Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Lejt a pálya – A hivatásosok által elkövetett bántalmazások

A Magyar Helsinki Bizottság 2014-ben és 2015-ben végzett, a hivatásosok által elkövetett bántalmazásokkal kapcsolatos kutatása azt vizsgálta, hogy 1985 és 2013 között mi jellemezte a rendőrség és a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai által elkövetett bántalmazások és kényszervallatások miatt induló eljárásokat, illetve milyen erőfeszítések történtek a jogsértések visszaszorítása érdekében, és ezek mennyiben bizonyultak hatékonynak.

A kutatás megerősíteni vagy megcáfolni igyekezett azt a kiinduló hipotézist, hogy azon garanciális intézmények bevezetése, amelyeket általában alkalmasnak tartanak a kínzási, bántalmazási esetek visszaszorítására, valóban csökkenti e bűncselekmények számát.

A kutatás következtetései szerint a kínzás (bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás, jogellenes fogva tartás) visszaszorításának garanciális jogintézményei hatékony gyakorlati érvényesülésében két tényező jelent akadályt. Egyrészt a büntetőeljárások eredményessége érdekében kifejtett politikai/vezetői nyomás, amelynek következtében a statisztikai szemlélet kiemelkedő jelentőségre tett szert, és az eredményesség akár súlyos jogsértések árán is elérendőnek tekintendő. Másrészt a jogalkalmazó szervek engedékenysége, amelynek következtében a hivatalos eljárásban bántalmazást elkövetők felelősségre vonása – más nem hivatalos személyként bűncselekményt elkövetőkével összehasonlítva – nagyságrendekkel szerényebb mértékű mind a vádemelést, mind a váderedményességet és a büntetéskiszabást tekintve. Ez a tényező magában foglalja azt is, hogy a garanciális jogintézmények alkalmazása – még ha megfelel is a törvény betűjének – a szabályozás célját nem éri el (például nincsen elegendő idő a védelemre való felkészüléshez). Annak érdekében tehát, hogy a hivatalos személyek által elkövetett bántalmazások visszaszoruljanak, ezeken a területeken szükséges előrelépni.

Helsinki_Bizottság_Info_201_11_12

A kutatásban a vizsgált időszak kezdetétől áttekintettük a vonatkozó a jogszabályokat és egyéb normákat, valamint ezek változásait. Harminc évre visszamenőleg dolgoztuk fel a nemzetközi szervezetek jelentéseit, a magyar kormány a jelentésekre adott válaszait, valamint magyar civilszervezetek állásfoglalásait. Tanulmányoztuk a témában rendelkezésre álló szakirodalmat, az ombudsmani jelentéseket és a Legfőbb Ügyészség büntetés-végrehajtást felügyelő osztályának éves jelentéseit. A statisztikai adatok és tendenciák bemutatása érdekében számos, elsősorban a Legfőbb Ügyészségtől kapott adatbázist dolgoztunk fel. Az ismeretek teljes körűvé tétele, elsősorban a gyakorlat alaposabb megismerése érdekében interjút készítettünk a vizsgált időszakban rendőrként, ügyészként, büntetés-végrehajtási dolgozóként szolgálatot teljesítő szakemberek mellett bírókkal, ügyvédekkel, a tudományos területen és a civil szférában dolgozókkal, összesen huszonöt szakértővel.

Az angol nyelvű kutatási jelentés alapján a leginkább aktuális kérdésekre koncentráló magyar nyelvű összefoglalót készítettünk, amelyet megvitattunk az érintett szakterületek állami és civil képviselőivel. A megbeszélésen elhangzott javaslatok és észrevételek alapján véglegesítettük mind az angol, mind a magyar nyelvű a tanulmányt. A magyar nyelvű összefoglaló tanulmány a teljes angol nyelvű jelentés aktuális részeire összpontosít. Tanulmányunkban azon magyar büntetőjogi tényállások közül, amelyek a vonatkozó nemzetközi szerződés által „kínzásnak” tekintett magatartásokat részben vagy egészben lefedik, a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásra koncentráltunk. A vizsgálatunkat a rendőrök és a büntetés-végrehajtási dolgozók tevékenységére, a munkájukat meghatározó jogszabályokra és gyakorlatokra szűkítettük.

A tanulmány az Association for the Prevention of Torture Does torture prevention work? nemzetközi kutatási projekt keretében készült, amely a kínzás tendenciáit és az esetek megelőzését célzó mechanizmusokat kívánja feltérképezni a világ tizenkét országában.

A kutatási eredmények magyar nyelvű összefoglalója itt olvasható.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság