271%-os „kihasználtság” a régi kecskeméti börtönben

A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 81 zárkában mindössze 85 főnek volt képes biztosítani a jogszabályban előírt mozgásteret a Magyar Helsinki Bizottság tavaszi látogatási idején. 63 zárkában fogva tartott 262 főnek viszont nem.

 

A Helsinki Bizottság börtönmegfigyelői 2013. április 29-én és 30-án látogattak meg a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetet. A létesítmény két egymástól elkülönülő egységből áll. Az I. számú a belvárosban található és 1904-ben építették. A külvárosban található II. számú egység az 1990-es években készült, és az előzőnél jóval humánusabb elhelyezést biztosít. Míg a régi, belvárosi részlegben gyakorlatilag nincsen mód a fogvatartottak jogszabályokban előírt elhelyezésére, az új részleg egyszemélyes zárkai megfelelnek az előírásoknak. A régi épületben zömmel előzetes letartóztatottak vannak, az új részlegben pedig egyszemélyes zárkákban elhelyezve jelentős számban találhatók fiatalkorúak, sőt anya–gyermek körletet is kialakítottak.

I.

Az intézet 81 zárkában összesen 85 fő részére tudta biztosítani a jogszabályban előírt mozgásteret, míg 262 fogvatartottnak nem, őket 63 zárkában helyezték el. Az I. részlegbe papír szerint 94 főt lehetne befogadni, látogatásunk idején mégis 255 főt tartottak ott fogva, vagyis az objektum „kihasználtsága” 271%-os volt.

A legkisebb, egy főre jutó szabad mozgástér a legzsúfoltabb zárkában az intézet tájékoztatása szerint 1 m2, a megfigyelők becslése alapján ez a szám inkább közelít a 0,5 m2-hez, ami nyolcada annak, ami alatt a fogvatartás embertelen bánásmódnak minősül az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlata szerint, és hatoda annak, amekkorát a magyar jogszabályi előírás szerint „lehetőleg” biztosítani kell.

A túlzsúfoltság következtében vannak olyan zárkák az I. számú egységben, ahol háromemeletes ágyak találhatóak. Az intézet tájékoztatása szerint törekszenek arra, hogy csak végső esetben helyezzenek el a háromemeletes ágyak mindegyik szintjén fogvatartottat. A most zajló felújítása munkák után az ígéretek szerint jövő évtől Kecskeméten megszűnnek a háromemeletes ágyak.

Ott-jártunkkor húsz zárkában nem volt elkülönített, különszellőzésű vécé, de az ígéretek szerint 2013 folyamán minden zárkában kialakítják. Amire már azért is nagy szükség lenne, mert tavasszal borzasztó állapotokkal találkoztunk. A fogvatartottak nem ritkán akár napi 23 órát is a túlzsúfolt, elkülönítetlen vécével rendelkező zárkában tölt, ugyanabban a légtérben végzik szükségüket és étkeznek, néhány zárkában pedig annyira kicsi volt a mozgástér, hogy a lehajtott vécédeszkán ülve voltak kénytelenek étkezni.

Az intézet tájékoztatása szerint a túlzsúfoltság miatt előfordul, hogy az elzárást töltőket a fogház fokozatban szabadságvesztést töltőkkel együtt tartják fogva, ami ellentétes a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel, de a helyhiány miatt nem tudják másképp megoldani a fogvatartást.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is napjaink egyik legfőbb problémájának tartja a büntetés-végrehajtás zsúfoltságát, amelynek oka a jogszabályi változásokban keresendő (pl. elzárás, „három csapás”). Az országos parancsnok kifejtette, hogy „a sok esetben százéves kort megélt épületek karbantartása, korszerűsítése folyamatos, nagy anyagi erőforrásokat felemésztő feladata a büntetés-végrehajtási szervezetnek. Célunk, hogy intézeteink állapota és a fogvatartás körülményei minden tekintetben megfeleljenek a hazai és nemzetközi elvárásoknak, melyet – a szűkös anyagi forrás mellett – pályázatok útján kívánunk elérni. […] a vizsgált intézetben is több ütemben történtek korszerűsítési munkálatok, melyek a jövőben is folytatódnak, így a zárkák mellékhelyiségeinek a zárka légterétől való elkülönítése is folyamatosan zajlik, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a fogvatartottak által okozott anyagi károk is hátráltatják a munkálatokat. A zsúfoltság csökkentését a 2013. december 31-ig lezáruló férőhely-bővítési program szolgálja.”

A Magyar Helsinki Bizottság ismételten hangsúlyozza: a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságára mindenképp megoldást kell találni.

II.

Az intézet többi, a II. számú egységben található körlete nem túlzsúfolt, az előírt mozgástér biztosított, a körülmények a hazai átlagnál jóval kedvezőbbek. Ott a problémák más természetűek.

Összesen két nevelő jut 45 fiatalkorú fogvatartottra. A létszámproblémák miatt az is előfordul, hogy az előállítást is a nevelőnek kell végeznie. A vezető nevelő szerint az ideális az lenne, ha egy nevelőnek 6-8 fogvatartottal kellene foglalkoznia, ez azonban a jelenlegi büntetés-végrehajtási viszonyok között kivitelezhetetlen. Több fiatalkorú fogvatartott jelezte a megfigyelőknek, hogy ritkán találkoznak a nevelővel, pedig esetükben a folyamatos nevelői jelenlét fokozott jelentőséggel bír. A fiatalkorúakkal foglalkozó nevelők nem kapnak speciális képzést – a Magyar Helsinki Bizottság szerint ennek bevezetése szükséges lenne. A képzés fontosságával a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) is egyetért.

A házirend szerint a fiatalkorú fogvatartottaknál a zárkák nyitására 5.45-kor kerül sor, a zárásra pedig 18.00 órakor, a fiatalkorúak intézetének vezető nevelője pedig úgy nyilatkozott, hogy amikor csak lehet, nyitva tartják a zárkaajtókat. A megfigyelők azonban több olyan panaszt kaptak a fiatalkorú fiú elítéltektől, hogy valójában a zárkák ennél jóval rövidebb időre vannak nyitva. Az intézet tájékoztatása szerint ennek oka, hogy kevés a felügyelő, és a felügyeletnek más feladatokat is el kell látnia (pl. előállítás, más körletek szabadlevegőn tartózkodásának felügyelete), távollétük idejére kénytelenek lezárni a zárkákat. Érkezett több olyan panasz is a megfigyelőkhöz, hogy egyes zárkákat napközben „büntetésként” zárnak le, ami elfogadhatatlan gyakorlat. Ezzel a BVOP is egyetértett, ezért az országos parancsnok utasította az intézet parancsnokát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a szabálytalanságok megszüntetésére.

Kecskeméti látogatásunkról szóló teljes jelentést itt olvashatja.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság