dr. Gelencsér Anna
jogi munkatárs, Jogállamiság Program
jogi munkatárs, Jogállamiság Program
A Magyar Helsinki Bizottság jogállamisági munkacsoportjában dolgozom jogi előadóként. Jogi diplomámat 2022-ben, szociológia diplomámat pedig 2020-ban szereztem meg. A jogi pályát azért választottam, mert már korán elkezdett érdekelni az emberi jogok védelme, és már az egyetemi éveim alatt is aktívan foglalkoztam ezzel a területtel. A diploma megszerzése után folytattam a munkát: először egy ügyvédi irodánál, majd egy nemzetközi szervezetnél, később pedig egy civil szervezetnél dolgoztam. Büszke vagyok rá, hogy ma is ezen a területen dolgozhatok hivatásszerűen.