőrség gyakorlatában a menedékkérőknek az országba való bejutáshoz és a menedékkérelem előterjesztéséhez fűződő joga, milyen a Rendőrség által feltartóztatott külföldiekkel való bánásmód és joggyakorlat. A 2007 eleje óta folyó rendszeres határmegfigyelő tevékenység helyszíne a Ferihegyi repülőtér, valamint az ukrán és szerb határszakaszok. Megfigyelőink felkeresik az érintett határátkelőket, előállító helyiségeket és idegenrendészeti osztályokat, és a látogatások során találkoznak a feltartóztatott külföldiekkel, köztük menedékkérőkkel is, illetve betekinthetnek a különböző idegenrendészeti eljárások során keletkezett határozatok iratanyagába is.

A menedékkérők hozzáférése az ország területéhez és a menedékjogi eljáráshoz a Magyar Köztársaságban” című jelentést az ORFK, az UNHCR és a Helsinki Bizottság szakértőiből álló háromoldalú munkacsoport készítette elő. A munkacsoport tíz pontban fogalmazta meg ajánlásait a további együttműködésre, valamint a Rendőrség által intézkedés alá vont külföldiek jogainak hatékonyabb védelmére vonatkozóan.

A határmegfigyelésnek a jogszabályok vagy a hatósági jogalkalmazás hiányosságait is napvilágra hozó konkrét eredményei reményeink szerint elősegítik azt, hogy Magyarországról senkit semmilyen körülmények között ne küldjünk vissza olyan országba, ahol üldözés veszélyének, vagy kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek lenne kitéve.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság