#Ukrajna Menedékes kártya érvényessége meghosszabbítva 2025-ig

A határozatlan idejű előzetes letartóztatás sérti az Alaptörvényt és a nemzetközi jogot

A kiemelkedően súlyos bűncselekmények vádjával folyó büntetőeljárásokban időben korlátlanná tenné az előzetes letartóztatást a kormány. Az országgyűlési képviselőkhöz fordultunk, mert az új szabályozás ellentétes lenne az Alaptörvénnyel és Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

 

Sajtóértesülések szerint november 11-én szavaz az Országgyűlés az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló T/12617. számú törvényjavaslatról, illetve az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról, így az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága módosító javaslatáról is, amely a kiemelkedően súlyos bűncselekmények vádjával folyó büntetőeljárásokban időben korlátlanná tenné az előzetes letartóztatást.

2013. november 9-én levélben fordultunk — a Jobbik frakció kivételével — valamennyi országgyűlési képviselőhöz, kérve, fontolják meg érveinket, hiszen egy ilyen szabályozás ellentétes lenne az Alaptörvénnyel és Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság