A Helsinki Bizottság kilépett az Emberi Jogi Kerekasztalból

A kormány által működtetett egyeztetési mechanizmussal szakítás oka a civil szervezetek elleni kormányzati offenzíva. Döntésünkről szóló levelünket megküldtük Répássy Róbert államtitkárnak.

A civil szféra elleni szisztematikus kormányzati megfélemlítő lépések és különösen a hétfői demonstratív karhatalmi akcióval szembeni tiltakozásképpen a Magyar Helsinki Bizottság ma azt a döntés hozta, hogy megszünteti részvételét a kormányzat által az ENSZ javaslatára létrehozott Emberi Jogi Kerekasztalon.

A Kerekasztal célja eredetileg a civilek partnerként való bevonása volt az állami döntéshozatalba. Ez korábban is döcögősen ment, de valódi párbeszédre ott nem mutatkozik esély, ahol a kormány feje külföldi érdekeket kiszolgáló, „fizetett politikai aktivistáknak” tekinti az emberi jogokért és alapvető jogállami elvekért szót emelő civileket, és ahol – egy állandóan változó gyanúsítások alapján folyó büntetőeljárásban – olyan módon és létszámban száll ki a rendőrség – a nyomozó hatóságokkal együttműködő – civilszervezetekhez, amelynek más célja, mint az érintettek megfélemlítése, nemigen lehet.

Nem leszünk fügefalevél a látszatdemokrácia intézményén.

Az államtitkárnak írt levelet itt találja.

Dr. Répássy Róbert államtitkár szeptember 12-én válaszolt  a kilépést bejelentő levelünkre. A válasz itt olvasható.

 

 

 

 

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság