8500 euróba került a magyar államnak az indokolatlan előzetes letartóztatás

Indokolatlanul tartottak előzetes letartóztatásban egy 27 éves fiatalembert a magyar hatóságok – ezt állapította meg 2011. január 11-i ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A Bíróság szerint a nyomozás lezárása és a vádirat benyújtása után nem lett volna helye a panaszos fogva tartásának. Ezzel a magyar állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét és 5000 euró nem vagyoni kártérítést valamint 3500 euró perköltséget köteles fizetni a kérelmezőnek.  A döntéssel ismét bebizonyosodott: súlyos jogsértést jelent, ha a bíróságok automatizmusok alapján döntenek az előzetes letartóztatásról. A fiatalembert képviselő Magyar Helsinki Bizottság a döntés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az előzetes letartóztatottak száma az utóbbi években indokolatlanul, a bűnözési adatoktól függetlenül nőtt.

Háttér

A panaszos ellen két bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás: 2004 telén kábítószert találtak nála. Beismerő vallomást tett, és öthónapi előzetes letartóztatást követően szabadlábra helyezték.  A panaszost 2005. május 20-án újra őrizetbe vették kábítószer-kereskedelem gyanújával, miután különböző kábítószereket találtak egy garázsban, amelynek a kibérlésénél jelen volt. Bár a 2006 júniusáig tartó, kiterjedt nyomozás alatt rá nézve nem merült fel semmilyen további terhelő információ, sorozatosan meghosszabbították az előzetes letartóztatását arra hivatkozással, hogy összebeszélne a bűntársaival, illetve megszökne. Végül a garázsban talált kábítószerekkel kapcsolatos valamennyi vád alól felmentették. A fiatalember összesen 18 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

A strasbourgi eljárás

A Helsinki Bizottság ügyvédje, dr. Kádár András Kristóf a Darvas kontra Magyarország ügyben azt sérelmezte, hogy az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról döntő magyar bíróságok nem vették figyelembe, hogy a panaszosra nézve semmilyen terhelő adat nem merült fel a nyomozás során, és nem indokolták érdemben azt sem, hogy miért áll fenn a szökés és az összebeszélés veszélye. A magyar állam ezért megsértette az Egyezmény 5. cikkét, amely szerint szabadságától senkit sem lehet önkényesen megfosztani.  A magyar kormány ezzel szemben azt állította, hogy mivel a kábítószer-kereskedelmet a törvény súlyosan fenyegeti, ezért attól kellett tartani, hogy a panaszos megszökik.

A döntés

A Bíróság megállapította, hogy a nyomozás 2006. júniusi lezárása, de legkésőbb a 2006. augusztusi vádemelés után az előzetes letartóztatás fenntartásának nem volt jogszerű alapja. Az eljáró magyar bíróságok csak a várható büntetés mértékére hivatkoztak, nem vették figyelembe a panaszos személyes körülményeit, például rendezett családi hátterét, nem indokolták, miért áll fenn a szökés veszélye. A hatóságok azt sem indokolták semmivel, miért nem számoltak a házi őrizet lehetőségével. A strasbourgi bíróság álláspontja szerint bár formailag érvényes bírói döntések születtek az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról, „ a felhozott indokok nem nyugodtak megfelelő ténybeli alapokon”, a fogvatartás ezért önkényes volt, így a magyar állam megsértette az Egyezmény 5. cikkének 1. pontját.

A Helsinki Bizottság értékelése

Súlyos jogsértést jelent, ha a bíróságok automatizmusok alapján, az ügy és a vádlott egyéni sajátosságainak figyelmen kívül hagyásával döntenek valakinek a fogvatartásáról. A fenti ügyben például előfordult, hogy 2006 augusztusában a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság úgy döntött négy vádlott, köztük a panaszos előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról, hogy nem egészen egy munkanapja volt a rendkívül bonyolult, huszonegy vádlottas ügy több ezer oldalas aktájának átolvasására.

A hatóságok ilyen hozzáállása hozzájárul a fogvatartottak számának, ezen belül az előzetes letartóztatottak arányának tarthatatlan növekedéséhez.

A fogvatartottak jelentős hányada előzetes letartóztatott. A jogerős ítélet nélkül fogvatartottak aránya a fogvatartottak összességén belül növekvő tendenciát mutat: 2006-ban 26, 2010-ben már 29 százalék volt. Magyarország a 100 000 lakosra jutó előzetes letartóztatottak számát tekintve kifejezetten rosszul áll uniós összehasonlításban. Hazánkban ez a mutató 48, míg – az International Center for Prison Studies adatai szerint – Németroszágban 16, Ausztriában 25, Franciaországban 27, és a kelet-közép európai régió országainak többségében is alacsonyabb: Csehországban 23, Lengyelországban 32.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának adataiból az is kiderül, hogy az előzetes letartóztatások elhúzódnak. Az előzetes letartóztatások közel egyharmada tart 9 hónapnál hosszabb ideig, és a letartóztatottak 16%-a tölt egy évnél többet rács mögött jogerős ítélet nélkül. Összehasonlításképpen: Németországban  az egy évnél hosszabb ideig fogvatartottak aránya 6,15%.

A Büntető Törvénykönyv 2009-ben és 2010-ben elfogadott szigorítása ráadásul felgyorsítja a börtönnépesség növekedését. Míg az ügyészség adatai szerint a bűncselekmények száma nem nő (sőt az ezredforduló óta 2009-ben vált ismertté a legkevesebb bűncselekmény), a fogvatartotti létszám 2008 óta közel kétezerrel emelkedett, 2010. december 31-énmár 16 328 fő volt.

A Helsinki Bizottság álláspontja szerint a bíróságoknak alaposabban kellene vizsgálniuk az előzetes letartóztatás szükségességét és gyakrabban alkalmazniuk annak alternatíváit, a lakhelyelhagyási tilalmat és a házi őrizetet. Ezen túlmenően valamennyi, a büntetőügyekben eljáró hatóságnak komolyan kellene vennie, hogy a fogva tartott terheltek ügyében soron kívül kell eljárni. Amellett, hogy ezt követeli meg a terheltek alapvető jogainak tiszteletben tartása, ilyen módon a börtönök zsúfoltsága is csökkenthető lenne, ami jelentősen tehermentesítené a büntetés-végrehajtási állományt, lehetővé tenné a jogerős elítéltek reintegrációjára való összpontosítást, és kevesebbe kerülne az adófizetőknek.

A Darvas kontra Magyarország ügyben hozott ítélet teljes szövege itt olvasható angol nyelven.