Réti és Fizli kontra Magyarország

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt kérelmezők ügyében Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye a megalázó bánásmód tilalmát kimondó 3. cikkét.

A kérelmezőket 2006 októberében közúti ellenőrzés alá vonták, amelynek során a kérelmezők panasza szerint őket a rendőrök bántalmazták– a látleletek szerint mindkét kérelmező sérüléseket szenvedett a rendőri intézkedés következtében. A kérelmezők az Emberi Jogok Európai Bírósághoz (EJEB) fordultak az ügyben, és kérelmükben a rendőri bántalmazásra vonatkozó panaszuk mellett előadták, hogy a hazai hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően az ügyet.

Az EJEB mindenekelőtt kitért arra, hogy a kérelmezők által elszenvedett sérülések elég súlyosak voltak ahhoz, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye a kínzás és embertelen, megalázó bánásmód tilalmát kimondó 3. cikkének hatálya alá essenek. A strasbourgi bíróság emellett úgy vélte, hogy a Kormány nem terjesztett elő olyan meggyőző és hihető érveket, amelyek alapján meg lehetne magyarázni vagy igazolni lehetne a rendőri intézkedés során a kérelmezőkkel szemben alkalmazott testi kényszer mértékét, és a kérelmezők számos olyan sérüléssel kerültek ki az őrizetből, amelyre a Kormány nem adott meggyőző magyarázatot. Így, mivel a Kormány nem bizonyította az ellenkezőjét, az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy a testi kényszer alkalmazott mértéke még az alkalmazás szükségességét feltételezve is túlzott volt, és a testi kényszer ilyen alkalmazása megalázó bánásmódnak minősülő sérüléseket és szenvedést okozott a kérelmezőknek.

Emellett az EJEB úgy ítélte meg, hogy a kérelmezők állításait illetően nem került sor olyan megfelelő vizsgálatra, ami az állítólagos elkövetők azonosításához tudott volna vezetni és állításaikat nem vizsgálták ki megfelelő módon, ami szintén a megalázó bánásmód tilalmába ütközik.

Mindezekre tekintettel a strasbourgi bíróság megállapította, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkét.

A döntés teljes szövege angol nyelven itt, magyar nyelven pedig itt olvasható.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság