#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

Jogerős a Hoppál-ügyben hozott ítélet

Jogerősen is kimondta a bíróság: a Fidesz és szóvivője valótlan tények állításával megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jóhírnevét.

A civilek elleni támadássorozat kezdetén, 2013 nyarán állt elő először azzal váddal a Fidesz, hogy civil szervezetek – köztük a Magyar Helsinki Bizottság – amerikai megrendelésre támadják a magyar kormányt, a Fideszt és a miniszterelnököt. A Magyar Helsinki Bizottság bocsánatkérésre szólította fel a fentieket egy sajtótájékoztatón megfogalmazó Hoppál Pétert, a párt szóvivőjét, aki ezt nem tette meg. A Magyar Helsinki Bizottság ezután fordult bírósághoz, kérve, hogy mondják ki, a párt és a szóvivő megsértette a szervezet jóhírnévhez való jogát, amikor hamis tényeket állított róla.

2014 júliusában a Fővárosi Törvényszék szinte teljes mértékben helyt adott a keresetnek, amely ellen az alperes fellebbezett.

2015. június 30-án azonban a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, és kötelezte a Fideszt és Hoppál Péter korábbi szóvivőt arra, hogy Népszabadságban és a Magyar Nemzetben, valamint a www.fidesz.hu portálon közzétett nyílt levél útján fejezze ki sajnálkozását amiatt, hogy valótlan tényeket állítva megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jóhírnevét.

Az eljárásban tehát kiderült: a kormánypárt egy tisztességes bírósági eljárásban nem tudja megvédeni propagandáját.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság