#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

A Fidesz nem vállalja a regisztráció alkotmányossági vizsgálatát

A választási eljárásról szóló törvényjavaslat benyújtása mellett a kormánytöbbség az Alaptörvény módosítását is tervezi. Ennek egyetlen lehetséges célja annak megakadályozása, hogy az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat tárgyává tegye az előzetes választói regisztráció intézményét.

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért tiltakozik az ellen, hogy egy alkotmányellenes intézmény alkotmánybírósági kontrollját ismét el akarja lehetetleníti a kormány.

A demokrácia alapja a választójog egyenlősége és szabad gyakorlása. Egy olyan országban, ahol létezik a választók általános nyilvántartása, és ahol eddig tucatnyi választást bonyolítottak le sikeresen ennek segítségével, az önkéntes előzetes regisztráció bevezetése alkotmányellenes és sérti nemzetközi emberi jogi egyezményben biztosított jogainkat is.

Habár a tervezett szabályokon volna mit megtárgyalni, ennek lehetőségét a kormánytöbbség igyekszik a nullára szorítani. A választási eljárásról szóló sarkalatos törvényt Lázár János egyéni képviselői indítványként terjesztette az Országgyűlés elé, megint megkerülve a kormányt terhelő szakmai és társadalmi egyeztetési kötelezettséget. Az alkotmányossági aggályokkal kapcsolatban eddig a kormánytöbbség azzal igyekezett megnyugtatni a polgárokat, hogy megígérte: előzetes normakontrollt fog kérni az Alkotmánybíróságtól (AB). Erre valóban nagy szükség volna, hiszen az önkéntes előzetes regisztráció az eddiginél nagyobb terheket róna a szavazni kívánó polgárokra. Levélben például csak a választások előtt nyolc hónappal, szeptember első két hetében iratkozhatnának fel, utána már csak személyesen vagy interneten, az Ügyfélkapun keresztül lehetne regisztrálni – utóbbi lehetőségekkel nyilvánvalóan jóval kevesebben fognak élni, mint ahányan elmennének szavazni.

A kormányzó többség azonban még az előzetes normakontroll kockázatát sem hajlandó vállalni. Lázár képviselő ugyanis az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit is kiegészítené egy felhatalmazással, amely alkotmányos szinten teszi lehetővé a regisztráció bevezetését, hogy az AB még véletlenül se találjon fogást a regisztráció intézményén.

A Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szerint ez az eljárás leleplezi a parlamenti többség valós szándékait. Ha meg lennének győződve javaslatuk alkotmányosságáról, és valóban a demokrácia iránti elkötelezettség hajtaná őket, akkor bátran néznének szembe az alkotmánybírósági vizsgálattal. Nyilvánvaló azonban, hogy a törvényjavaslat beterjesztője is tudja: a választásokon való részvétel lehetőségét szűkítő szabályok alkotmányellenesek.

A két szervezet ezért felszólítja az országgyűlési képviselőket, hogy ha már egy sokak szerint alkotmányellenes törvényt fogadnak el, akkor annyi tisztesség legyen bennük, hogy nem futamodnak meg az alkotmánybírósági vizsgálat elől, és az Alaptörvény módosítását nem szavazzák meg.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság