1989: a születés hosszú pillanata [01.]

Bejegyzik a Magyar Helsinki Bizottságot

A Magyar Helsinki Bizottság egyidős az 1989. október 23-án kikiáltott magyar köztársasággal. Sőt egyesületünk legalább két héttel idősebb, mert minket 1989. október 9-én jegyzett be a bíróság. Előzményünknek tekintjük a Budapesti Alternatív Fórum (1985) megszervezését és a Független Jogvédő Szolgálatot (1988). A pártállam ellenére és a vele szemben jöttek létre. A hatalom illegálisnak tekintette őket.

1989-re azonban óriásit fordult a világ. Nem volt szükség többé a hatalom engedélyére, elegendő lett ehhez tíz polgár egyetértése és összefogása. A Helsinki Bizottságot 16-an alapították.

„A kormányzati erőszak és manipuláció sokat tett azért a múltban, hogy még az eleve csonkított alkotmányos jogok se érvényesülhessenek. Ezt többé nem teheti. […] újra kell tanulnunk, hogy tudjunk és merjünk is élni a jogainkkal, a garanciák bizonytalansága ellenére is. Ilyen történelmi, politikai és társadalmi válsághelyzetben került sor a Magyar Helsinki Bizottság ünnepélyes megalakulására” – mondta Mészöly Miklós író, egyesületünk első elnöke az alakuló ülésünkön 1989. május 19-én. 

De másról is beszélt, ma is időszerű dolgokról. Hogy jogvédő munkánk fontosságát és méltóságát nem a hatalomtól kapjuk, hanem a sokszor védtelen igazságunk adja. Egyetlen célunk a hatalom gyalázatosságának és becstelenségének („infámiájának”) leleplezése lehet: „megfontolt engedetlenséggel kell visszautasítanunk, elítélnünk minden embert megalázó infámiát és lehetőségeinkhez képest harcot kell folytatnunk a törvényesített infámiával szemben is — amit már-már társadalmi közöny, konszenzus is szentesít”. Ez a dolgunk azóta is.

1990: a demokrácia fényes pillanata [02.]

Választási megfigyelést szervezünk

1990 tavaszán tartották az ország történetének első szabad, titkos és általános országgyűlési választásait. A Magyar Helsinki Bizottság is hozzájárult a sikeres lebonyolításukhoz.

Egyesületünk alakulásakor több célt is kitűzött maga elé. A politikai üldözöttek, a menekültek, a kisebbségek és a rendőri erőszak áldozatainak képviselete mellett a legfontosabb feladatunknak a választások szabadságának és tisztességességének támogatását tekintettük. Az összes akkori jelentős ellenzéki csoportosulás támogatott bennünket.

Külső kontroll, ezen belül civil kontroll nélkül pártatlan és szakszerű államigazgatás nem lehetséges. Ebből a felismerésből született az elhatározás, hogy egyesületünknek monitorozni kell a választási szervek működését és a választások intézményes környezetét. Ne felejtsük, 1990 elején, ha az állampárt már nem is igen működött, de a pártállam maradékai még léteztek. Tartani lehetett attól, hogy a hatalom birtokosainak túlélési reflexei erősebbek lesznek, mint demokratikus elkötelezettségük. Ráadásul az ország még csak akkor ismerkedett a demokratikus gyakorlatokkal. Szükség volt tehát a választási folyamat szoros nyomon követésére.

Elértük, hogy a kormány nemzetközi megfigyelőként hívja meg a Nemzetközi Helsinki Szövetség (IHF) tapasztalt munkatársait. A 7 fős küldöttség már a kampányidőszakban megkezdte munkáját és a választások második fordulója után zárta le. A szavazások napjaiban hazai segítőikkel együtt számos szavazókörzetet kerestek fel, munkájukat zavartalanul végezhették.

Mindenbizonnyal a helsinkis választási megfigyelőknek is köszönhető, hogy a kampány és a tájékoztatás korrekt volt, az újságírókat nem akadályozták munkájukban; valamint az első szabad választások a törvényeknek megfelően és rendben zajlottak le, minden politikai és állami szereplő hozzájárult a felek számára egyenlő esélyt nyújtó versengés lebonyolításához.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1992: az antirasszista kiállás pillanata [03.]

Kiállunk a megtámadott kisebbségek mellett

„A társadalom egy része gyanakvással szemléli, lenézi a szociális, vallási és etnikai kisebbségeket, a szegényeket, a kisegyházak híveit, a cigányokat. E megkülönböztetést sok esetben jogszabályok is támogatják.” Már 1989-ben ez szerepelt a Magyar Helsinki Bizottság alapító felhívásában, és már akkor szorgalmaztuk „a megkülönböztető jogszabályok és a belőlük következő hatósági gyakorlat megváltoztatását”.

A 1990-es évek elején olyan rasszista megnyilvánulásokra és támadásokra is sor került, amelyektől negyven éven át több-kevésbé védve voltak a kisebbségek. Leginkább a kihívó cigányellenesség ütötte fel a fejét a társadalom minden szintjén, de gyorsan terjedt az idegenellenesség, és feltámadt a politikai antiszemitizmus is.

Egyesületünk elsők között regált a rasszista és kisebbségellenes tendenciákra. Eleinte felhívásokkal, helyzetjelentésekkel és a közvélemény megszólításával. 1994 után, amikor szervezetünk elkezdte gyakorlati jogvédő tevékenységét, és már képessé vált jogi segítséget is nyújtani a rasszizmus áldozatainak, egyedi ügyekben is képviselte őket. Idővel esélyegyenlőségi ügyek és gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem szakértőivé váltunk. Például romák elleni támadások áldozatait eredményesen képviseltük a hazai bíróságon és a strasbourgi bíróságon. Ahogyan külföldiek elleni rasszista indíttatású ügyeknél is sértetti képviseletet biztosítottunk, már csak azért is, mert tapasztalataink szerint a hatóságok ezeket nem kezelik a súlyuknak megfelelően.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1992: a felháborodás pillanata [04.]

A kistarcsai idegenrendészeti szállás

Magyarország 1989-ben csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez, hogy az állam hivatalosan is menekültként ismerjen el ide érkező üldözötteket. Ehhez képest az első menedékjogi törvény csak 1997-ben született meg, az idegenrendészeti pedig 1994 tavaszán lépett hatályba. Ez az ex lex állapot lehetővé tette, hogy a hatóságok önkényesen járjanak el segítségre szoruló külföldiekkel. 

A cél akkor is az volt, mint most: minél gyorsabban kipaterolni az országból őket, különösen a nem európaiakat. Ahogy most az ukrajnaiak, akkor a jugoszláv utódállamokból menekülők részesültek valamivel kedvezőbb elbánásban. De esetünkben is sokszor mutatkozott az állam részvétlennek. A hatóságok magatartását „a rendészeti szemlélet”, magyarán, a rendőrállami hozzáállás határozta meg. 

Különösen embertelenül bántak a külföldiekkel, köztük menekülőkkel a kistarcsai idegenrendészeti szálláson. 

Az első fogvatartottak között még szép számmal voltak magyar nemzetiségűek, akik Romániából és Jugoszláviából jöttek ide, de kínaiak is, akik Tienanmen téri vérengzés utáni megtorlás elől menekültek. 1992-ben fogolyzendülés tört ki a szálláson, sok foglyot, elsősorban kínaiakat bilincsbe verve toloncoltak ki az országból. Fogvatartásuk teljesen abszurd jogi helyzetére és pokoli börtönkörülményekre a Magyar Emberi Jogi Központtal (MEJOK) közösen Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság egyik alapítója hívta fel a figyelmet. Ennek nyomán a botrányos helyzettel a parlament emberi jogi bizottsága is foglalkozott, de csak 1995-ben ért véget a kistarcsai szállás dicstelen története – és ebben is kulcsszerepünk lesz.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1994: az újjászületés pillanata [05.]

Beindítjuk a jogsegélyszolgálatunkat

Fontos dolog a nyilvános tiltakozás, a szolidaritás kifejezése, az aláírásgyűjtés vagy az akciózás. A harcos kiállás többször képes segíteni, a felháborodás valóban hordozhat méltóságot. De egy emberi jogi szervezet nem elégedhet meg ennyivel. Mert nem csak az ügyeket meg jogokat kell szem előtt tartani, hanem az embereket is, akik segítségre szorulnak. Ezért van szükség professzionális civil jogvédelemre.

A Magyar Helsinki Bizottság megújulásához, voltaképpeni újjászületéséhez ez a felismerés vezetett el. Két kollégánkat kell itt kiemelnünk: Kőszeg Ferencet, aki ekkor vette igazán kezébe a szervezet irányítását, valamint Somogyi János ügyvédet, aki eleinte maga jelentette egyedül a teljes jogsegélyszolgálatunkat. Az Emberi Jogi Tanácsadó Irodánkat (EJTI) ők hozták létre a Magyar Emberi Jogi Központtal és a Martin Luther King Egyesülettel együttműködve. Aztán egyre többen lettünk. Jelenleg 16 főállású jogász munkatársunk, 7 állandó megbízott és 5 velünk együttműködő ügyvédünk van, emellett számos ügyvéd önkéntesként (pro bono) segíti munkánkat.

Nagy súlyt fektetünk azóta is arra, hogy az állami jogsértések áldozatainak ingyenes jogi segítséget nyújtsunk, ami a tanácsadástól a bírósági képviseletig terjed. Bármennyire szeretnénk, nem lehet mindenkinek minden ügyben segíteni. Kapacitásunk nekünk is véges, és mi sem értünk minden jogterülethez. Leginkább jogállamisággal, tisztességes eljárással kapcsolatos, menedékjogi, fogvatartási, gyülekezési jogi ügyekben járunk el, emellett gyűlölet-bűncselekmények és az autokrácia áldozatainak tudunk segíteni egyedi ügyeikben. 

Jól tudjuk, ügyfeleink bátor szövetségeseink is. Olyanok, akik vállalják azt a gyakran jelentős személyes kockázatot, amelyet a mindenkori hatalommal, az erősebbel szembeni fellépés jelent. Támaszkodnak ránk, de mi is támaszkodunk rájuk: a kitartásukra, a meg nem alkuvásukra, az elszántságukra.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1995: a láttatás gyógyító pillanata [06.]

Bezáratjuk a kistarcsai idegenrendészeti szállást

Mocsok, kényszer, önkény és reménytelenség. A legrosszabb kép, amit Magyarország magáról mutathat. Ilyen szégyenletesen működött a kistarcsai idegenrendészeti szállás öt éven át. És hogy nem lett hosszabb életű, abban a Magyar Helsinki Bizottságnak elévülhetetlen szerepe volt. 

Az 1989–1990-es rendszerváltásnak az egyik ígérete az volt, hogy többé nem marad az állam magánügye a zárt intézetek belső élete. A társadalomnak tudnia kell, mi történik a falakon, rácsokon belül, és a nyilvánosság visszatartja az önkényt. Ehhez képest 1990 és 1994 között alig történt valami ezen a területen. A titkolózó és elutasító reflexek megmaradtak a zárt intézményekben, és a politika sem tartotta sürgősnek a jogvédelem megerősítését ezeken a helyeken.

1995 fordulatot jelentett az állami és a civil jogvédelem területén is. Az előbbinél a legfontosabb változás az volt, hogy az ombudsmanok elkezdték munkájukat. A parlament emberi jogi biztosai számos jogosítványt kaptak az állami intézmények működésének alapjogi természetű ellenőrzésére. A civil jogvédelem pedig a mi kistarcsai vizsgálatunkkal lépett nagyot.

A Magyar Helsinki Bizottság, a Mejok és a Veritas Alapítvány munkatársai 1995 februárjában kezdhették meg monitorozó munkájukat Kistarcsán. Ez volt az első alkalom, amikor civil jogvédő szervezetek nem csupán alkalmi látogatást tehetettek, hanem módjukban állt aprólékos helyszíni szemle során feltérképezni a helyi viszonyokat.

A legkomiszabb hazai börtönöknél is rosszabb állapotok fogadtak minket. A 180 fogvatartott közül legtöbben a polgárháborús Boszniából és Ruandából érkeztek. Mindenkit bírói döntés nélkül zártak be, bűncselekmény elkövetésével senkit nem vádoltak. A foglyoknak a nagy többsége menekült volt valójában. 

A monitorozás megdöbbentő eredményeit nyilvánosságra hoztuk. A tábort bezárták és felszámolták. Ez volt az első ilyen állami fogvatartó intézmény, amelyet civil monitorozás után az állam kénytelen volt felszámolni. További siker, hogy precedens teremtődött a hatóságok és a kormányfüggetlen civil jogvédő szervezetek tárgyszerű együttműködésére.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1995: a kudarc tanulságának pillanata [07.]

A rendőri erőszak áldozatai

Kudarcok a jogvédő szervezeteket is érik. A leghelyesebb, ha ezekből minél többet tanulunk. Farkas Gézának, a rendőri erőszak áldozatának képviselete ilyen nagy hatású kudarc és fontos tanulság volt. Nem csak ügyfelünknek és nekünk, hanem a hazai igazságszolgáltatásnak, de még a nemzetközi emberi jogi intézményeknek is.

Farkas Gézát brutálisan verték össze magyar rendőrök. Az áldozat történetesen roma volt, és az intézkedő rendőrök nem gyanúsították semmiféle bűncselekmény elkövetésével. Az dühítette fel őket, hogy ügyfelünk szóvá tette, miért igazoltatnak egy kerekesszékes fiatalembert. A rendőrök az „okoskodó” Farkast hátrabilincselték és előállították. Bántalmazása már a rendőrautóban elkezdődött és a rendőrségen folytatódott. Össze-visszaverték A több sebből vérző férfihoz orvost kellett hívni, aki 16 sérülést állapított meg.

Farkas Géza rendőri bántalmazásának nyomozását hamar megszüntette az ügyészség, mert nem látta bizonyítottnak a bűncselekményt. 

Magyarország 1993-ban ratifikálta az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Farkas Géza esete volt az első a magyar jogtörténetben, amikor egy hazai bántalmazási ügy a strasbourgi bíróság elé került. Mi vittük oda az ügyet. Ott azonban elutasították, mondván, Farkas Géza nem merítette ki az összes hazai jogorvoslati lehetőséget, mert nem tett panaszt az ügyészség nyomozásmegszüntetése ellen.

A gyakorlatban a panaszokat túlnyomórészt elutasítja az ügyészség, de itt megtanultuk egy életre, hogy mégis hatékony jogorvoslatnak tekinti őket a strasbourgi bíróság. Azóta, ha rendőri erőszak áldozatainak biztosítunk jogi képviseletet, és megszüntetik a nyomozást, mindig panaszt nyújtunk be. 

A strasbourgi bíróság is tanult az ügyből. Mert azóta rendszerszintű problémaként azonosította a hatósági erőszakesetek elégtelen nyomozását Magyarországon. Csak a mi ügyeinkben tizenegyszer állapították meg ügyfeleink alapjogainak sérelmét azóta. 

Fontos nemzetközi jogi következménye a strasbourgi pereskedésünknek, hogy a bíróság elismerte: nemcsak maga a hatósági bántalmazás és kényszervallatás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges kínzásos ügyeket és megtalálja a felelősöket. Márpedig az ilyen feljelentések miatt indított ügyeknek mindössze 1–4%-a kerül bíróságra. Ha mi nem lennénk, még ennyi sem kerülne. Segítsd munkánkat, hogy a tettesek elnyerjék méltó büntetésüket!

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1996: az ismeretgyűjtés pillanata [08.]

A rendőrségi fogdák megfigyelése

A rendőrségi fogdákra eleinte a büntetlen rendőri erőszak hívta fel a figyelmünket.Tapasztalataink szerint bántalmazást leginkább a fogdákban elhelyezett előállított, őrizetbe vett és letartóztatott embereknek kellett elszenvedniük a jogi elégtétel bármiféle esélye nélkül. A kényszervallatásoknak is a fogda volt a melegágya.

A fogdamegfigyelési programunk során kiderült az is, hogy a rendőrségi fogdákban egyáltalán nem csak napokig tartják ott a fogvatartottakat, hanem hónapokon, akár éveken át. Ezek a létesítmények nem voltak alkalmasak a hosszú idejű szabadságelvonásra. Emellett a nyomozás alatt és főleg után semmi keresnivalójuk a rendőrségen a letartóztatottaknak, nekik börtönben a helyük, mert csak ott biztosítható jogszerű és emberséges fogvatartásuk. Akkoriban még az előzetes letartóztatottaknak a felét helyezték el rendőrségi fogdákon, ma már csak elvétve és időlegesen találunk ott letartóztatottakat. Nélkülünk nem így volna.

1996-ban indult az a nagyszabású, 21 évig tartó példamutató szakmai együttműködés a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Magyar Helsinki Bizottság között.

1996. február 2-án engedélyezték, hogy megfigyelőink bejelentkezés és időkorlát nélkül léphessenek be rendőrségi objektumokba Budapesten és öt megyében. Már az első évben összesen 216 alkalommal tettünk látogatást, és 96 objektumot kerestünk fel általában többször is. 473 fogvatartottal vettünk fel kérdőívet.

A válaszadók egyharmada számolt be bántalmazásról, a romáknál és fiatalkorúaknál még nagyobb volt az arány. A sértettek gyakran igen súlyos sérüléseket szenvedtek (bordatörés, koponyasérülések, vágott sebek stb.). Egyik alkalommal véletlenül maguk a fogdamegfigyelőink is szemtanúi voltak egy megbilincselt előállított bántalmazásának. Az ő tanúvallomásuk is segítette a rendőrök elítélést.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1996: a menedékre találás pillanata [09.]

A délszláv menedékesek

„Legyenek nyugodtak magyar honfitársaim, hogy biztonságban vannak, és fenntartjuk a rendet, a biztonságot a határainkon is. Ugyanakkor segítséget nyújtunk az ide menekülőknek” – mondta Antall József miniszterelnök 1991-ben. Ekkor jelentette be, hogy Magyarország nyitva áll a délszláv háborúból menekülők előtt.

A bejelentést követően 1999-ig mintegy 85 ezren kértek itt menedékjogot, és rövidebb-hosszabb ideig menedékesek tízezrei éltek országunkban – különösebb probléma nélkül. Szinte láthatatlanul. Igaz, a kormányok igyekeztek el is szigetelni az ország állandó lakóitól az újonnan érkezetteket. Sokan – olykor a legtöbben – egykori laktanyákból kialakított nagy menekülttáborokban éltek, főleg Debrecenben és Nagyatádon.

A menekültügyi hatóságot volt rendőrökkel és az állambiztonság egykori embereivel töltötték fel. Ők elsősorban közbiztonsági kérdésnek tekintették a menekültügyet. A menedékesek szociális ellátására és integrációjára már nemigen volt gondjuk – ez is kiderül úttörő kutatásunkból.

Antall utódja, Boross Péter miniszterelnök már más húrokat pengetett. „Magyarország megtelt.” „A külföldiekkel baj van.” A politikai pánikkeltés következményeket a menekülőknek kellett elszenvedniük. Noha semmi jele nem volt annak, hogy a jugoszláv utódállamokból menekülők bármiféle veszélyt jelentenének a helyiekre, mégis korlátozták, hogy a táborokból mennyien léphetnek ki a városokba. A szigorú előírásokon csak a Helsinki Bizottság fellépése nyomán enyhítettek.

Számos jogszabályi javaslatot nyújtottunk be a kormányokhoz, amelyek közül többet elfogadtak. De ennél is fontosabb volt, hogy sokszor mi pótoltuk a hiányzó állami tájékoztatást. Mind a menedékeseknek, mind az idegenrendészeti eljárás alá vont külföldieknek rendszeresen többnyelvű tájékoztatókat készítettünk, amelyek valóságos segítséget adtak nekik a hazai jog útvesztőiben.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1997: a nagy feladat pillanata [10.]

Az első nemzetközi kutatásunk

Egy civil szervezetnél fontos fejlődési lépcsőfok, ha nemzetközi programban vehet részt. Az pedig újabb fokozat, ha a nemzetközi projektet már az ő irányítására bízzák. Mi 1997-ben léptünk először erre a szintre. Ma már gyakorlottnak számítunk az együttműködések vezetésében.

„– Hol van rendőrállam? – Ott, ahol a rendőrök elviszik azt, aki szerint rendőrállam van.” Szólt a régi vicc az államszocializmus időszakából. 1989 előtt az erőszakszervezetek voltak a politikai hatalom legfontosabb támaszai. A demokrácia és a jogállam megköveteli az erőszakszervezetek, így a rendőrség depolitizálását. Ez többé-kevésbé mindenütt megtörtént Kelet-Európában.

Ezzel azonban a rendészeti szervek még nem váltak egy csapásra jogállami természetűvé. A pártállami örökség erős volt mindenütt Kelet-Európában. A Ford Alapítvány, a COLPI és az OSI nyolc keleti meg két nyugati országra kiterjedő, 2001-ig tartó kutatási programot támogatott, amelyet a Magyar Helsinki Bizottság vezetett.

A kutatás témája: a rendőrség változó feladatköre, személyi állománya, költségvetése, szervezete és irányítása, a fizikai erőszak alkalmazásának feltételei, a lőfegyverhasználat és az igazoltatás. A Rendőrség átmenetben kutatás több témájában azelőtt és azóta is szakértőknek számítunk. Ilyen elsősorban a hatósági erőszak és az igazoltatás. Ha ezekkel van gondod, a legjobban teszed, ha a civil szervezetek közül minket választasz.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1998: a partnerség kezdetének pillanata [11.]

Az ENSZ állandó szakmai partnere

A menedékjognak sok évezredre nyúlik vissza a története. A hazájából elüldözöttnek már az ókorban is kijárt „a vendégbarátság”. Azt a felismerést viszont, hogy a fogadó államnak kötelessége védelmet nyújtani a menekülőnek, csak a második világháború borzalmas tapasztalatai tették világossá. Ennek a legfontosabb nemzetközi jogi előírása a genfi egyezményben (1951) található máig.

A Magyar Helsinki Bizottság megalakulása óta azon dolgozik, hogy ez az alapjog a gyakorlatban is érvényesüljön, ne legyen írott malaszt. 1994 óta pedig gyakorlati jogvédelmet is biztosítunk a védelmet kérelmezőknek, mindezt ingyenesen. Ennek köszönhetően a legnagyobb, sokszor az egyedüli civil szereplői vagyunk a menekülők jogvédelmének.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 1989 óta van jelen Magyarországon. Miután évek óta intenzív kapcsolatban álltunk vele, mindezt szerződéssel erősítettük meg, amely máig él. Mi lettünk az egyetlen magyarországi végrehajtó társszervezete. A szoros szakmai és partneri kapcsolat mellett sokáig a főbiztosság volt a legnagyobb támogatónk, és máig a legfontosabbak között szerepel.

Döntően két területre irányul az együttműködésünk: a menekülők jogsegélyére és az országot lefedő jogsegélyhálózat működtetésére. Az állam 2015 óta példátlanul ellenséges környezetet teremtett a menekülőkkel és segítőikkel szemben, de mi továbbra is a jog és a nyilvánosság eszközével védjük az üldözötteket. Az egyre bizonytalanabb kimenetelű hazai eljárások mellett a jogvédelemben mind fontosabb szerepet kap a nemzetközi pereskedés. Azóta 36 olyan ügyet nyertünk meg a strasbourgi bíróságon, amelyekben menedékkérő ügyfeleink voltak a panaszosok.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

1999: a korrekt megállapodás pillanata [12.]

A börtönmegfigyelés

Ahol nincs kontroll, ahonnan kiszorul a külső tekintet, ott jogtiprás és önkény üti fel a fejét. Önmagában a megfelelő jogszabályi háttér nem garantálja a zárt intézetekben élők alapjogait, azok ilyen szempontból is különösen veszélyes helyeknek számítanak. A Magyar Helsinki Bizottság a kezdetektől azon dolgozik, hogy a börtönökben a kiszámítható jog érvényesüljön, ne az önkény.

A hazai büntetés-végrehajtásban évente több tízezer ember fordul meg mint fogvatartott. Van, aki szabálysértési elzárásban csak néhány napra, van, akinek pedig élete végig a börtön lesz a fogvatartási helye. Különféle előélet, más-más büntetések, élethelyzetek, fogvatartási fokozatok és lehetőségek. A raboskodáson túl abban is hasonlítaniuk kellene azonban, hogy alapjogaiktól mindannyian csak szükséges mértékben és arányosan vannak megfosztva, fogvatartási körülményeik pedig emberségesek.

Miért dolgozunk kitartóan ezért? Az elítéltek is emberek. Szilárd meggyőződésünk, hogy a szabadságvesztés idején sem lehet őket megfosztani alapjogaiktól önkényesen. Attól mert nekik kutyarossz lesz bent, nekünk még nem lesz jobb kint. Tudományosan igazolt, hogy a mostoha körülmények közül szabaduló fogvatartottak gyakrabban követnek el újabb bűncselekményeket. A korrekt börtön viszont hatékony bűnmegelőzés.

De van itt más is. Mint köztudott, az emberi méltóság sérthetetlen. Azt az összefüggést azonban már kevesebben ismerték fel, hogy mások emberi méltóságának csorbítása egyben a mi méltóságunk elvesztését is jelenti.

1999-ben kötöttünk megállapodást a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával. 18 éven át példás volt az együttműködésünk. Feltártuk, hogy mekkora különbség van a fogvatartotti jogok és tényleges megvalósulásuk között. Témává tettük a például börtönzsúfoltságot vagy az elítéltek reintegrációja támogatásának hiányát.

A kormány 2017-ben mondta fel a megállapodást, azóta nem tűri meg a civil tekintetet a börtönökben. Azért így sem tudta megakadályozni, hogy sikeresen működjünk közre abban, hogy a fogvatartottakat és családtagjaikat újra nem választja el plexifal a beszélők során, és megölelhetik egymást.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2001: a jobbító javaslatok pillanata [13.]

A Budapesti ajánlások

Hogyan kellene átszervezni a diktatúra és autokrácia erőszakszervezeteiként működő kelet-európai rendőrségeket úgy, hogy azok eleget tegyenek a demokratikus, emberi jogi és jogállami elvárásoknak? Ezt a kérdést tette fel egy nemzetközi civil összefogás 1997-ben. A válasz a Magyar Helsinki Bizottság irányításával négy év múlva született meg Budapesti ajánlások címen.

A tizennyolc pont nagy többsége ma is időszerű. Párat érdemes is ide idézni. A kínzást, az embertelen és megalázó bánásmódot feltétel és késedelem nélkül száműzni kell a rendőri gyakorlatból. A rendőrnek tartózkodnia kell minden olyan parancs végrehajtásától, amelyről tudja vagy tudnia kell, hogy jogellenes. A rendőr emberi és szabadságjogai csak annyiban korlátozhatók, amennyiben az a szolgálat érdekében feltétlenül szükséges. A rendőröket megilleti, hogy a közösség, amelyet szolgálnak, megbecsülje őket.

Fel kell számolni a korrupciót a rendőrség minden szintjén. A rendőrséget demilitarizálni szükséges – a rendőrségnek polgári szervezetként kell működnie. Növelni kell a helyi önkormányzatok részvételét és felelősségét a közbiztonság fenntartásában. Független mechanizmusokat kell létrehozni a rendőri jogsértések kivizsgálására és a felelősség nyilvános megállapítására. A rendőrség civil felügyeletének döntő szerepet kell játszania.

Igazságszolgáltatói hatalom nem illeti meg a rendőrséget, és bármiféle államigazgatási döntésével szemben biztosítani kell a jogorvoslat lehetőségét. A rendőrség nem tartóztathat fel és igazoltathat tetszése szerinti indokkal. Az igazoltatás csak törvényes indokkal jogszerű.

Ezeken a területeken azóta bár sok minden történt, de az utóbbi években leginkább csak visszalépés. Tovább romlott a hatósági erőszak kivizsgálásának hatékonysága. Létrehozták ugyan a Független Panasztestületet, de aztán felszámolták. A déli határnál rendőrállami módon tízezrével kényszerítenek vissza Szerbiába embereket, ami ellen nincs lehetőség jogorvoslatra. Az igazoltatás törvényi szabályait több kiskapun át kerülik meg.

Ezek is azt mutatják, mekkora szükség van a rendőrség civil ellenőrzésére, így a Magyar Helsinki bizottság munkájára.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2002: a szembesítés pillanata [14.]

A Kettős mérce

– Egy ország valóságos állapotáról nem az tanúskodik leginkább, hogy milyen körülmények között él az uralkodó osztálya, hanem az, hogy milyen viszonyok vannak a börtöneiben – ahogy ez Nelson Mandelától is tudható.

Gyakran kérdik tőlünk: miért foglalkozunk annyit a fogvatartottakkal, „a bűnözőkkel”, miért nem másokkal? Egyrészt, nagyon is foglalkozunk sokféle jogfosztott emberrel, politikai okokból kirúgott bírákkal, közszolgákkal, egészségügyiekkel, a sztrájkjoguktól megfosztott pedagógusokkal, hatósági bántalmazások és visszaélések áldozataival, menekülők ezreivel, nyugdíjuktól megfosztott rendvédelmisekkel, hátrányosan megkülönbözetett romákkal, melegekkel és külföldiekkel, a szólásszabadságukban és gyülekezési jogukban önkényesen korlátozott tiltakozókkal és így tovább.

Másrészt, a börtönben óriási szükség van civil jogvédelemre. Ahol nincs, mert nem engedik, ott eluralkodik az önkény. Az állam és emberei következmények nélkül élhetnek vissza hatalmukkal a kiszolgáltatott fogvatartottak terhére. A jogszabályok ugyan deklarálják a fogvatartottak alapjogait, de intézményes garanciák híján (amelyek közül az egyik a civil megfigyelés lehetősége volna) a gyakorlat teljesen más.

A hazai büntetés-végrehajtás egyik alapproblémája a túlzsúfoltság volt. Húsz év alatt valóban javult a helyzet, nem utolsósorban a mi kitartó munkánknak köszönhetően. Akkoriban a kormány és a börtönök azzal magyarázták a zsúfoltságot, hogy kevés a pénz. De akkor meg mit érnek az állam alkotta „kötelező” szabályok, ha az állami szereplők esélyét sem látják, hogy megfeleljenek azoknak?

„Különösen érzékeny kérdés ez a büntetés-végrehajtás vonatkozásában, hiszen itt éppen az az intézmény nem jár el jogszerűen, amelyben az elítéltek valamiféle szabályszegés miatt töltik büntetésüket. Fontos, hogy a jogalkotók és a kormányzati szereplők felismerjék az ebben rejlő veszélyt […], és megtegyék a szükséges lépéseket az általuk alkotott normák betartásának és betartatásának érdekében” – szögeztük le már 2002-ben a Kettős mérce. Börtönviszonyok Magyarországon c. könyvünkben.

Ez a kettős mérce még ma is érvényesül. És azért dolgozunk, hogy egyetlen jogállami mércét alkalmazzanak a börtönökben és az állam más működési területein is.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2003: az első strasbourgi siker pillanata [15.]

A Kmetty-ítélet

Nem csak maga a kínzás vagy hatósági bántalmazás sérti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges kínzás- meg bántalmazási ügyeket és megtalálja a felelősöket. Kmetty Ágostonnal is ez történt. Ő az első olyan ügyfelünk, akinek sikerült pert nyernie a strasbourgi bíróság előtt. Azóta már jóval száz nyertes ügy felett járunk, és a strasbourgi pereskedés civil szakértőinek számítunk.

Kmetty Ágoston zöldségkereskedő volt a Budapesti Vásárcsarnokban 1998-ban, amikor egy bombariadó miatt immáron sokadszor ürítették ki a piacot. Más boltosokkal együtt ellenállt a rendőröknek, akik másfél óra vitatkozás után letartóztatták Kmettyt, mert úgy vélték, hogy ő az engedetlenkedők hangadója. Ezután a rendőrautóban többször megütötték, a fogdán levitték a pincébe, ahol megverték, a hasába léptek, ordibáltak vele és leköpték. A rendőrség tagadta mindezt, és az ügyészség megszüntette a nyomozást. A boltos a mi segítségünkkel fordult a strasbourgi bírósághoz.

A bíróság aztán megállapította: a hazai hatóságok megsértették a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát. Ugyan tényleg nem lehetett már eldönteni, hogy kinek van igaza, vajon Kmettyt valóban megverték-e a rendőrök vagy sem. De a bizonytalanság abból is adódott, hogy az ügyészség nem nyomozott elég alaposan azért, hogy kiderüljön az igazság. A Kmetty kontra Magyarország ügyben jelentős kártérítést ítéltek meg ügyfelünknek.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2004: a méltányosság pillanta [16.]

Segítség a vajdasági befogadottaknak

A délszláv háborúk 1991-es megindulásától több hullámban érkeztek ide magyar menekültek, leginkább a Vajdaságból. A kritikussá váló koszovói válság 1998-tól újabb lökést adott a magyar nemzetiségűek menekülésének. Ők leginkább katonaköteles férfiak voltak, akik nem akartak szerb erőknél Koszovóban harcolni. Közülük sokakat „az anyaország” idegenrendészeti őrizetbe zárt. Őket majd az 1999-es NATO-bombázások szabadítják ki, amikor a magyar állam kénytelen belátni, hogy a nála védelmet kereső vajdasági magyarokat nem adhatja vissza Szerbiának.

A jogi helyzetük azonban nem oldódott meg, ahogyan nem rendeződött a korábban érkezetteké sem. Pedig a politikai retorikában a határon túli magyarok is a nemzethez tartoznak, ám csak addig – mint itt is kiderült –, amíg nem jönnek ide.

1999-ben nyílt levelet intéztünk a magyar kormányhoz, a vajdasági magyar szervezetekhez és Csoóri Sándorhoz, a Magyarok Világszövetsége akkori elnökéhez. Felhívtuk a figyelmüket arra a közel ezer vajdasági magyarra, akinek rendezetlen a jogi helyzete. Csak befogadottként ismerték el őket. Így munkát nem vállalhattak, nem integrálódhattak, és ha más szelek fújnak, bármikor kiutasíthatók voltak. Pintér Sándor belügyminiszter csak ígéretet tett, de a vajdasági magyar befogadottak helyzete mit sem javult.

A kormányváltás után az új kormányt is nyílt levélben kerestük meg, immáron sikerrel. Lamperth Mónika belügyminiszter úgy rendelkezett, hogy a vajdasági magyar befogadottak méltányossági alapon letelepedési engedélyt kapjanak. Így az akkorra már csak 120 itt maradt magyar helyzete végül rendeződött.

Van, aki kérkedik a magyarságával vagy igyekszik kihasználni másokét, és vannak, akik valóban tesznek a nemzettársaikért. Mi szívesebben tartozunk az utóbbiakhoz.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2005: a védelemhez való jog pillanata [17.]

A vétkesség vélelme

Nincs olyan ország, ahol az állam által biztosított ügyvéd, legyen az kirendelt vagy közvédő, általában hatékonyabban képviselné ügyfelét, mint a megbízott, fizetett ügyvéd. De az az ordító színvonalkülönbség, ami évtizedeken át nálunk volt, aláásta egyik alapjogunk, a védelemhez való jog érvényesülését.

2005-ben jelent meg a fogda- és börtönmegfigyeléseink újabb hullámáról szóló kutatási jelentésünk. A vétkesség vélelme c. könyvet Kádár András Kristóf, későbbi társelnökünk írta. Egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy aránytalanul súlyos joghátrányt szenvednek el azok a letartóztatott gyanúsítottak, akiket kirendelt ügyvéd képvisel, mert nincsen pénzük arra, hogy ügyvédet fogadjanak.

A tisztességes büntető igazságszolgáltatásért küzdő civil szervezetként ezt nem hagyhattuk annyiban. Kutatásokat végeztünk, valamint beindítottunk egy jogklinika programot, amelyben egyetemistákat oktattak tapasztalt védőügyvédek, sőt egy modellkísérletet is lefolytattunk, amelynek célja olyan intézményi modell kidolgozása volt, amely lehetővé teszi állami közvédői közalapítvány felállítását.

A rendőrség ezt nem nézte jó szemmel, mert a „nyomozások zavartalanságát” féltette. Ugyanis az első kihallgatásokon a védők hiánya, „megkönnyíti a nyomozók dolgát”. A rendőrök igyekeztek elszabotálni az együttműködést. De így is egyértelművé vált: nincsenek rendben a letartóztatottak alapjogai. Amellett, hogy a rendőrök „későn” szóltak az ügyvédeknek, gyakran még ugyanabból a személyi körből is válogattak.

Azóta a mi kitartó lobbizásunknak is köszönhetően a problémák némileg enyhültek. Ha nem is vezették be a közvédő intézményét, de megemelték a kirendelt ügyvédek díjazását, és a rendőrségtől az ügyvédi kamarákhoz került át a kirendelés.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2006: a tisztánlátás pillanata [18.]

Rendőri erőszak a pesti utcákon

2006-ban és előtte is kiálltunk a békés tüntetés szabadsága mellett és a rendőri bántalmazások ellen, ahogyan ma is ezt tesszük.

Noha a hazai igazságszolgáltatás egyik krónikus problémája, hogy a rendőri erőszak büntetlen maradhat, az ország közvéleménye 2006-ban szembesült ezzel. Mi a kérdés szakértőiként azonnal sértetti képviseletet biztosítottunk a rendőri erőszak áldozatainak.  Némelyiküknek sikerült kártérítést is kiharcolnunk. Fellépésünknek is köszönhető, hogy létrehozták a rendőri intézkedések új, önálló kontrollszervét, a Független Rendészeti Panasztestületet.

Emellett több nemzetközi szervezetnek is jelentést készítettünk a jogsértésekről, így az ENSZ Kínzás elleni bizottságának, az ENSZ Emberi jogi bizottságának, valamint az Európa Tanács Kínzás elleni bizottságának (CPT). Akkor ezt nem nevezték „árulkodásnak”.

A Kossuth tér gyülekezési jogot sértő „preventív elkordonozásával” (műveleti területté nyilvánításával) szembeni fellépésünk nyomán a bíróság jogerősen megállapította: a területlezárás indokolatlan, tehát jogsértő volt. A rendőrség is végül elismerte, hogy törvényes indok nélkül zárta le a Kossuth teret.

„Hol voltak az igen tisztelt jogvédők 2006-ban?” E kérdést állandóan felteszik nekünk a mai kormányoldalról. Egyeseknek az emlékezetük rövid, másoknak a tudások hiányos. De akadnak olyanok is, akik jól ismerik ugyan az igazságot, mégis szemérmetlenül hazudoznak. Ilyen volt például Völner Pál államtitkár is, mielőtt korrupció miatt vádat emeltek vele szemben.

A Fidesz politikusai még ellenzékben többször is elismerően szóltak a Magyar Helsinki Bizottság 2006-os tevékenységéről. Sőt 2010 őszén – már kormányon – mások mellett minket is állami kitüntetésre javasoltak a jogsértések kivizsgálásában végzett munkánkért.

Nézd meg a filmünket, hogy első kézből tájékozódj nemcsak a mi jogvédő munkánkról, hanem a legtöbbször büntetlenül maradó rendőri bántalmazásokról.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2007: az igazolhatatlan feltárásának pillanata [19.]

A jogsértő igazoltatások

A lakosság és a rendőrség között ,folyamatos konfliktusforrásnak számítanak az igazoltatások. Mégis mi ezzel a probléma? Sokan mindaddig nemigen értik, amíg nem igazoltatják őket. A Magyar Helsinki Bizottság kutatásaiból is kiderül, hogy tömeges, válogatás nélküli igazoltatással csak elvétve lehet bűnt megelőzni vagy bűnözőket nyakon csípni. A rendőri erőforrások pazarlásáról van szó.

A törvényes alap nélküli, indokolatlan igazoltatás sokkal inkább a korlátlan hatalom demonstrálására, bizalmatlanság szítására vagy kisebbségek megalázására alkalmas. Ezt egy 2007-ben induló, három országra kiterjedő vizsgálatunk is bizonyította.

Visszaigazolódott például, hogy Magyarországon sokkal többet igazoltatnak, mint Bulgáriában vagy Spanyolországban. Nálunk a nagy merítés ellenére az esetek 80%-ában semmiféle következménye nem volt az igazoltatásoknak. A közútiaknak pedig egyenesen 84%-a végződött eredménytelenül. Ami azért is feltűnő, mert a szabálytalankodót ott elvileg eleve meg kell állítani.

Érdekes összefüggés például, hogy miközben a vizsgálatunk idején Szegeden 18%-kal csökkent az igazoltatások száma, addig a körözött személyek elfogása 10%-kal nőtt.

A romáknak háromszor nagyobb volt az esélyük arra, hogy rendőrök igazoltassák őket, mint a többieknek. Eközben az igazoltatások sikerességben nem volt különbség.

Ugyanilyen aránytalanság mutatkozott a hajléktalanok esetében is. Ezért az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé vittük az ügyet. Ügyfelünk, A Város Mindenkié csoport a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól azt kérte: igazolja, mi a megkülönböztetés törvényes indoka. A rendőrség 2016-ban végül egyezséget kötött velünk, és levélben tájékoztatta a járőröket, hogy nem alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést a hajléktalan emberekkel szemben sem.

Utóbb egyik ügyünkben a strasbourgi bíróság is világossá tette, nem lehet olyan indok, hogy „általános igazoltatás”, és a nyakra-főre alkalmazott fokozott rendőri ellenőrzés jelenlegi szabályozása emberi jogokat sért.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2008: az állami jogvédelem pillanata [20.]

A rendészeti panasztestületben

Független mechanizmusokat kell létrehozni a rendőri jogsértések kivizsgálására és a felelősség nyilvános megállapítására. A rendőrség civil felügyeletének döntő szerepet kell játszania – írtuk még 2001-ben a Budapesti ajánlások című javaslatunkban. Mint a 2006-os tömeges rendőri jogsértések később igazolták, igazunk volt.

A 2006 forró őszén történteket kivizsgáló Gönczöl-bizottság is hasonlókra jutott. Mondván, a civil kontrollnak már az önkényes intézkedések megelőzésében és az alapjogsértések visszaszorításában is szerepet kell kapnia. A Független Rendészeti Panasztestület (FRP) létrehozásáról a rendőrségi törvény módosításával határozott a parlament 2007-ben. A testület 2008-ban kezdte el működését, amibe az Országgyűlés tagnak beválasztotta a helsinkis Kádár András Kristófot is.

Nem lehetett kérdés, hogy ha felkérnek minket, vegyünk részt egy általunk is szorgalmazott civil kontrolltestületben, akkor nem mondhatunk nemet. Társelnökünk hat éven át foglalkozott rendőri intézkedések elleni alapjogi panaszok kivizsgálásával, és az első ciklusban több fontos döntésben vett részt. Később a fideszes többségű parlament a kormányhoz lojális személyekkel töltötte fel az FRP-t. Majd 2020-ban fel is számolta a testületet. Elvileg jogkörét megörökölte az ombudsman, de valójában a polgárok állami jogvédelmének egyik fontos intézménye veszett oda.

Tehát tovább kell küzdenünk azért, hogy független mechanizmusokat hozzanak létre a rendőri jogsértések kivizsgálására és a felelősség nyilvános megállapítására. A rendőrség civil felügyeletének pedig döntő szerepet kell kapnia.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2009: a nevünkhöz való jog pillanata [21.]

Ítélettel kiküzdött törvénymódosítás

A strasbourgi pereskedés nemcsak arra való, hogy a jogkereső panaszosnak végre igazságot szolgáltassanak, ha már hazája nem teszi. De arra is jó, hogy rendszerszintű változásokat indítson el. Erről szól ez az ügyünk is.

Daróczy Tiborné 50 éven át viselte ezt a nevet. Csak férje, hogy a házasságkötéskor Daróczy Tibor Ipolynéként kellett volna anyakönyvezni. A magyar jogszabályok nem tették lehetővé a házassági név olyan megváltoztatását, amellyel a kérelmező „visszakaphatta” volna a saját nevét, ezért arra kényszerült, hogy olyan nevet viseljen, ami nem volt az övé a megelőző fél évszázadban.

A strasbourgi bíróság a névviselési jogot a magánélethez fűződő jog egyik megnyilvánulásának tekintve 2008-ban megállapította az emberi jogok sérelmét. Merthogy a személy neve az önazonosság lényeges eleme, és a név megválasztásával kapcsolatos szabadságot csak elégséges indokok alapján szabad korlátoznia az államnak. Ilyen indokot azonban az állam a konkrét ügyben nem tudott megnevezni.

Két hasonló névviselési ügyben a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt özvegyeknek pedig sikerült kiegyezni az állammal. De nem csak egyedi igazságos jóvátételekre került sor.

Az állam észbe kapott, és az az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló jogszabály 2009-es módosításánál végre lehetővé tette, hogy a vétlen állampolgárok méltányossági alapon, névváltoztatással „visszakaphassák” korábban viselt nevüket. A törvény indokolása szinte szó szerint idézte a strasbourgi bíróság érvelését.

A Magyar Helsinki Bizottság az egyéni jogvédelmen túl azért is fordul rendszeresen a strasbourgi bírósághoz, hogy a sokszor érzéketlen, részvéten állammal szemben a polgárok ne maradjanak védtelenek.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2010: az alkotmányosság védelmének pillanata [22.]

A jogállamiság mint vezértémánk

Ahol jogállam van, ott egy miniszter, egy rendőr vagy egy polgármester is ugyanazokat a szabályokat köteles betartani, mint te. Senki nem áll a törvény felett. Ahol jogállam van, ott a demokratikusan megválasztott kormány sem tehet meg akármit: bírók, ombudsman, civil szervezetek és újságírók biztosítják, hogy ne élhessen vissza a hatalmával.

Ahol jogállam van, ott mindig megtudhatod, hogy a kormány mit miért csinál, és ha nem tetszik, elmondhatod nyilvánosan is. Ahol jogállam van, ott biztonságban élhetsz, hiszen pontosan tudod, hogy mit vár el tőled az állam, ahogy azt is, hogy te mit várhatsz el tőle.

A 2010-es kormányváltás után hamar kiderült, nagyon más világ készülődik itt: a köztársaság jogállami vívmányai is veszélybe kerülnek. Mi és az Eötvös Károly Intézet (Ekint) az elsők között reagáltunk erre nyilvánosan. Az első figyelmeztető jel az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése volt. És utána jött sorban a többi is, amelyek még durvábban roncsolják életünk jogállami kereteit. 

Civil jogvédő szervezetként nem nézhettük ezt ölbe tett kézzel. Leginkább az Ekint-tel és TASZ-szal összefogva dokumentáltuk a változásokat, tájékoztattuk a közvéleményt, felszólaltunk hazai és nemzetközi fórumokon az autokrácia kiépítése ellen. A jog és a nyilvánosság erejével igyekeztünk legalább mérsékelni a károkat. Megtettünk mindent, amit tehettünk, nem rajtunk múlt, hogy liberális demokráciából mégis választásos autokráciává tették az országot. 

Ezzel együtt vannak emlékezetes sikereink is. Sikerült megakadályozni például a kormányhoz lojális bírókkal feltölteni szándékozott „önálló” közigazgatási bíróságok felállítását. Aktívan járultunk hozzá ahhoz a 2023-as reformcsomaghoz is, amely intézményes védelmet biztosít a bíráskodás függetlenségének, és amelynek köszönhetően az Európai Unió felszabadított 10 milliárd euró támogatást az országnak.

2011: a kesernyés siker pillanata [23.]

Segítség kényszernyugdíjazott bíráknak

2011-ben az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásását célzó egyik első lépésként a bírákra vonatkozó kötelező nyugdíjkorhatárt 70-ről 62 évre csökkentették. Mindez 229 bírát érintett, akiknek 2012. június 30-ával nyugdíjba kellett vonulniuk. A kormánynak az volt a célja, hogy hozzá lojális bírósági vezetőkkel töltsék fel a megüresedett helyeket.

A kényszernyugdíjozott bíráknak mi biztosítottunk jogi képviseletet az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt futó perben. Az eljárást ítélet nélkül megszüntették. De nem voltunk szomorúak miatta. Pontosabban, nem emiatt voltunk szomorúak.

A strasbourgi eljárás mellett futott ugyanis egy másik nemzetközi bírósági eljárás, ami sokkal gyorsabban ért véget és kedvező ítélettel. Az Európai Unió Bírósága 2012 novemberében kimondta, hogy a bírák szolgálati jogviszonyának 62 éves korban történő megszüntetését előíró nemzeti szabályozás elfogadásával – amely életkoron alapuló, az elérni kívánt célokkal arányban nem álló megkülönböztetéshez vezetett – a magyar állam megsértette az uniós jogot. 

Így kénytelenek voltak törvényt elfogadni arról, hogy a kötelező nyugdíjkorhatárt csak fokozatosan csökkentik. Az új szabályozás megengedte a már kényszernyugdíjazott bíráknak, hogy visszahelyezésüket kérjék a bírói tisztségükbe. De azért ravaszul kikötették, hogy a bírák csak abban az esetben kérhették visszahelyezésüket korábbi bírósági vezetői tisztségükbe, ha azt időközben más nem töltötte be. Ilyen akkor már alig volt. Mindössze csak négy bírósági vezető térhetett vissza.

Az EUB ítéletét tehát formálisan végrehajtották, azonban oly módon, hogy az a jogsértést nem orvosolta teljes egészében, és a jogsértés rendszerszintű hatása fennmaradt. Ez az egyik első nemzetközi ítélet, amelyet a kormány csak formálisan hajtott végre. Aztán egyre több ilyen lett. Ma már az is a feladatunk, hogy dokumentáljuk és nyilvánosságra hozzuk, milyen bírósági ítéleteket hagy figyelmen kívül a kormány.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2012: munkavállalók igazságának pillanata [24.]

Ítélet az indoklás nélküli felmondásról

A 2010-ben fölényesen választást nyerő Fidesz azonnal politikai tisztogatásba kezdett az állmigazgatás minden szintjén. Ehhez a szabályokat úgy alakította át, hogy indoklás nélkül lehessen felmondani a kormánytisztviselőknek, a hazai bíróságok mégse tekinthessék jogelleneseknek a kirúgásokat. Ugyanis ha nem kell indokolni egy döntést, akkor nincs, aminek a jogellenességét támadni lehetne. Vagyis így önkényesen válhat meg az állam az alkalmazottjaitól.

Segítségünkkel nyolc indoklás nélkül elbocsátott köztisztviselő fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, a vezető ügy a K. M. C. kontra Magyarország volt. Az is különlegessége ennek a pernek, hogy ügyfelünk és társai azonnal a strasbourgi bíróságot keresték meg, mert szakmai meggyőződésünk volt, hogy a hazai bírósági jogorvoslat eleve nem lehet hatékony. Igazunk volt. 

A strasbourgi bíróság szerint az indokolás nélküli elbocsátást lehetővé tevő szabályozással a magyar állam megsértette a kérelmezők tisztességes eljáráshoz való jogát. Az egyhangú ítélet szerint a jogorvoslathoz való hozzáférésnek hatékonynak és valódinak kell lennie, márpedig pusztán a munkajogi kereset benyújtásának formális lehetősége nem tesz eleget ennek az elvárásnak. Ugyanis ha a kereset benyújtása a pernyertességnek semmilyen reális esélyével nem jár, akkor kiüresedik a bírósághoz fordulás joga. Pedig pontosan ebből következett, hogy indokolás nélkül lehetet állami tisztviselői jogviszonyokat megszüntetni.

A K. M. C. kontra Magyarország ügyben a strasbourgi bíróság 6000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek 2012-ben. A másik hét ügyben a magyar állam egyezség keretében összesen 49 000 eurót fizetett volt köztisztviselőknek. A kormánytöbbség pedig kénytelen volt átírni a jogsértő szabályozást.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2013: a félrekezeltek képviseletének pillanata [25.]

A kémiai kényszerzubbony

A kémiai kényszerzubbony nem durva vászonból, gurtniból meg acélkapcsokból készül. Ezt üstben főzik, lombikban párolják le, orvos adagolja, injekciós tűvel és pirulákban adják be. A gond, hogy olyanoknak is, akik nem szorulnak rá, de mert fogva tartják őket, tiltakozásukat nem hallani. 2013-ban két ilyen ügyünk is volt.

H. Zsoltot orvvadászat gyanúja miatt tartóztatták le. Korábban nem volt még börtönben, nehezen viselte. Ezért a szombathelyi börtön kétszer is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállíttatta át, ahol elmebetegek közé zárva bármiféle gyógykezelési terv nélkül „nyugtató injekciós kúrát” kapott. H. Zsolt állapota nem javult, sőt sokat romlott. Segítségünkkel bírósághoz fordult és kártérítést kapott.

A bíróság leszögezte, az előzetes letartóztatás önmagában nem ad alapot az IMEI-nek arra, hogy a fogvatartottat „az intézményen belül nem egészségi állapotának megfelelően helyezze el, mozgásszabadságát az előzetes letartóztatással szükségszerűen és jogszerűen együtt járó korlátozáson túlmutató módon csorbítsa”. Vagyis világosan kimondatott, hogy az IMEI nem rendelkezik biankó felhatalmazással a rábízott fogvatartottak gyógykezelése során.

A másik eset. Jól láthatóan totálisan szedált, szinte öntudatlan, kommunikálni képtelen női forvatartottakkal találkoztunk a kalocsai börtönlátogatásunk során. Az öntudatlan, kommunikálni nem tudó fogvatartottak normál börtönkörülmények közötti fogvatartása törvénysértő. Nekik speciális intézetben vagy betegrészlegen lett volna a helyük. 

Sikerült azt is feltárnunk, hogy nem egyedi esetről van szó, a probléma rendszerszintű. A hazai büntetés-végrehajtás nehezen birkózik meg azzal a feladattal, amit a megnövekedett számú eltérő bánásmódot igénylő elítéltek (mentális és pszichés betegek) jogszabályoknak megfelelő, humánus elhelyezése jelent.

Nincs az rendjén, hogy a fogvatartottakat önkényesen, érdemi orvosi indok nélkül lenyugtatózzák, szedálják. A börtön nem törekedhet arra, hogy ne igyekezzék a beteg fogvatartottat meggyógyítani, és csak olyan kezelést alkalmazzon, amelynek egyetlen célja, hogy ne legyen „baj” a rabbal. Minderre az eszköz- és szakemberhiány sem ad jogalapot.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2014:  a zaklatás elítélésének pillanata [26.]

A cigányozó polgármester

Öt évig tartott a Kiskunlacháza polgármestere ellen indított eljárás, mire a Kúria jogerősen kimondta: Répás József megsértette az egyenlő bánásmód követelményét és megvalósította a zaklatás tényállását, amikor tüntetés szervezett és cikkeket írt a cigányok ellen. 

A jogvita tárgya az volt, hogy zaklatásnak minősül-e a polgármester beszéde, amelyben a város roma lakosait tette felelőssé egy 15 éves lány brutális meggyilkolásáért. Répás arról szónokolt, hogy „Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! […] Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket és meggyalázzák a gyermekeket. Ma még mi vagyunk többen.” Később hasonló tartalmú írásai jelentek meg az önkormányzat lapjában.

Azóta kiderült, a tüntetés és a cikkek apropójául szolgáló kegyetlen kéjgyilkosságot nem romák követték el. Az ártatlanul letartóztatott gyanúsítottakat később kártalanították.

Az Egyenlő Bánásmód Hivatalának vizsgálata a Magyar Helsinki Bizottság kérelmére indult még 2009-ben, és beavatkozóként részt vettünk a közigazgatási perekben is.

A jogerős bírósági ítélet világossá tette: a polgármester nyilvános megnyilvánulásai nem csak döntéshozatal során nem tekinthetők magánvéleménynek, hanem például akkor sem, amikor az önkormányzat szervezte népgyűlésen szónokol vagy az önkormányzat lapjába ír.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2015: az iránymutató ítélet pillanata [27.]

Strasbourgi ítélet a börtönzsúfoltságról

A börtönzsúfoltság átöröklődő problémája a hazai büntetés-végrehajtásnak. A legtöbb börtönben az egy fogvatartottra eső szabad mozgástér évtizedeken át nem érte el a törvényben rögzített minimum három négyzetmétert, de voltak olyan zárkák, ahol egy rabra egy négyzetméter sem jutott. Összehasonlításképpen érdekes tény, hogy a kedvtelésből tartott nagytestű kutyáknak a jogszabályok szerint legalább tíz négyzetméter jár.

Magyarországon emiatt sokáig nem lehetett sikeres pert indítani, mert a börtönök minden elítéltet kötelesek befogadni, ezért csak az állami felelősség nemzetközi bíróságon történő megállapítása jöhetett szóba. Ezért fordultunk ügyfeleink megbízásából a strasbourgi bírósághoz.

2015-ben a Varga és mások kontra Magyarország ügyben a bíróság megállapította, hogy a magyar állam két tekintetben is rendszerszintű jogsértést követ el. Egyrészt, nem biztosít hatékony jogorvoslatot a börtöntúlzsúfoltság miatti embertelen bánásmóddal szemben. Másrészt, olyan büntető igazságszolgáltatási rendszert hozott létre, amelyben a túlzsúfoltság főszabály és nem kivétel.

Ezért a strasbourgi bíróság az eddigi ügyekben megítélt több százmillió forintra rúgó kártérítés mellett a magyar államot rendszerszintű változtatásokra is kötelezte az úgynevezett pilot (iránymutató) eljárásban hozott döntésében.

Az állam ennek hatására végre rászánta magát a férőhelyek számának növelésére. De ismét bebizonyosodott: önmagában a börtönépítés nem elég, ha a büntetőpolitika továbbra is szabadságelvonásra épít. A fogvatartottak száma azóta annak ellenére nőtt tovább, hogy a bűnözési adatok javulnak. Emellett az addig hiányzó hazai kártalanítási rendszert valóban létrehozták, de nem telt bele pár év és a kormányerő politikai propagandakampány keretében végletesen korlátozta a kártalanítás lehetőségét. 

Nekünk, civil jogvédőknek továbbra is van dolgunk tehát a börtönzsúfoltság tartós felszámolása és egy tisztességes kártalanítási rendszer érdekében.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2016: a tájékozott döntés pillanata [28.]

Az információszabadság mint alapjog

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye az európai népek alapjogi katalógusa. A strasbourgi bíróság csak ezeket kérheti számon az államokon. De mi van akkor, ha az egyik egyezményben nem szereplő emberi jogunk kerül veszélybe? Meg kell-e várnunk, míg az összes Európa tanácsi tagállam hajlandó lesz kiegészíteni a nemzetközi katalógust? A Magyar Helsinki Bizottság jogfejlesztő pere más lehetőséget is kínált.

Azért fordultunk a strasbourgi bírósághoz, mert a Legfelsőbb Bíróság háromszor is úgy döntött, hogy a rendőrség által kirendelt, állam által fizetett védők neve és az általuk vitt ügyek száma nem nyilvános adat, és nem kell kiadni. Mi azt szerettük volna bizonyítani, hogy a rendőrség sokszor ugyanazokat ügyvédeket rendeli ki védőként, ami veszélyezteti a gyanúsítottak hatékony védelmét.

Az adatok kiadásának megtagadása jogszerű cél nélkül korlátozta egyesületünket a nyilvános kontroll gyakorlásában. A közérdekű adatok megismerése nélkül pedig véleményt sem lehet formálni a köz ügyeiről, ezért az ilyen eljárás sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. 

A pernek különös jelentősége volt: a strasbourgi bíróság legfelsőbb fórumának most először kellett állást foglalnia arról, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságát kimondó 10. cikke vajon védelemben részesíti-e a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát, amely tételesen nem szerepel az egyezményben. Így az ügyet közvetlenül a strasbourgi bíróság Nagykamarája elé utalták. Harmadik félként pedig beavatkoztak a perbe külföldi civil szervezetek és a brit kormány is.

A strasbourgi bíróság megállapította, hogy az állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát. A döntés azért is jelentős, mert strasbourgi bíróság előtt peresíthetővé tette a közérdekű adatok kiadásának megtagadását akkor is, ha a hazai jogszabályok alapján ez nem lenne lehetséges.

A strasbourgi ítéletünk nyomán szélesedtek a lehetőségei, nőttek az esélyei minden közadatigénylő polgárnak Európában és Magyarországon.

2017: az állami felelősség pillanata [29.]

A devecseri romák strasbourgi győzelme

A Jobbik és más szélsőjobboldali szervezetek 2012-ben tüntetést szerveztek Devecserben. A szónokok etnikai háborút vizionáltak, és arról beszéltek, hogy a cigányok genetikailag kódolva vannak a bűnözésre. A tömeg cigánybűnözésről és a cigányok meggyilkolásáról skandált.

A tüntetésen elhangzó gyűlöletbeszédeket követően a 4-500 résztvevő a település romák lakta utcáiba vonult. Rasszista jelszavakat skandáltak, majd köveket, betondarabokat és palackokat dobáltak romák felé. Az egyik udvarban valaki megsérült egy bedobott betondarabtól. A rendőrség a bűncselekményre uszító beszédek, a megfélemlítő skandálás és a fizikai erőszak ellenére nem oszlatta fel a tüntetést, a gyűlöletbeszédek miatt senkit nem vontak felelősségre, a fizikai támadás miatt pedig csupán egyetlen személy ellen emeltek vádat.

A rendőri tétlenség ellen tett panaszt Király Alfréd és Dömötör Norbert. Mindketten jelen voltak a támadás idején. A hazai bíróságok azonban kifogástalannak találták a rendőrség munkáját, Király és Dömötör ezért a segítségünkkel a strasbourgi bírósághoz fordult.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a hazai hatóságok megsértették Király és Dömötör magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát. A hatóságok nyomozása ugyanis nem volt elég alapos és széleskörű. A nyomozás annyira felületes volt, hogy egy nyíltan rasszista tüntetés, amelyen erőszakos esetek is történtek, gyakorlatilag jogi következmény nélkül maradt.

A hatóságok akkor is hibáztak, amikor a tüntetésen elhangzott beszédeket a szólásszabadság által védett kijelentéseknek tekintették. A strasbourgi bíróság 15 ezer eurót ítélt meg kártérítésként a panaszosoknak. Ők pedig ezt helyi civil szervezetek támogatására adományozták tovább.

A kezdetektől tagjai vagyunk a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoportnak. Ez a civil tömörülés nem csak a kisebbségek elleni támadások visszaszorításáért dolgozik, de azért is, hogy az állam védje meg a különféle kisebbségekhez tartozó polgárait, valamint tisztességes és hatékony eljárásban vonja felelősségre az elkövetőket.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2018: a falat kenyér pillanata [30.]

Éheztetés a tranzitzónákban

2018 nyara és 2020 tavasza között 34 embert éheztettek a magyar hatóságok a tranzitzónákban. A Magyar Helsinki Bizottság mindegyiküknél kezdeményezte a strasbourgi bíróságnál, hogy haladéktalanul járjon el érdekükben. Az Emberi Jogok Európai Bírósága minden ilyen esetben azonnali intézkedésként elrendelte, hogy adjanak enni a fogvatartottaknak. Ezek után már nem éheztették őket.

A hazai és nemzetközi felháborodás nyomán ugyan a menekültügyi hivatal hamar „megtalálta a jogi kiskaput” annak érdekében, hogy a tranzitzónákban fogva tartott menedékkérők mindegyike kaphasson ételt, ám az embertelen szabályozást csak 2020-ban vonták vissza. 

Azóta a strasbourgi bíróság több menedékkérő ügyfelünk panaszát bírálta el, és állapította meg az állam tűrhetetlen jogsértését. Ez az eset is jól mutatja, mekkora szükség van a hatalom civil kontrolljára. Ha a Magyar Helsinki Bizottság nem észleli a problémát és nem fordul a strasbourgi bírósághoz, valamint ha a jogvédő egyesületünk nem tájékoztatja a nyilvánosságot, akkor a kormány semmit sem tett volna azért, hogy a helyzet javuljon, és  tovább éheztették volna a menedékkérőket.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2019: a megszabadulás pillanata [31.] A Torubarov-ügy

Ha év után ért véget az a „pingpongjátszma”, amely a menekültügyi hatóság és a bíróság között folyt egy sokat szenvedett emberrel. 2019-ben menekültként ismerték el Alekszij Torubarovot, üzletembert és ellenzéki aktivistát, akit Putyin rezsimje üldözött el hazájából.

A fideszes kormánytöbbség még 2015-ben vette el a bíróságoktól azt a kétévtizedes lehetőséget, hogy maguk is megadhassák a menedékjogot. Csak arra lett joguk, hogy kimondhassák, a hatóságok jogellenesen döntöttek, de nem változtathatták meg magát a döntést. Így a menekültügyi hatóság akár éveken át szó szerint ugyanolyan elutasító határozatokat hozott, mint korábban. Ezeket a kérelmezők újfent megtámadták, majd a bíróságok ismételten jogsértőnek találták, a menekülők helyzete azonban nem rendeződött. Ezek a meddő „pingpongcsaták” éveken át folytak a menekültügyi hatóság és a bíróságok között.

Orosz ügyfelünkkel ez történt többször is. Míg kezdeményezésünkre egy hazai bíró jóvoltából a probléma eljutott az Európai Unió Bíróságához (EUB) is. Itt pedig általános érvénnyel mondták ki: a magyar bíróságnak akkor is joga van védelmet adni, ha a kormány hatósága ezt nem tenné. Azóta több hazai bíróság is alkalmazta már az EUB döntését. Alekszij Torubarov győzelme reményt adott számos más menedékkérőnek is, akiket önkényesen zártak el a menedékjogtól.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2020: az állam számonkérésének pillanata [32.]

A kórházkiürítés

A koronavírus-járvány elején 2020 áprilisában nagy felháborodást váltott ki, hogy előbb a kórházi férőhelyek 50, majd rövid idő múlva 60 százalékát kellett „felszabadítani”. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy egyik napról a másikra tettek ki sokszor magatehetetlen betegeket a kórházakból. Többen szakszerű ellátás nélkül maradtak, ami súlyos megpróbáltatásokat jelentettek betegeknek és családjaiknak egyaránt.

Százaknak, akár ezreknek korlátozták ezzel a döntéssel az élethez, emberi méltósághoz, egészségügyi ellátáshoz való alapjogát. A nagy jelentőségű miniszteri döntést mégsem ismerhette meg a társadalom.

Kásler Miklós miniszter egy interjúban még azt is tagadta, hogy ő írta elő a betegágyak felszabadítását, és a tragikus következmények felelősségét igyekezett a szakmai kollégiumokra hárítani. Ehhez képest két kórházi főigazgatót is azért mentett fel a miniszter, mert nem teljesítették a kiürítési utasításokat, azaz a betegek tömeges hazaküldését.

Előbb adatkéréssel fordultunk a minisztériumhoz, majd amikor megtagadták a közadatok kiadását, következett a bíróság. Már első fokon nyertünk, majd ez történt jogerősen is. A dokumentumot ki kellett szolgáltatnia  a minisztériumnak.

A miniszter nagy jelentőségű döntése emberek élethez, emberi méltósághoz, egészségügyi ellátáshoz való alapjogát korlátozhatta, de mindenképpen súlyos megpróbáltatást jelentett betegnek és családjának egyaránt. Felfoghatatlan, miért tett meg mindent a minisztérium azért, hogy a nagyközönség minél később ismerhesse meg annak tartalmát. 

Ha civil jogvédőként mi nem ragaszkodunk a nyilvánossághoz, tán ma sem ismerhetnénk a miniszteri döntést.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2021: a törvényes igazoltatás pillanata [33.]

A fokozott rendőri ellenőrzés

2015 óta az ország „kivételes” állapotokat él meg. Számos területen a rendkívüli szabályok lettek a fő szabályok. Köztudott, hogy egyszerre van nálunk elrendelve tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet és háborús veszélyhelyzet. A közös bennük, hogy miközben az állam és erőszakszervezetei többletjogosítványokat élveznek, addig a szabadságjogok korlátozva vannak.

Valójában azonban már 1994-ben megalkotott rendőrségi törvény is indokolatlanul széles felhatalmazást adott arra, hogy a rendőrség figyelmen kívül hagyhassa az emberi jogokat. 

Ezt a rendőri intézkedést fokozott ellenőrzésnek nevezik, és a rendőrség rendszeresen él vele. Az ennek örve alatt végrehajtott igazoltatásnak és ruházat-átvizsgálásnak nincs korlátja a hazai jogban, a leghalványabb gyanúra sincs szükség.

Két évvel a valódi migrációs krízis előtt, még 2013 januárjában az egész országra fokozott ellenőrzést rendeltek el „illegális migráció ellenőrzésére” hivatkozva. Ennek keretében a VI. kerületi rendőrkapitány intézkedési tervben elrendelte a Sirály kulturális központ vizsgálatát. Ugyan a rendőrök nem találtak külföldieket, de az ott szórakozókat mind igazoltatták, indokolatlanul zaklatták. Így tettek az egyetemi oktató ügyfelünkkel is.  

A strasbourgi bírósághoz fordultunk, mert Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen a fokozott ellenőrzés keretében végrehajtott rendőri intézkedés jogszerűségét vitatni, még akkor sem, ha az elrendelésével a rendőri vezető visszaél a hatáskörével. 

Olyankor, amikor nincs fokozott ellenőrzés, a rendőr nem állíthat meg és igazoltathat bárkit bármikor, hanem meg kell tudnia mondani, miért talált valakit gyanúsnak. Amikor viszont el van rendelve a fokozott ellenőrzés, akkor ilyen kötelezettsége nincs. A „miért igazoltat?” kérdésre elég annyit mondania: fokozott ellenőrzés van, ezért bárki igazoltatható.

A strasbourgi bíróság megállapította, hogy a magyar szabályozás térben is időben is korlátlan felhatalmazást ad a rendőrségnek arra, hogy akkor rendeljen fokozott ellenőrzést, amikor csak kedve szottyan rá. A fokozott ellenőrzésre hivatkozva végrehajtott rendőri intézkedések jogszerűsége pedig nem kérdőjelezhető meg jogi úton.

Ügyfelünk megnyerte strasbourgi perét, és kártérítést kapott. Csakhogy a rossz szabályozáson nem javítottak azóta sem. Továbbra is azért küzdünk, hogy csak jogállami módon és az emberi jogokat tiszteletben tartva alkalmazhassák a fokozott ellenőrzést.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2022: az üldözöttek segítésének pillanata [34.]

Az ukrajnai háború menekülői

Amint megindultak Ukrajna ellen az orosz csapatok, rögtön a magyar–ukrán határon voltunk. Az első kaotikus hetekben mint egy falat kenyérre, olyan szükség volt a hiteles információkra. A helyben adott tájékoztatás mellett azonnal többnyelvű írásos anyagokat is szerkesztettünk, hogy a hiányzó állami információs anyagokat pótoljuk. 

Elsőként észleltük azt a problémát is, hogy a kettős (ukrán–magyar) állampolgárságú menekülők csapdahelyzetbe kerültek, mert eleinte magyar útlevéllel nem kaphattak védelmet. Azonnali kormányzati segítségre van szükség! – fogalmaztunk közleményünkben. A kormány gyorsan reagált, ismerjük el, és a kettős állampolgároknak is biztosította azokat az ellátásokat, mint a többi menedékesnek.

Ráirányítottuk a figyelmet arra is, hogy a nem ukrán állampolgárságú, de Ukrajnából menekülőknek, különösen a távoli külföldieknek milyen nehézségekkel kellett itt szembenézni. 

Rendszeresen monitorozzuk a menedékesek lakta szálláshelyeket. Mi figyelmeztettünk először arra az igazságtalanságra, amit a kárpátaljai menedékesekkel szemben követett el a kormány. 2024. augusztus 21. óta megszüntették a szállástámogatásukat, és egyik napról a másikra családok százait lökték utcára. Bírósági eljárások tucatjait indítottuk el, hogy segíteni tudjunk a Magyarországon is hajléktalanná vált, zömükben magyar nemzetiségű embereken.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.

2024: a polgári engedetlenség pillanata [35.]

A kirúgott kölcseys tanárok ügye

A pedagógusok megbecsülésének hiánya miatt is válságos a közoktatás helyzete. A területen dolgozók túlterheltek, a tananyag és az oktatási módszerek elavultak, a pedagógusok és az intézmények önállósága megszűnt, nem kapnak megfelelő támogatást azok a gyerekek, akik tanulási vagy egészségügyi nehézségekkel küszködnek.

A kormány a pedagógus szakszervezetekkel évek óta nem áll szóba. A tanárok, óvónők és más közoktatásban dolgozók sztrájkolni akartak. A kormány előbb elszabotálta az érdemi tárgyalásokat, majd rendeletileg tette lehetetlenné a valóságos munkabeszüntetést. Később ezt törvénybe is foglalta. A sztrájkjog alapjog, mégis elvették a tanároktól. Az ügyüket a pedagógus szakszervezetekkel együtt elvittük a strasbourgi bíróságig.

A sztrájkjog kiüresítésével a tanároknak egyelőre bizonyosan nem maradt más választásuk, mint a polgári engedetlenség,  ha véleményüket ki akarják fejezni. A pedagógusok rövid munkabeszüntetései nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért, egy jobb oktatási rendszerért. 

A polgári engedetlenséget választó pedagógusokat a  kormány először megfenyegette, majd ötüket, Molnár Barbarát, Ocskó Emesét, Palya Tamást, Sallai Katalint és Törley Katalint rendkívüli felmondással rúgták ki a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. (Később különböző iskolákból még tizenegy tanárt bocsátottak el ugyanígy.) 

Az önkényesen eltávolított kölcseys tanárok tőlünk kértek jogi segítséget. Ügyfeleink meg is nyerték munkaügyi perüket. A bíróság első fokú ítélete arra kötelezi a Belső-pesti Tankerületi Központot, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanároknak fizesse ki az elmaradt távolléti díjukat és végkielégítésüket. A Magyar Helsinki Bizottság öt ügyfelének összesen mintegy 28 millió forintot ítélt meg a bíróság.

Légy részese következő 35 évünknek. Támogasd adományoddal, hogy mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai Magyarországon!

<< Vissza a tartalomjegyzékhez.