Tévhitek a gyűlöletbeszédről – A Magyar Helsinki Bizottság és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda közleménye
A Magyar Helsinki Bizottság és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda szerint van alkotmányos lehetőség az egyes társadalmi csoportokkal szembeni gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálására, ugyanakkor az erről a közelmúltban elfogadott Ptk. módosítás számos hiányossága miatt nem alkalmas a kívánt cél elérésére.
1. Nem igaz, hogy a jelenlegi jogszabályok megfelelő megoldást jelentenek az egyes társadalmi közösségekkel szembeni, gyalázkodó, gyűlöletkeltő megnyilvánulások megbüntetésére, mivel az uralkodó bírósági gyakorlat szerint az egész csoportokra vonatkozó gyűlöletbeszéd büntetőjogilag csak egészen szélsőséges esetekben, polgári jogilag pedig még ilyenkor sem szankcionálható. Jelenleg Magyarországon a kellő körültekintéssel megfogalmazott gyűlöletbeszéd elmondójának semmilyen következménytől nem kell tartania.
2. Nem igaz, hogy a gyűlöletbeszéd polgári jogi tilalma és a jogsértő személy kártérítéssel való fenyegetése alkotmányellenes lenne. Az Alkotmánybíróság már 1992-ben megállapította, hogy „a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet. […] A közösségek méltóságának hatékony védelmére […] például a nem vagyoni kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is alkalmas.”
3. A faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló nemzetközi egyezmény, kimondja: a részes államok (így hazánk is) az illetékes nemzeti bíróságok és egyéb állami intézmények útján a joghatóságuk alá tartozó minden személynek hatékony védelmet és jogorvoslatot biztosítanak faji megkülönböztetést célzó minden olyan cselekmény ellen, amely az emberi jogaikat és alapvető szabadságjogaikat sérti, biztosítják továbbá mindenkinek azt a jogot, hogy az ilyen bíróságoknál a megkülönböztetés eredményeképpen elszenvedett minden kárért igazságos és megfelelő jóvátételt vagy elégtételt kérjen. Mivel az Alkotmány előírja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangjának biztosítását, nem csupán alkotmányos lehetőség, de Magyarország alkotmányos kötelessége is a gyűlöletbeszéd szankcionálhatóságának biztosítása.
Ezért üdvözöljük a jogalkotói szándékot, amely e hosszú idő óta nyilvánvaló hiány megszüntetésére irányul, de az elfogadott szöveggel kapcsolatban le kell szögeznünk a következőket.
1. A kérdés súlya és kényes volta miatt a normaszöveg megalkotásába mindenképpen be kellett volna vonni a témával foglalkozó szervezeteket (civil jogvédők, általános és kisebbségi ombudsman, stb.): a széleskörű szakmai vita elmaradása meglátszik az elfogadott szöveg jelentős hiányosságain.
2. A módosítás jelenlegi formájában – különös tekintettel a védendő társadalmi csoportok meghatározásának elnagyoltságára, a kártérítési igény, mint szubjektív szankció átgondolatlan szabályozására, annak figyelmen kívül hagyására, hogy a gyűlöletbeszéd milyen és mekkora közönség előtt hangzik el – alkotmányossági aggályokat vethet fel, és gyakorlati alkalmazása is olyan súlyos nehézségekbe ütközhet, amelyek megakadályozzák a társadalmi csoportokra irányuló gyűlöletbeszéd elleni hatékony egyéni fellépést.
Emiatt az alapvető iránnyal – azaz a közösségre irányuló gyűlöletbeszéddel szembeni egyéni fellépés lehetőségének megteremtésével – egyetértve, új normaszöveg kidolgozását látjuk szükségesnek.