Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

A kormányfő hamis szövege perdöntőnek bizonyult egy mai perben

A Fővárosi Ítélőtábla mai ítélete szerint nem sértette meg a Labrisz Leszbikus Egyesület jó hírnevét a Magyar Nemzet azon írása, amelyben pedofilnak bélyegezte meg A Meseország mindenkié c. mesekönyvet kiadó civil szervezetet. Három hónapja első fokon ezzel ellentétes ítélet született. A Labrisz nem nyugszik bele a mai jogerős döntésbe, és felülvizsgálati eljárást kezdeményez. Az egyesületet a Magyar Helsinki Bizottság képviseli.

Előbb a Mi Hazánk, majd a Fidesz folytatott lejárató kampányt a Meseország mindenkié című mesekönyv és kiadója, az 1999 óta működő Labrisz Leszbikus Egyesület ellen. Az antológia történetei olyan fontos témákat érintenek, mint a kirekesztés, elhanyagolás, elfogadás, sokféleség, családon belüli erőszak, mélyszegénység, azonos nemű szerelem, nemváltás, igazságosság, mégis megmaradnak meséknek: vagyis arra tanítanak, hogy egymás elfogadásával, segítésével minden történet jó véget érhet.

Rédai Dorottyát, a Labrisz ügyvivőjét, a Meseország mindenkié című mesekönyv projektvezetőjét a TIME magazin 2021-ben az év legbefolyásosabb emberei közé választotta.

 

Orbán Viktor 2020. október 3-iki rádióinterjújában összemosta a pedofíliát és a Labrisz kiadványát. A kormánypárti propagandasajtó azért kapcsolt fokozatot, hogy ezt a nyilvánvaló hazugságot igazolja. A Magyar Nemzet október 12-én közölte Németh György írását. A szociológus-közgazdász nem állított kevesebbet, mint hogy a „Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó.”

A gyermekekkel folytatott szexuális aktus vagy az azzal összefüggő magatartás egyike a legmegvetettebb bűnöknek. A pedofíliával akárcsak meggyanúsított személy nem számíthat megbocsátásra sem a társadalomban, sem más bűnelkövetők között a börtönben. A Magyar Nemzet szerzője bármiféle bizonyíték nélkül mégis ezzel vádolta meg a közismert, 22 éve a leszbikusok és más kisebbségek elfogadásáért dolgozó egyesületet, a Labriszt.

A Labrisz a Magyar Helsinki Bizottság segítségével beperelte a Magyar Nemzet kiadóját. A pert első fokon a civil szervezet nyerte tavaly novemberben.

A Fővárosi Ítélőtábla ma homlokegyenesen más következtetésre jutott, és megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Szóbeli indoklásában kitért arra, hogy a miniszterelnök is lát kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között, és a Magyar Nemzet cikke nem tett mást, mint erre hozott tudományos bizonyítékokat. Ez a bírói érvelés már csak azért is rendhagyó, mert a kormányfő propagandaszövege nem volt a mai per tárgya.

A mai döntés indoklásban az pedig még meghökkentőbb volt, hogy a bírói tanács szerint mivel a pedofília is bántja a gyerekeket, és ez a könyv is azt teszi, ezért a párhuzam nem lehet sértő. Nem tudni, miféle bizonyítékot talált arra az eljáró tanács, hogy az elfogadást segítő könyv bármiféle kárt tenne a gyerekekben, és mindaz a pedofília bűncselekményéhez hasonlítana.

A bíróság így nem kötelezte bocsánatkérésre a Mediaworks napilapját, valamint sérelemdíjat sem állapított meg a Labrisznak.

„Másfél éve próbálnak besározni minket. De itt nem csak rólunk van szó. A népszavazási kampányban a miniszterelnök azóta is megtévesztő módon mossa össze az iskolai szexuális felvilágosítást, a homo- és transzszexualitást a pedofília bűncselekményével, miközben tudjuk, hogy ezen bűncselekmények nagyrésze a családon belül történik, és többségében a gyerekek heteroszexuális felnőtt hozzátartozói követik el. A bíróság mai ítélete felmentést és biztatást ad ennek az aljas, manipulatív hazugságnak és ezeknek az elkövetőknek. Nem igaz, hogy a homo- és transzfób népszavazás és politikai kampány gyerekeink védelmét szolgálja. A gyerekeket éppen attól a bántalmazástól és kirekesztéstől kell megvédeni, amit az ő védelmükben színleg fellépő gyűlölködő és felelőtlen politikusok képviselnek” – értékelte a bíróság mai ítéletét Rédai Dorottya, a Labrisz ügyvivője.

„Nehéz nem látni az összefüggést a mai ítélet és az április 3-i homofób népszavazás között. A Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési színvonala hasonló tárgyú ügyekben az utóbbi időszakban látványosan zuhan” – mondta Fazekas Tamás, a Helsinki Bizottság ügyvédje.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság