A bíróság szerint is fogyatékosságnak számít, ha valakinek nincsen lába
A rendőrségnek másfél milliós sérelemdíjat kell fizetnie annak a végtaghiányos férfinak, akit majdnem három teljes napon át tartottak fogva közlekedési szabálysértés elkövetése miatt. Pedig a törvény feketén-fehéren tiltja, hogy fogyatékkal élő embereket szabálysértési őrizetben vagy elzárásban tartsanak. A rendőrség azzal érvelt, hogy az alkalmazandó törvényi definíció szerint nem számít fogyatékosságnak, ha valakinek hiányzik ugyan a lába, de rendelkezik protézissel. A bíróság nem így látta. Az igazát kereső férfit a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a perben.
Horváth Zoltán és jogi képviselője, Bieber Ivóna ügyvéd
Horváth Zoltánnak nyolc éve amputálták az egyik lábát. Lábprotézissel, illetve mankóval éli a mindennapjait. Mindezek ellenére teljes értékű életet él, dolgozik és autót is vezet.
Egy alkalommal két közlekedési szabálysértést követett el, mert az új, még nem teljesen bejáratott lábprotézisével akadtak gondok, és orvoshoz sietett. A rendőrök feltartoztatták, és Horváth azonnal el is ismerte a szabálysértést. Végig együttműködő volt, a szonda pedig már a helyszínen igazolta, hogy nem fogyasztott alkoholt sem. Mégis majdnem három teljes napra szabálysértési őrizetbe helyezték. Ez alatt semmi segítséget nem kapott, és csak azután szabadulhatott, hogy bíróság elé állították.
A szabálysértési törvény fehéren-feketén kimondja, hogy fogyatékkal élő embert szabálysértés elkövetése miatt nem lehet őrizetbe venni. Emögött az a jogalkotói megfontolás áll, hogy a szabálysértés veszélyes ugyan a társadalomra, de azért mégsem olyan súlyos magatartás, mint egy bűncselekmény.
A fogyatékos emberek megfelelő fogvatartása egyébként is nagy gondot jelent a büntetés-végrehajtásnak. Így történt Horváth Zoltánnal is: „Börtönőrökkel találkoztam. Nem voltak rossz fejek, de semmit nem tudtak kezdeni velem. Adtak enni, adtak fogkefét, kísérgettek bilincsben a levegőre, zuhanyzóba. Nem volt semmi akadálymentes” – emlékezik vissza a börtönben töltött napokra.
S hogy miért döntött amellett, hogy nem hagyja annyiban a dolgot? „Volt egy nagyon rossz élményem, amikor azt gondoltam, hogy akármi is lesz, én ebbe beleállok, amikor a doki megvizsgált a pincében. Mondtam neki, hogy biztos látott már ilyet, protéziscserében vagyok, tiszta seb a lábam, napi egy-két órán át tudok közlekedni, hogy gyógyuljon. Azt válaszolta, ne aggódjak, ez egy kis cella, minden közel van, tudok majd kapaszkodni. Visszakérdeztem, hogy ezt komolyan mondja? Azt mondta, igen, teljesen komolyan. Akkor biztos voltam benne, hogy ezt nem hagyhatom annyiban. Szörnyű volt, hogy fogalmam sem volt, mi fog történni, nem telefonálhattam, nem tudtam a jogaimat” – idézi fel döntésének hátterét.
„Az ügyfelem személyi szabadságának és emberi méltóságának megsértése miatt fordultunk bírósághoz, bocsánatkérést és sérelemdíjat kértünk. A perben a rendőrség azzal védekezett, hogy ügyfelem a szabálysértési törvény értelmében nem tekinthető fogyatékkal élőnek, mert bár végtaghiányos, »azonban állapota a napi életvitelének intézésében, a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételben nem korlátozza vagy gátolja«. Ez abszurd. Szerencsére a bíróság sem fogadta el ezt az érvelést” – mondja Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.
A Fővárosi Törvényszék szerint a rendőrségnek levélben kell bocsánatot kérnie Horváth Zoltántól, és másfél milliós sérelemdíjat kell fizetni a férfinak. Az ítélet nem jogerős.