Radwa Alnazer képei a Jövő vásznai kiállításon

Radwa Alnazer Damaszkuszban született, és a szíriai polgárháború elől költözött Magyarországra. Gyerekkora óta szeret rajzolni, egyetemen először pszichológiát tanult, később művészetterápiát. Ma már tanárként, menekültjogi aktivistaként, festőként, quilling művészként és művészetterapeutaként is dolgozik. Többezres követő tábora van Facebookon és Instagramon.

Tartod a kapcsolatot a család többi tagjával?

Hiányzik a hazám, de tulajdonképpen a családom nagy része mára már szétszóródott a világban, alig maradtak Szíriában rokonaim. Néhány nagybátyám és nagynéném él ott, és a férjem rokonai, velük tartom a kapcsolatot. Az apukám orvos, az 1980-as években végzett belgyógyászként Magyarországon, jelenleg háziorvosnak tanul. Az egyetem után összeházasodott anyukámmal, és 4 éves koromig mindannyian itt éltünk Magyarországon, utána mi anyával ingáztunk Szíria és Magyarország között. A háború miatt 2013-ban mindannyian itt telepedtünk le. Én még Szíriában tanultam, a férjem pedig itt végzett a BME-n építészmérnökként. 2015-ben házasodtunk össze.

Miben különbözik a magyarországi életed, életmódod a szíriai életedtől?

Nem érzek nagy különbséget a kettő között, esetleg azt megemlíteném, hogy arab országokban általában szorosabbak a társadalmi kapcsolatok, arrafelé gyakrabban járnak össze, találkoznak a családok, baráti társaságok.

Mennyiben változott itt az emberek és a hatóságok hozzáállása a 2015-ös menekültválság óta?

Úgy érzem, hogy az emberek azért tartanak az itt élő külföldiektől, mert nincs személyes kapcsolatuk velük. Nekem a hatóságokkal sincsen semmi problémám.

Kisfiad 3 éves. Milyen a gyermeknevelés Budapesten szíriaiként?

Riad óvodába jár, és folyton kérdezi a dolgok magyar nevét, lassan tanulgat magyarul. Nagyon elfogadó az óvodai környezet. Általában véve is, hála az égnek, nem érzek semmilyen hátrányos megkülönböztetést, kivéve talán, hogy olykor furcsán néznek ránk az utcán. Ennek szerintem az az oka, hogy máshogy nézünk ki, mint az itteni emberek.

2015 óta az Al Wahda arab iskolában tanítasz. Milyen tantárgyakat?

Az Al Wahda Líbia budapesti nagykövetségén működik. Egy-egy koedukált osztályban 6-7 diák van. Az oktatás az első osztálytól tizenegyedik osztályig tart. Én pszichológiát, filozófiát és művészetet oktatok gimnazistáknak és gimnáziumi előkészítősöknek. A művészetterápia hatékonyan segíti a diákok önkifejezését és az általános fejlődését. Emellett hagyományos rajzórákat is tartok.

Sokat rajzolsz, festesz és quilling technikával is készítesz képeket. Mi inspirál téged az alkotásban?

Már gyerekkorom óta hobbim a festészet és a rajzolás. Utána következett a pszichológia. Gondoltam, hogy akkor – egyesítve a hobbimat és a tanulmányaimat – a művészetterápiában a festészetet és a pszichológiát is egyaránt használhatom. Az az igazság, hogy festészet közben az ember az érzéseit festi meg, és utána, amikor kész a „nagy mű”, akkor nagyon jó érzés, hogy mindent kiadhatott magából. Ugyanakkor megpróbálok valamilyen üzenetet közvetíteni a munkám során. Az engem érő hatásokat, inspirációkat próbálom megfesteni. Például nemrég olvastam Alexandriai Hüpatiáról, az első ismert női polihisztorról, akit megöltek gondolatai miatt, és megfestettem őt. Gyakran ihletnek meg személyek. Egy másik alkalommal lerajzoltam egy barátnőmet, akinek az anyukája szír, az apukája pedig magyar, és kint éltek Szíriában, de a háború alatt ide menekültek. Aztán sikerült a barátnőmnek Angliába kijutni, azóta lediplomázott, és ez szerintem egy gyönyörű történet. Ezért készítettem róla ezt a képet.

És mióta foglalkozol quillinggel?

Egy éve. Megpróbáltam először arab betűket formálni a papírokból, utána próbálkoztam a magyar írással. Ezt leginkább mint ajándékot készítem ismerősöknek, szerintem sokkal személyesebb, mintha csak vennék nekik valamit. Gyakran leírom a nevüket ezzel a technikával, vagy számukra kedves szimbólumokat formázok meg, például virágokat, madarakat. Több bölcsődei dadusnak is készítettem már ilyet, és az igazgatónak pedig egy olyat adtam, ahol a bölcsőde nevét írtam így le (Fehérholló).

Van még olyan festmény, aminek elmesélnéd a történetét?

Például itt van a Szúfi dervis című. A szúfi az iszlám vallás egy nagyon békeszerető ága. A szufi irányzat elfogadja az embereket, és filozófiájának lényege a megbocsátás. Talán ez az, amit szeretek benne. Szeretném, ha az egész világon elterjedne az egymás elfogadása és szeretete. Sokan követik ezt a vallást, és Szíriában is nagyon sok a kerengő dervis. A költő Dzsalál ad-Dín Rúmí az alapítója.

Hosszú távon művészetterapeutaként, aktivistaként, tanárként vagy képzőművészként képzeled el magadat?

Nagyon szeretek tanítani és a céljaim között van, hogy egy nagyobb szervezetnél is tanítsak művészetterápiát. Persze önkénteskedni is akarok. Mindig úgy képzelem el magam, hogy még idős koromban is festegetek. Várom, hogy eljöjjön a nyári szünet, az iskola bezárása miatt akkor több időm lesz. Az angolt és a magyart is szeretném megtanulni rendesen. Ezek a közeli céljaim.

Tímár Zoé