Szociális munkásként a menekültügyben a 2015-ös krízis idején szerezte első tapasztalatait. Előbb a szegedi pályaudvaron segített, majd az ENSZ és a Menedék Egyesület munkatársaként Görögországban, után pedig a szerb–magyar határon dolgozott. Tamás és munkatársai február óta a Fővárosi Önkormányzat Zugligeti úti idősotthonában létrehozott menekültszállón a Kárpátaljáról menekült családokat segítik. Mivel Putyin hódító háborújának egyelőre nem látszik a vége, kollégáival hosszú időre terveznek, így a menekült, többnyire roma gyerekeket beiskolázták a környéken.

„A szomszédban zajló háború merőben új feladatokat adott az itt dolgozó kollégáknak, mivel addig csak idősek gondozásával foglalkoztunk A Fővárosi Önkormányzat 47 fő fogadására alkalmas helyet hozott létre pár nappal a háború kezdete után. Kissné Máté Zsuzsa igazgatónő vezetésével indítottuk be a menekültszállót, ahol elsőrendűnek tekintjük, hogy a gyerekek ne zuhanjanak ki az oktatásból. Így jött létre az intézményben a tanoda”

– mesél a kezdetekről Tamás, miközben az ábécét gyakorolják a gyerekekkel.

„Az alapoktól kezdtük a munkát. Fel kellett mérni például, hogy ki milyen védőoltást kapott korábban, majd mindenkit beoltattunk COVID ellen. Közben regisztrálni kellett az idegenrendészeten az embereket, ehhez pedig meg kellett oldani a szállításukat. Aki ide érkezett, azoknak azonnal be kellett adni a menedékes kérelmüket, ha itt kívántak maradni. A munkavállaláshoz adószámot kellett intézni, meg TAJ-számot az egészségbiztosítónál. Kezdetben volt, hogy reggel indultunk el a menekült emberekkel, és este értünk vissza. De felkészültünk erre is, szendvicset csomagoltunk a hosszas ügyintézés kivárásához, a gyerekeknek papírt, színes ceruzát vittünk, hogy elfoglaljuk őket a várakozásnál”

– sorolja az első hónapok feladatait.

Sok mindent sikerült megoldaniuk, de volt, hogy falakba ütköztek. Jogi tanácsadásra és képviseletre volt szükségük. Ilyenkor bizony jól jött a Magyar Helsinki Bizottság jogászainak a segítsége és fellépése az olykor kelletlen hivatalnokoknál.

„Nem mindig egyszerű ez a munka. Sokszor – érthetően – hiányos dokumentumokkal érkeznek Ukrajnából, míg több felnőtt nem tud írni-olvasni. Az idegenrendészetnek ugyan le kellene fordítania az ukrán nyelvű dokumentumokat, de ők ezt nem minden esetben tették meg. Ennek oka lehetett az is, hogy a kezdetben nagy teher nehezedett rájuk, de tán némelyik menekülő roma származása is közrejátszhatott ebben”

– meséli a szociális munkás.

Tamás türelmesen segíti a gyerekeket, hogyan írják a kis- és nagybetűket a vonalas füzetükbe. Közben arról mesél, hogy:

„sokan kérdezik tőlünk, meddig szeretnének maradni az ide érkezett menekültek. Többféle válasz van, és óriási a bizonytalanság. Többen azt mondják, hogy szeretnének visszamenni Ukrajnába a szülőföldjükre. Mások inkább maradnának. Csakhogy ki tudja, meddig tart még a háború. Vannak, akik megpróbáltak már most visszamenni, de megbánták. Akik itt maradtak, azok közül többen konyhán dolgoznak, alkalmi munkát vállalnak. A munka jelentheti a kilépést számukra a szállóról, hogy a későbbiekben albérletbe költözhessenek.”

Arcok Ukrajnából

Ismerd meg a többieket is!