Farkas József 15 éves kora óta az építőiparban dolgozik. A háború kitörése előtt egy hónappal érkezett Budapestre a kárpátaljai Feketepatakról, hogy munkát vállaljon. Az elmúlt években dolgozott Csehországban, Hollandiában és Magyarországon többször is. Januárban öccse hívta Budapestre, ahol a fővállalkozó albérletet vett ki Józsefnek és a feleségének, Szvetának. Az orosz támadás első napján a kisebbik lányuk rémülten hívta őket, hogy a szomszédok pakolnak, és a faluból menekülnek el az emberek.

„Mikor kitört a háború megkérdeztem a főnököt, hogy ide hozhatom a családom? Azt mondta egész nyugodtan, jöjjenek csak.” A kőbányai albérletet József felesben fizeti a munkaadójával, ezért is kellett a beleegyezése. József lánya és annak két kiskorú gyermeke elindultak hát Feketepatakról.

„Nem gondoltam, hogy ennyire elhúzódik a háború, azt hittem egy-két hónapig tart majd. Hozzánk Nagyszőlős környékére még nem ért el a háború, de már nincs munka, és égig emelkedtek az árak. Nagyon rosszul élnek otthon az emberek.”

József aggódik a házuk miatt, télen, ha nem lesz fűtve, szellőztetve, tönkre fog menni, ezért néha hazautazik. Neki már nem kell félnie a behívóparancstól, mert már elmúlt hatvan.

„Nagy udvarunk van, a gyerekek mindig kint játszottak a szomszéd pulyákkal, öröm volt őket nézni. Itt meg egész nap bent vannak a társasházban, nem mehetnek le csak akkor, ha este hazaérünk a feleségemmel, olyankor a játszótérre visszük le őket.”

Feleségével visszavágynak az otthonukba: „Ha vége lesz a háborúnak, akkor én viszem haza a családot. Hála Istennek, jó házunk van, a nagyobb lánynak is vettünk egyet a falunkban. Azt fel kell még újítani, rendbe kell rakni. Persze, ha tudtuk volna, hogy háború lesz, akkor a kis pénzünket nem öltünk volna bele múlt decemberben. Amit egy életen át megcsináltam, azt nem hagynám ott. Reméljük, ha vége a háborúnak, visszaépítik Ukrajnát és rend lesz.”

Arcok Ukrajnából

Ismerd meg a többieket is!