#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Rangos svéd díj a Magyar Helsinki Bizottság társelnökének

Idén Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke nyerte el az év emberi jogvédője díját – jelentette be Stockholmban a Civil Rights Defenders svéd jogvédő szervezet. Az elismerést immáron hetedik alkalommal osztják ki, és eddig más uniós ország polgára még nem részesült benne.

Fotó: Reviczky Zsolt

A választás sokéves példaadó jogvédő tevékenysége miatt esett Pardavi Mártára – fogalmaz a díjat adományozó svéd emberi jogi szervezet közleménye. Különösen a jogállam szisztematikus lerombolásával szembeni bátor kiállása, valamint az idegengyűlölet és gyűlölet-bűncselekmények elleni tevékenysége győzte meg a díj odaítélőit. A Civil Rights Defenders kitér arra is, hogy a demokrácia intézményei folyamatos nyomás alatt állnak, a kormányfüggetlen és kormánykritikus szervezeteket igyekeznek megfélemlíteni és elhallgattatni Magyarországon.

„A demokráciát világszerte fenyegetik autokratikus törekvések. Az illiberális hatalom közellenségként igyekszik beállítani a kritikusait, az emberi jogok védelmezőit és a kitaszított csoportokat. Mindenki láthatja, mi történik Magyarországon, de Lengyelországban is. Ez a díj megerősít bennünket, civil magyar jogvédőket, hogy munkánkra szükség van, és bátorítást ad ahhoz, hogy a jogállami értékeket továbbra is védelmezzük” – nyilatkozta a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

„Márta teljesítménye ösztönzést ad mindenkinek, aki kisebbségi és elnyomott csoportok érdekében küzd. A Helsinki Bizottság társelnöke a megmérgezett közhangulat és a fenyegetések ellenére is nyíltan szembefordul az állami elnyomással” – szögezte le Anders Petterson, a svéd emberi jogi szervezet ügyvezető igazgatója.

A svéd civil jogvédő díjat 2013 óta osztják ki, és minden évben egyetlen személyt ismernek el vele – olyan tekintélyes emberi jogvédőket, akik akár személyes veszélyeztetettség ellenére is kiállnak az emberek jogai érdekében. A díj történetében eddig szerb, fehérorosz, vietnami, azeri, dél-szudáni és török aktivistát ismertek el. Pardavi Márta az első olyan jogvédő, aki uniós országban él és dolgozik.

A Civil Rights Defenders közleménye: https://crd.org/2019/04/04/civil-rights-defender-of-the-year-2019-marta-pardavi/

A Civil Rights Defenders kis videója a díjazottról: https://www.facebook.com/helsinkibizottsag/videos/319938675390684/

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság