dr. Kubát Dániel

ügyvédjelölt, Büntető Igazságszolgáltatás Program




Már egyetemi éveim alatt is dolgoztam a Helsinki Bizottságnál. Diplomámat 2022-ben szereztem az ELTE-n, azóta ügyvédjelöltként erősítem a Helsinki jogállamiság és büntető igazságszolgáltatás programját. Bár a klasszikus polgári és gazdasági jog sem áll távol tőlem, mindig is azok a jogterületek érdekeltek igazán, ahol az állam szemben áll a polgáraival. Hiszem, hogy az állam hatalma ilyen ügyekben sem lehet korlátlan és kötelességünk segíteni azokat, akik kiszolgáltatott helyzetük miatt erre rászorulnak. Fontosnak tartom azonban, hogy a problémákat ne csak egyéni, hanem rendszerszinten kezeljük. Éppen ezért a klasszikus ügyvédi tevékenység mellett részt veszek a helsinki olyan fontos tevékenységeiben is, mint a jogalkotó és a jogalkalmazók tudatosítása vagy éppen a stratégiai pereskedés.



További munkatársak
Magyar Helsinki Bizottság