Baksza kontra Magyarország

A kérelmezőt 2008. január 18-án tartóztatták le gépjárműlopás gyanújával. 2008. január 20-án a bíróság elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását szökésveszélyre, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére és bűnismétlés veszélyére hivatkozva. A kérelmező előzetes letartóztatását folyamatosan hosszabbították. A kérelmező fellebbezett az előzetes letartóztatását elrendelő döntések ellen, és többször kérelmezte a szabadlábra helyezését, illetve az előzetes letartóztatás más, kevésbé korlátozó kényszerintézkedéssel való felváltását. Ennek során rendezett családi körülményeire, valamint arra hivatkozott, hogy fogva tartásának ideje alatt az általa korábban támogatott családtagjainak életkörülményei folyamatosan romlanak. Egy kivételével semelyik, az előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló ügyészi indítvány sem hivatkozott olyan konkrét bizonyítékra, amely a kérelmező esetében megalapozta volna a szökés, az összejátszás vagy a bűnismétlés veszélyét. A kérelmező ügyvédje folyamatosan panasszal élt amiatt, hogy a védelem nem fér hozzá a hivatkozott bizonyítékokhoz, e mulasztást azonban nem orvosolták és a hatóságok nem cáfolták a védelem erre vonatkozó állításait. A kérelmező beadványait az eljáró hatóságok mindig elutasították. A kérelmezőt végül 2008. június 2-án helyezték szabadlábra, egyben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben. A kérelmező összesen 2 évet és 4 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) álláspontja szerint a hazai bíróságok által adott, az előzetes letartóztatást megalapozó indokok „relevánsak” voltak ugyan, azonban az idő előrehaladtával már nem voltak „elégségesek”. Különösen a szökés veszélyével kapcsolatban mutatott rá az EJEB arra, hogy kizárólag a vádak súlyossága szolgált alapul annak valószínűsítéséhez, amit az EJEB nem talált kielégítőnek, tekintettel arra, hogy a kérelmezőnek legális jövedelme volt és több családtagját is anyagilag támogatta. A strasbourgi bíróság álláspontja szerint a bűnismétlés veszélyét sem támasztotta alá semmilyen kimondottan arra vonatkozó konkrét utalás a bírósági döntésekben. A strasbourgi bíróság különösen annak fényében tartotta problematikusnak azt, hogy a bírósági döntésekben semmilyen konkrétum sem szerepelt a szökés, az összejátszás vagy a bűnismétlés veszélyének alátámasztására, hogy a kérelmező fogvatartásának időtartama 2 év és 4 hónap volt és ebből 1 évet a vádirat benyújtását követően töltött előzetes letartóztatásban, amely időtartam alatt a hatóságok nem jártak el „különös gondossággal” az eljárás meggyorsítása érdekében. Következésképpen az EJEB megállapította, hogy a hazai bíróságok által hivatkozott, a kérelmező előzetes letartóztatását megalapozó indokok nem adtak „elégséges” alapot arra, hogy a kérelmezőt a szóban forgó teljes időtartam alatt fogva tartsák. A strasbourgi bíróság ismét hangsúlyozta, hogy az elhúzódó büntetőeljárásokban, amelyek során a terhelt szabadságtól való megfosztására is sor kerül, az eljáró hatóságoknak arra kell törekedniük, hogy az előzetes letartóztatás időtartama a lehető legrövidebb legyen, és vizsgálniuk kell a személyi szabadságot kevésbé korlátozó kényszerintézkedések alkalmazásának lehetőségét. Ezért az EJEB kimondta az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 3. bekezdésének sérelmét.

Az ügyben a strasbourgi bíróság rámutatott továbbá, hogy a kérelmező folyamatosan jelezte a hazai hatóságoknak azt, hogy az iratok releváns részeihez nem biztosítják számára a hozzáférést. A hazai hatóságok a hozzáférés megtagadásával kapcsolatos állításokat nem cáfolták. Ezzel kapcsolatban az EJEB megjegyezte továbbá, hogy az ügy irataihoz való hozzáférést a magyar büntetőeljárási törvény értelmében is biztosítani kell, kivéve, ha az a nyomozás érdekeit veszélyezteti. A strasbourgi bíróság megítélése szerint az ügy iratai és a felek beadványaiban foglaltak között semmi nem utalt arra, hogy a kérelmező ténylegesen gyakorolni tudta volna az 5. cikk 4. bekezdése által biztosított jogát, és megállapította, hogy a „fegyverek egyenlőségének” elvét a kérelmező esetében nem tartották tiszteletben. Ezért az EJEB kimondta az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 4. bekezdésének sérelmét.

Az ítélet angol nyelven itt, magyar nyelven pedig itt olvasható.