83 éves beteg hölgy előzetes letartóztatása távollétében

Translation is available for this content

Switch to English

A Magyar Helsinki Bizottság 2009. április 10-én megdöbbenését fejezte ki egy 83 éves, beteg hölgy távollétében elrendelt előzetes letartóztatása miatt. 2009. április 17-én a Tatabányai Városi Bíróság megszüntette a hölgy előzetes letartóztatását. A Helsinki Bizottság ügyvédje segítségével a hölgy a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz nyújtott be panaszt az előzetes letartóztatás elrendelésének körülményei miatt.

2009. április 10. – Közel két hete a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben van az az orvosi iratok szerint súlyos szívbeteg, idős hölgy, akinek előzetes letartóztatását a távollétében rendelte el a Tatabányai Városi Bíróság, egy több mint nyolc éve folyó büntetőeljárásban. A kényszerintézkedés elrendelésére annak ellenére került sor, hogy összhangban az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával és a nemzetközi egyezményekkel, a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 10/2007. (III. 7.) AB határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította és azonnali hatállyal megsemmisítette a büntetőeljárási törvény azon részét, mely a vádlott távollétében lehetőséget adott a letartóztatásra.

Az alkotmánybírósági határozat indoka többek között az volt, hogy „a közvetlenség elvében rejlő garanciákat, amelyek a tisztességes eljárás érvényesülését is biztosítják, a(z Európai Emberi Jogi) Bíróság a kényszerintézkedések alkalmazásakor is – éppen a „kockán forgó tét” miatt – olyan kiemelt értéknek tekinti, amelyből következően az elv érvényre jutása nem lehet esetleges”. Az Alkotmánybíróság akként foglalt állást, hogy a „tisztességes eljárás követelménynek a sérelmét eredményezi […] az, hogy a személyi szabadság jogerős ítélet nélkül történő elvonására bírói meghallgatás nélkül és megfelelő mérlegelési szempontok hiányában kerül sor.”

A kórházból a büntetés-végrehajtási intézetbe szállított hölgy előzetes letartóztatását tehát eleve el sem lehetett volna a távollétében rendelni, így fogvatartása jogsértő.

Az előzetes letartóztatás elrendelése ellen bejelentett fellebbezést a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elutasította.

2009. április 17-én dr. Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje ismételten indítványozta a Tatabányai Városi Bíróságnál az előzetes letartóztatás megszüntetését. Az április 17-i tárgyaláson a Tatabányai Városi Bíróság megszüntette a hölgy előzetes letartóztatását, azonban az ügyészség fellebbezést jelentett be a döntést ellen.

A hölgy az előzetes letartóztatás elrendelésének körülményeivel kapcsolatban a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult. A strasbourgi eljárásban dr. Fazekas Tamás ügyvéd látja el a hölgy képviseletét.

 

 

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság