Az előzetes letartóztatás gyakorlata: az alternatív kényszerintézkedések és a bírói döntéshozatal vizsgálata

Translation is available for this content

Switch to English

Az elmúlt években az előzetes letartóztatottak a fogvatartottak közel egyharmadát tették ki Magyarországon, hozzájárulva a büntetés-végrehajtási rendszer túlzsúfoltságához, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2015-ös döntése szerint rendszerszintű problémát jelent Magyarországon. Emellett az előzetes letartóztatottak száma 2013-ig bezárólag több mint fél évtizeden keresztül folyamatosan nőtt. 2014-ben azonban a statisztikai adatok tanúsága szerint jelentős pozitív változások következtek be: 20%-kal csökkent az elrendelt előzetes letartóztatások száma, igazodva ahhoz, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló ügyészi indítványok száma is csökkent. Ugyanakkor az előzetes letartóztatás alkalmazásának visszaszorulása önmagában nem garantálja, hogy a bírói döntések és a döntéshozatali eljárások következetesen megfelelnek a felsőbb szintű magyar bírói fórumok, az Emberi Jogok Európai Bírósága és a releváns európai uniós szabályok támasztotta követelményeknek.

A Magyar Helsinki Bizottság projektpartnerként vett részt a Fair Trials International által koordinált, „Az előzetes letartóztatás gyakorlata: az alternatív kényszerintézkedések és a bírói döntéshozatal vizsgálata” című, az Európai Unió támogatásával megvalósuló nemzetközi kutatási projektben, amelynek célja éppen az előzetes letartóztatással kapcsolatos bírói döntéshozatal minőségének vizsgálata. A hiánypótló, tíz európai uniós tagállamot lefedő kutatás reményeink szerint hozzájárul majd ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk az előzetes letartóztatás gyakorlatáról, és így végső soron elősegíti az alapjogot sértő előzetes letartóztatások visszaszorulását.

A projekt keretében a Magyar Helsinki Bizottság a magyar jogszabályi környezet, a kapcsolódó bírósági gyakorlat és a statisztikai adatok áttekintése mellett a következők alapján elemezte az előzetes letartóztatással kapcsolatos hazai gyakorlatot:

  • 31, büntetőügyekben védőként eljáró ügyvéd körében végzett kérdőíves felmérés,
  • 116, elsősorban rablás miatt elítélt terhelt büntetőügye iratainak elemzése,
  • 5 ügyésszel készített interjú, valamint
  • 10 bíró meghatározott kérdéssora adott írásbeli válaszai.

MHB_PTD_compiled

 

A magyar kutatási eredményeiket bemutató országjelentés itt érhető el magyar és angol nyelven:

 

European_UnionAz Európai Bizottság Büntetőjogi Jogérvényesítés Programja támogatásával

 

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság