Bűnben fogant az adatvédelmi hatóság

Az Európai Bíróság mai ítélete kimondta: jogsértően történt az adatvédelmi biztos intézményének lecserélésére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságra. Ez alapján egyértelmű: a kétharmados felhatalmazottság sem menti fel a magyar államot az európai normák alól.

 

Az Európai Bíróság mai döntése szerint a magyar állam, amikor 2012. január elsejével, az Alaptörvény hatálybalépésével egy időben megszüntette az adatvédelmi biztos intézményét, megsértette az Európai Unió jogrendjét. Az Unió tagállamainak független adatvédelmi hatóságot kell működtetniük. A Bíróság döntése értelmében az adatvédelemért felelős szervezet függetlensége szükségképpen magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy e hatóság megbízatásának időtartamát tiszteletben kell tartani. Az intézmény megszüntetése pedig egyúttal a független adatvédelmi biztos megbízatásának a megszüntetését is jelentette, amely az előtt történt, hogy az e tisztségre hat évre megválasztott Jóri András kitölthette volna a mandátumát.

Az eljárást az Európai Bizottság indította meg Magyarországgal szemben. Ezt megelőzően az Eötvös Károly Intézet figyelmeztette a kormányt, hogy kötelezettségszegési eljárás és marasztalás lesz a következménye az ombudsmani intézmény megszüntetésének, majd a Magyar Helsinki Bizottsággal és a Társaság a Szabadságjogokért szervezettel közösen hívta fel José Manuel Barrosonak, a Bizottság elnökének figyelmét a jogsértésre. A mai ítélet ennek a 2011-ben kezdődött folyamatnak a végére tesz pontot.

A három szervezet most emlékeztet arra, hogy a magyar állam az adatvédelmi biztos függetlenségének a megsértésével nem egy ombudsman, hanem minden magyar állampolgár jogát sértette meg, akiknek Európában joguk van ahhoz, hogy független intézmény őrködjön információs magánszférájuk védelme felett. A függetlenségsértő aktussal egy időben létrehozott új intézmény működése nem orvosolja ezt a sérelmet, hiszen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság minden egyes konkrét ügyben hozott döntése csak azzal együtt ítélhető meg, hogy ez a hatóság egy jogsértés eredményeképp jött létre, bűnben fogant.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság