A börtön nem foszthat meg a végső búcsú lehetőségétől

„Egy zárkatársam apukája meghalt. Kért eltávot, eltávozási engedélyt a temetés napjára – három héten át, a temetés napjáig a nevelő, akivel mindennap találkozott, végig levegőnek nézte. Végül eljött a temetés napja. Ő összeomlott, mert nem kapott választ. Még az is elfogadható lett volna, ha megtagadják, de ez a bizonytalanság kikészítette. Napokkal később kapott egy hivatalos visszajelzést, visszamenőleges dátummal, hogy elutasítják a kérvényét. Ezután annyira rosszul volt, hogy pszichológusi segítséget kellett kérnie, de csak az lett az eredménye, hogy utána a reintegrációhoz kapott egy kizáró értékelést, mondván, »labilis«.” Számolt be élményéről egy volt fogvatartott. 

Minden embernek alapvető joga van a magán- és családi életének tiszteletben tartásához, ami még a fogvatartottak esetében is csak szükséges és arányos mértékben korlátozható. Ennek különösen akkor nagy a tétje, amikor ezzel a jogával valaki utoljára élhet, mert többet bizonyosan nem lesz alkalma találkozni, elbúcsúszni hozzátartozójától. A büntetés-végrehajtás rendszere gyakran mégis fölöslegesen és igazságtalanul embertelen ezekben a helyzetekben, amivel méltatlan helyzetbe hozza a gyászolót, és helyrehozhatatlan károkat okoz.

Végső búcsú a rácsok mögül

Súlyos jogsértés, és komoly megrázkódtatást okozhat, ha a fogvatartott nem tud elbúcsúzni haldokló szerettétől, vagy nem tud részt venni a temetésén. A súlyos beteg közeli hozzátartozóját 2022. május 1. és 2023. január 31. között összesen két rab látogathatta meg, pedig 18-an szerették volna ezt megtenni. Közeli hozzátartozó temetésére ebben a nyolc hónapban 104-en szerettek volna kimenni, ebből kevesebb, mint egynegyedüknek, összesen 24 főnek sikerült.

A fogvatartottak kegyeleti jogának gyakorlását elutasító döntés a magán- és családi élethez való joguk megsértését eredményezheti. A Magyar Helsinki Bizottság ezzel kapcsolatban korábban már az Ombudsmanhoz fordult, válasz egyelőre nem érkezett. Ügyvédeink emellett számos kegyeleti jog gyakorlásához kapcsolódó ügyben képviselnek sértetteket Strasbourgban. Némelyik eljárás már sikeresen lezárult, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nekünk adott igazat.

2015 januárjában például ügyfelünket, P. Cs. J.-t a baracskai börtönben tartották fogva, ahol közlekedési szabálysértések miatt kiszabott szabálysértési elzárását töltötte. A börtönparancsnoknál háromnapos eltávozást kért, hogy végstádiumos rákbeteg haldokló édesapjától méltó módon, személyesen elbúcsúzhasson, mégpedig börtönőrök kísérete nélkül. Erre a hazai törvények is lehetőséget biztosítanak. Azt pedig előírják, hogy megfelelő időben kapjon döntést a kérelméről. Ám a határidő lejártáig nem kapott döntést, viszont az édesapja meghalt. Később kiderült, hogy a parancsok egyébként nem engedélyezte az eltávozást, mert azt kérte, bilincs nélkül búcsúzhasson el apjától a halálos ágya mellett. Az ítélet szerint P. Cs. J. ügyében a magyar állam megsértette a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, amikor a börtön nem hozott formális döntést az eltávozási kérelméről.

Min kellene változtatni?

Az alábbiakban sorra vesszük a fogvatartottakat érintő, kegyeleti jog gyakorlására vonatkozó szabályok hiányosságait, és megosztjuk a Magyar Helsinki Bizottság javaslatait, melyek megfontolásával hatékonyabban hozzásegíthetné a büntetés-végrehajtás a felügyelete alatt állókat a kegyeleti joguk gyakorlásához.

1. A jelenlegi szabályozás csak az élettárs és a közeli hozzátartozó vonatkozásában teszi lehetővé a kegyeleti jog gyakorlását.
   Javasoljuk a szabályok hatályának kiterjesztését az olyan kapcsolatokra is, amelyek a Bv. tv. értelmében nem minősülnek közeli hozzátartozói viszonynak, azonban az elhunyt és a fogvatartott közötti tényleges kapcsolat minősége vagy az érintett magánéleti körülményei megalapozzák a kapcsolattartás fontosságát.A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele, N. O. húsz éven át élt élettársi kapcsolatban három nagyobbik gyermeke édesapjával. A szülők és közös gyermekeik a szülők közötti élettársi érzelmi közösség felbomlása után is – rövidebb megszakításokkal – egy háztartásban éltek, N.O. letartóztatásáig folyamatosan gondoskodott beteg korábbi élettársáról. N.O. fogvatartásának ideje alatt korábbi élettársa továbbra is az N.O. tulajdonában álló lakásban élt közös gyermekükkel és unokájukkal. Kapcsolattartásuk folyamatos volt, egészen az élettárs hirtelen haláláig. A vázolt jellegű kapcsolat fennállása esetén – tehát ha pl. a fogvatartott gyermekeinek szülője, akivel a fogvatartott akár évtizedekig élt élettársi/háztartási kapcsolatban – hal meg a fogvatartott kapcsolattartója, akkor a fogvatartott alanyi okok miatt eleve kizárt a temetésen való részvételből, noha azt egyébként a kötelék erőssége, jellege indokolná.
2. Ha a fogvatartott a temetésen nem vett részt, akkor a temetést követő harminc napon belül kérheti, hogy az elhunyt sírhelyét meglátogatva róhassa le kegyeletét. Könnyen lehetséges, hogy a harmincnapos határidő letelik, mire a fogvatartott egyáltalán tudomást szerez a temetés időpontjáról és így kegyeleti jogát – önhibáján kívül – nem gyakorolhatja. Vagy elképzelhető, hogy a fogvatartottnak csak 30 napon túl fogalmazódik meg az igénye a kegyeletének lerovására.
   Álláspontunk szerint a kegyeleti jog gyakorlásának határidőhöz, különösen pedig objektív és jogvesztő határidőhöz kötése nem indokolt és nem is észszerű, így javasoljuk a határidőre vonatkozó jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezését.
3. A hatályos szabályok szerint az intézet parancsnoka a kegyeleti jog gyakorlását csak kivételes esetben tagadhatja meg, de nincs meghatározva, hogy mik ezek a kivételes esetek. Így a parancsnokok mérlegelési jogköre gyakorlatilag korlátlan, amellyel gyakran élnek is.
   Javasoljuk a törvény olyan módosítását, hogy valóban főszabály legyen az eltávozás engedélyezése. Rögzítsék azokat a kivételes eseteket, amikor megtagadható az eltávozás. Továbbá érdemes jogszabályban rögzíteni iránymutató példákat arra, hogy milyen körülmények mérlegelésére köteles a bv. parancsnok a döntés meghozatala során.P.S. fogvatartott ügyfelünk – miután a temetésen való részvételre irányuló kérelmét a COVID járványra hivatkozva szóban elutasították – kérte, hogy meglátogathassa elhunyt fia sírhelyét. Az intézet parancsnoka elutasító döntésében úgy foglalt állást, hogy a temetésen való részvétel csak lehetőség a fogvatartott számára, nem pedig alanyi jog, ezért valamennyi körülményt mérlegelve nem engedélyezi az eltávozást. A döntésből nem derült ki, hogy mit értett a parancsnok „valamennyi körülmény” alatt, ahogy az sem, hogy ezen „valamennyi körülmény” hogyan minősülhet a megtagadás alapjául szolgáló „kivételes esetnek”. P.S. ügye jelenleg az EJEB előtt folyik.
4. A jelenlegi szabályok szerint a kegyeleti jog gyakorlásával összefüggő előállítás költségét a fogvatartott köteles megtéríteni, vagyis anyagi követelményeket támasztanak a kegyeleti jog gyakorlásához.
   Javasoljuk, hogy elhunytanként legalább egyszer bármiféle költségvonzat nélkül gyakorolhassa kegyeleti jogát a fogvatartott.
5. A haláleset és a temetés közötti időtartam – különösen vallási okokból – gyakran igencsak rövid. A jogszabályok nem határoznak meg egyértelmű, sajátos ügyintézési határidőt a kegyeleti jog gyakorlására irányuló kérelmek elbírálására. Ez több esetben is azt eredményezte, hogy mire hivatalos döntés született, addigra a kérelem okafogyottá vált például azért, mert a temetés már lezajlott.
   Megfontolandó, hogy a temetésen történő részvétel bizonyos feltételek fennállása esetén (pl. kapcsolattartói viszony, kapcsolattartás megvalósulása, halál tényének igazolása, stb.) automatikusan engedélyezett legyen. Az engedély hiányát tartalmazó megtagadó vagy a részvételt korlátozó (pl. csak előállítással) döntést a temetés időpontja előtti időpontban kelljen meghozni, amely lehetőséget biztosít a jogorvoslati eljárás temetés előtti lefolytatására is.