A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló T/580. számú törvényjavaslattal kapcsolatos komoly aggályait fogalmazta meg a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ. A javaslat folytán hatályba lépő szabályozás egyes szabálysértések esetében gyökeresen átalakítaná a szabálysértési jog szankciórendszerét és jelentős szigorításokat vezetne be. A javaslat által bevezetni kívánt megoldások alkalmatlanok a kitűzött célok elérésre, több ponton Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaiba ütköző módon, hatályos nemzetközi szerződéseket sértenek. A jogvédő civil szervezetek véleményét összefoglaló anyag főbb kifogásai az alábbiak.

1. A szabálysértési jog nem lehet szigorúbb, mint a büntetőjog.

A Javaslat felborítja az összhangot a szabálysértési és a büntetőjog között,  a szabálysértési jogot bizonyos tekintetben kvázi büntetőjogi szintre emelve, ugyanakkor nem alkalmazza az elkövetők és a sértettek közötti közvetítői eljárásokat, noha az a büntetőjogban egyébként bevett megoldás.

2. Szabálysértések esetén az elzárás széles körben való alkalmazása indokolatlan és átgondolatlan.

A törvényjavaslat tulajdon elleni szabálysértések és a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel esetén bevezeti az elzárás alkalmazhatóságát. A szabadság megvonása néhány ezer forint kárértékű szabálysértéseknél szükségtelen és aránytalan. Az elzárás a legdrágább szankcióforma. A hazai börtönök jelenleg is túlzsúfoltak, a javaslat módosításai a büntetés-végrehajtási intézményeket megoldhatatlan feladat elé állítják. Ezek az átgondolatlan szigorítások szakmailag indokolatlanok.

3. A fiatalkorúak elzárása a nemzetközi jogba ütközik és elfogadhatatlan.

Ellentétes a gyermekjogi egyezménnyel és Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, ha a 18 év alatti gyermekeket kis kárértékű szabálysértések miatt főszabály szerint elzárással sújtják, illetve ha semmilyen alternatív szankció nem alkalmazható a szabálysértést elkövető fiatalkorúak esetében. A szabálysértést elkövető fiatalkorúaknak segítségre és nevelésre van szükségük, nem pedig arra, hogy kis súlyú cselekményükért több hétre megfosszák őket szabadságuktól.

4. A bírósági titkárok nem vehetnek át bírói feladatokat.

Az, hogy bírói kinevezéssel nem rendelkező személy dönthetne adott esetben a szabálysértők elzárásáról, sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakat, mely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság bírálja el. A bírói kinevezéssel nem rendelkező  bírósági titkár nem minősül törvény által felállított, független bíróság tagjának; a titkárok nem rendelkeznek az Alkotmány által megkövetelt függetlenséggel. Az a tény, hogy a Kormány ezt az alkotmányossági aggályt az Alkotmány módosításával készül megoldani (ld. T/579. törvényjavaslat), nem teszi a bírósági titkárok jogkörébe utalt szabálysértési határozathozatalt elfogadhatóvá.

A TASZ és Magyar Helsinki Bizottság közös álláspontját álláspontját itt olvashatja.

A javaslat emelni kívánja azon szabálysértések számát, amelyekben az elzárás szankcióként alkalmazható lenne, megteremtené a fiatalkorúak szabadság-elvonással járó büntetési lehetőségét a szabálysértési jog alkalmazásával, indokolatlanul szélesítené a bírósági titkárok hatáskörét és a rendőrség intézkedési jogkörét.

A javaslat jelenlegi formában való elfogadása esetén egyes szabálysértések esetében az elkövetők szigorúbb elbírálás alá eshetnek, mint az adott tényállások büntetőjogi kategóriájának elkövetése esetén, így a hatályos büntető törvénykönyv és a szabálysértési törvény közötti összhang felborul. A szabálysértési jog pontosan azért tartalmazza különböző bűncselekményi tényállások szabálysértési alakzatát, mert kisebb súlyú jogsértő cselekményeknél nem indokolt, hogy az állam büntetőjogi eszközökkel lépjen fel; elegendő a jóval kisebb súlyú szabálysértési szankció kiszabása. A javaslat ezen a rendszeren változtatna oly módon, hogy a tulajdon elleni, a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt tiltó és egyéb szabálysértéseknél a pénzbírság mellett megteremti az elzárás büntetés alkalmazásának lehetőségét is. Ezzel a szabálysértési jogot e tekintetben kvázi büntetőjogi szintre emeli, a büntetőeljárásokban megszokott és bevált, a terhelt jogait védő jogintézmények, illetve a közvetítő eljárások biztosítása nélkül.

A jelenlegi magyar büntetőjog kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekményeknél ismeri és alkalmazza a közvetítői eljárást. E jogintézmény alkalmazása a tevékeny megbánás és a kár megtérítésére való ösztönzés révén az állam büntető igényének érvényesítése mellett a sértetteknek valódi reparációt jelent. Semmilyen elfogadható indok nem hozható fel arra, hogy a tulajdon elleni szabálysértéseknél, ahol értelemszerűen a bűncselekményi kategóriánál kisebb az okozott kár, miért ne lehetne a közvetítői megoldást bevezetni.

A hatályos büntető törvénykönyv 108. § (3) bekezdése szerint „szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el“. Azaz még bűncselekmény elkövetése esetén is csak végső esetben lehet szabadságelvonást alkalmazni. Ehhez képest a Javaslat indoklásából következően például a fiatalkorú szabálysértési elkövetőknél főszabállyá kívánja tenni az elzárás alkalmazását.

A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért részletes véleménye itt olvasható.

A perben egy Magyarországon 2008-ban kiegészítő nemzetközi védelmet, azaz oltalmazotti státuszt kapott palesztin férfit képviselt a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, dr. Győző Gábor az alperes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) ellen. A palesztin férfi szerette volna Ukrajnában élő feleségét és két kisgyerekét Magyarországra hozni, azonban a BÁH a családtagoktól több mint két éven át megtagadta a családi együttélési célú tartózkodási engedélyt.

A Legfelsőbb Bíróság 2010. július 6-án hirdetett ítéletet a stratégiai jelentőségű perben, amely általánosságban arról szólt, hogy – a menekültekhez hasonlóan – az oltalmazottak is jogosultak-e arra, hogy az általános idegenrendészeti szabályokhoz képest jóval méltányosabb feltételek mellett hozhatják be az országba máshol rekedt családtagjaikat.

Az oltalmazottak jogi helyzetét szabályozó menedékjogi törvény előkészítését végző minisztérium is egyértelműen a Magyar Helsinki Bizottság álláspontját osztotta, miszerint a családegyesítés kérdésében is azonos jogok illetik meg az oltalmazottakat a menekültekkel. Ennek ellenére a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szerint a családegyesítés jogcímén kiadott tartózkodási engedély, amely megilleti bármely 3 hónapnál hosszabb ideje itt dolgozó, vagy tanuló külföldi családtagját, az oltalmazottak és családtagjaik számára nem biztosítható.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletében kimondta, hogy a kiegészítő nemzetközi védelmet élvező oltalmazottaknak és családtagjainak ugyanolyan feltételekkel van joguk a Magyarországon történő családegyesítésre, mint a menekülteknek. A Legfelsőbb Bíróság, teljes mértékben osztva a Magyar Helsinki Bizottság álláspontját, precedens értékű jogerős ítéletében a BÁH-ot a család számára kedvező döntés meghozatalára utasította.

A döntés megnyitja az utat a Helsinki Bizottság által képviselt oltalmazott ügyfelek, és országosan összesen több mint száz oltalmazott előtt, hogy szeretteikkel legális úton egyesülhessenek Magyarországon.

Ki az oltalmazott?

A magyar menedékjogi törvény szerint oltalmazott státuszra az jogosult, aki nem menekült, ugyanakkor fennáll annak a valós veszélye, hogy visszaküldése esetén úgynevezett „súlyos sérelemnek” lenne kitéve. A súlyos sérelem jelentése: halálbüntetés, kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés, civil személy életének vagy személyének fenyegetettsége megkülönböztetés nélküli erőszak miatt, melynek hátterében fegyveres konfliktus (például polgárháború) áll. Az oltalmazottak státusza és jogi helyzete nagyon hasonlít a menekültekéhez, és ezáltal a magyar állampolgárokéhoz. A menekülés közben őket is sokszor embercsempészek használják ki őket, és a hosszú út során gyakran elszakadnak családjaiktól, így felmerül a későbbi családegyesítés szüksége.

Magyarországon 2008-ban 88, 2009-ben 62, 2010-ben május végéig 39 külföldi állampolgár kapott oltalmazott státuszt. Legtöbbjük Afganisztánból, Irakból vagy Szomáliából érkezett.

2007-ben a Magyar Helsinki Bizottság pert indított közérdekű adatok kiadása iránt a BRFK és több mint egy tucat kerületi kapitányság ellen, mert azok megtagadták annak nyilvánosságra hozatalát, hogy 2007-ben mely védőket hány alkalommal rendelték ki az általuk folytatott büntetőeljárásokban azon terheltek számára, akik esetében a védő részvétele kötelező az eljárásban, de saját maguk nem hatalmaztak meg védőt.

A Helsinki Bizottság által folytatott kutatások azt támasztják alá, hogy a kirendelt védői rendszer rendkívül alacsony hatásfokkal működik, ugyanakkor évente sok százmillió forintot költünk el rá. A rossz működés egyik oka, hogy egyes rendőri szervek szeretnek olyan ügyvédeket kirendelni, akik „nem nehezítik meg” a nyomozást, vagyis nem jelennek meg az egyes nyomozati cselekményeken, illetve ha mégis, általában meg sem szólalnak. A rendszer rossz logikája a praxisukat a kirendelésekre is alapozó védőket a rendőrségtől függő helyzetbe hozhatja, s ez a jelenség aláássa a (például minden fiatalkorú elleni büntetőeljárásban kötelező módon) kirendelt védőkkel szembeni bizalmat. Pedig a hatékony jogvédelem biztosítása a rászorulók számára hazánk nemzetközi kötelezettsége, a hatékony pénzfelhasználás pedig minden adófizető elemi érdeke. Éppen ezért a Helsinki Bizottság azt szerette volna megtudni, hogy a fővárosban kiket és hányszor rendelt ki 2007-ben a rendőrség, s kérése megtagadását követően fordult bírósághoz.

Közel két évvel az adatkérés után, 2010. június 17-én kihirdetett jogerős ítéletével a Fővárosi Bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. január 19-én kelt ítéletét, amelyben az első fokon eljárt testület leszögezte: egyértelmű, hogy a Helsinki Bizottság közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatokat kért, továbbá az is bizonyítást nyert, hogy az alperes rendőri szervek az érintett adatok kezelői. Így a rendőrkapitányságok csak abban az esetben tagadhatták volna meg az adatok kiadását, ha bizonyítják, hogy az jelentős, ésszerűtlen mértékű nehézséget jelentett volna a számukra. Ezt azonban az alperesek nem tudták bizonyítani.

***

Előzmények:

Közérdekű adatok iránti pert nyert a Helsinki Bizottság a BRFK és 16 budapesti kerületi kapitányság ellen - 2009. február 19.

Pert nyert a Helsinki Bizottság az ORFK, a BRFK és 16 budapesti kerületi rendőrkapitányság ellen - 2010. január 21.

Az Alkotmánybíróság tizenegy tagját az Országgyűlés kétharmados többséggel választja, az alkotmánybírák személyére mindeddig a parlamenti pártok egy-egy képviselőjéből álló jelölő bizottság tett javaslatot. A Fidesz most módosítaná az Alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt: a jelölő bizottság összetétele ezentúl a parlamenti arányokhoz igazodna.

A június 7-én benyújtott, és igen gyorsan megvitatott javaslatok indokolása szerint az új szabályozás „biztosítja a politikai egyeztetések lefolytatásának megfelelő kereteit”. A Helsinki Bizottság aggodalommal figyeli, hogy a kormánypárt mit tekint az egyeztetések megfelelő keretének. Az új rendelkezések ugyanis valójában semmilyen valódi politikai egyeztetést nem tesznek majd szükségessé: a Fidesz egymaga, az ellenzéki képviselők egyetértése nélkül dönthet az új alkotmánybírák személyéről, meghatározva az alkotmánybíráskodás irányát, ami sérti a jogállamiság elvét, és veszélyezteti a jogvédelem jelenlegi szintjét.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és a jogvédelmi rendszer legfontosabb szereplője, tevékenysége során alapjogokat érintő jogszabályok alkotmányosságáról dönt, közvetlen módon vagy áttételesen egyéni ügyek kimenetelét befolyásolja döntésével. A testület gyakorol kontrollt az Országgyűlés felett, így kiemelkedően fontos, hogy tagjait széles körű konszenzus eredményeképpen válasszák meg.

A Helsinki Bizottság megengedhetetlennek tartja, hogy az alkotmánybírák jelölése során az aktuális parlamenti erőviszonyok érvényesüljenek, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz parlamenti többségét kihasználva újabb csapást készül mérni a jogállamiságra.

***

Valóságos össztüzet nyitottak civil szervezetek két fideszes országgyűlési képviselő alkotmánymódosító javaslatára. A civilek külön-külön hasonló tartalmú nyilatkozatokat tettek közzé az Alkotmánybírák választásának szabályait átalakító javaslatról. A civil szervezetek álláspontja szerint a javaslat az Alkotmánybíróság függetlenségét ássa alá, mert azt teszi lehetővé, hogy a kormánytöbbség politikai konszenzus nélkül, egyedül döntsön a kormány hatalmának korlátjául szolgáló Alkotmánybírósági tagokról.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és a jogvédelmi rendszer legfontosabb szereplője. A testület gyakorol kontrollt az Országgyűlés felett, így kiemelkedően fontos, hogy tagjait széles körű konszenzus eredményeképpen válasszák meg – írja a Magyar Helsinki Bizottság.

A javaslatot sürgős eljárással tárgyalja az Országgyűlés, várhatóan már a jövő héten elfogadják azt. A Nyilvánosság Klub szerint a nyilvánosság követelményének teljes figyelmen kívül hagyásával történő statáriális jogalkotás folyik.

A benyújtott alkotmánymódosító javaslat a frakciók létszámarányához igazítja a jelölőbizottság összetételét. Mindez az utolsó féket is kiiktatja a választási folyamatból: a kormánytöbbség az ellenzéki erők teljes figyelmen kívül hagyásával jelölheti és választhatja meg a neki tetsző személyeket, ezzel veszélyeztetve az Alkotmánybíróság függetlenségét.

Az Eötvös Károly Intézet közleményében arra figyelmeztet, hogy a kormánytöbbség azon túl, hogy szabadon, érdemi szakmai és politikai egyeztetés nélkül is módosítani tudja az alkotmány szövegét, az alkotmánymódosítással azt a jogot is magának követeli, hogy az alkotmány értelmezésére és kikényszerítésére hivatott Alkotmánybíróságot is uralhassa.

A TASZ szerint az Alkotmánybíróság függetlensége az egyik legfontosabb garanciája a jogállamnak és az alkotmányos alapjogok védelmének. A TASZ álláspontja szerint az a politikai erő, amely a hatalmi egyensúlyokat felborítja, önmagának állít csapdát.

A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Transparency International Magyarország közleménye szerint „az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy az Alkotmánybíróság függetlensége ne kerüljön veszélybe”.

Ahogy arra a Magyar Helsinki Bizottság korábban is felhívta a figyelmet, a Büntető Törvénykönyv megszavazott módosítása egyes esetekben kizárja az egyéniesítést és kötelezően kiszabandó életfogytig tartó szabadságvesztést ír elő. Ez sérti a bírák szabad mérlegelési jogát, és ellentétes az alkotmányos büntetőjog elvével.

Az új jogszabály arra kötelezi a büntetőbíróságokat, hogy ne mérlegeljenek a büntetés kiszabásakor, és akár egymástól teljesen eltérő eseteket is azonosan szankcionáljanak. Például két testi sértésért és egy különösen nagy értékre elkövetett rablás miatt elítélt személy büntetése megegyezik a három emberölésért elítélt személy büntetésével. Mindez összeegyeztethetetlen az alkotmányos büntetőjog Alkotmánybíróság által kifejtett elvével, hiszen a büntetéskiszabás előírásainak az a rendeltetése, hogy lehetővé tegyék az elkövetőkre az arányos, és a bűnösségi körülményekkel összhangban álló büntetés kiszabását.

A nyílt levél szövege teljes terjedelemben itt olvasható.

A CPT jelentésében kiemelte, hogy bár a helyzet javult, a magyar büntetés-végrehajtási intézetek változatlanul túlzsúfoltak. A bizottság hangsúlyozta, hogy a férőhelyek számának növelése nem jelent valódi megoldást a problémára, ehelyett büntetőpolitikai változtatásokra lenne szükség. A CPT azt javasolta a magyar hatóságoknak, hogy tegyenek további erőfeszítéseket a börtönnépesség csökkentése érdekében, így a büntetőeljárás folyamán törekedjenek a szabadságelvonással nem járó kényszerintézkedések alkalmazására, a büntetéskiszabás során részesítsék előnyben az alternatív szankciókat, és segítsék elő a fogvatartottak jövőbeni reintegrációját a társadalomba.

A jelentés szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet vonatkozásában több esetben felmerült, hogy a fogvatartottakat a személyi állomány egyes tagjai bántalmazzák. A CPT ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az intézetek vezetésének egyértelművé kell tenniük a bántalmazás bármilyen formájának elfogadhatatlanságát, és biztosítaniuk kell a kényszerítő eszközök arányos alkalmazását. Látogatása során a CPT kiemelt figyelmet fordított a különleges biztonsági körleten fogvatartott terheltek körülményeinek vizsgálatára. Követelményként fogalmazta meg a bizottság a biztonsági csoportba sorolásról szóló döntés indokolását, és az e döntések elleni jogorvoslat lehetőségének megteremtését.

A bizottság aggályosnak tartja, hogy továbbra is lehetséges az előzetes letartóztatottak rendőrségi fogdákon való fogvatartása. Az egészségügyi vizsgálatok kapcsán a CPT kiemelte: a jelenlegi gyakorlattal ellentétben azok nem végezhetők a rendőrök jelenlétében, rendőri bántalmazásra utaló panasz esetén pedig biztosítani kell, hogy a fogvatartottat független orvos vizsgálhassa meg.

A jelentés szerint a fizikai bántalmazás mellett a nyírbátori őrzött szálláson fogvatartott külföldiek szóbeli inzultusokra is panaszkodtak. A jelentés szerint biztosítani kell, hogy az idegenrendészeti őrizetben lévők megfelelő jogi segítségben részesüljenek, valamint hogy az általuk értett nyelven információkat kapjanak jogaikról és az eljárási szabályokról. A CPT emellett többször utalt arra, hogy az idegenrendészeti őrizetben lévők nem egy büntetőeljárás terheltjei, és ennek fényében is indokolt fogvatartásuk bizonyos szabályainak enyhítése.

A CPT jelentésének teljes szövege elérhető angol és magyar nyelven, emellett angol és magyar nyelven közzétették a magyar kormánynak a jelentésre adott válaszát is.

A Magyar Helsinki Bizottság az időszaki látogatást megelőzően külön jelentésben tájékoztatta a CPT-t a legfontosabb problémákról, ennek szövegét lásd itt.

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványaés a Magyar Helsinki Bizottság felháborítónak tartja azt a hatósági gyakorlatot, hogy Magyarországon született, több éve itt élő gyerekeket visszaküldenek feltételezett származási országukba.

Hazánkban jelenleg közel 40 ismeretlen állampolgárságú gyermek él gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél, és számuk a statisztikai adatok szerint várhatóan évente 5-10 fővel növekszik. Számos alkalommal előfordul, hogy a nem magyar állampolgárságú anyától magyar kórházban született gyereket édesanyja a születése után a kórházban hagyja. Az esetek többségében az ilyen gyermekek édesanyja magyar nemzetiségű, édesapjuk pedig valószínűsíthetően magyar állampolgár is, a gyermekeket azonban a jogszabályok alapján ismeretlen állampolgárságúként anyakönyvezik, magyar állampolgárságot nem szerezhetnek, nem fogadhatóak örökbe.

Ezekben az esetekben a magyar és a feltételezett származási országok gyermekvédelmi hatóságai között lassú és nehézkes az együttműködés, a gyermekek jogi státuszának tisztázására sokszor csak több év elteltével kerül sor, amikor a gyerekek már beilleszkedtek magyarországi környezetükbe, kötődnek magyar nevelőszüleikhez. Ekkor azonban az ilyen ügyekben kizárólagosan illetékes Budapest V. kerületi gyámhivatal a jelenlegi gyakorlat szerint a lehető legrövidebb időn belül, az elköltözésre való felkészülésre szinte semmi időt nem adva, gyakran a nevelőszülőkkel való egyeztetés teljes mellőzésével rendeli el a gyermek átadását a származási országnak, ahol sokszor nincsenek meg a szükséges információk a megfelelő elhelyezéshez.

Ez történt azzal a hároméves kisfiúval is, aki a kecskeméti SOS-Gyermekfaluban élt, hivatásos nevelőszülői családban. A nevelőszülő semmilyen információt nem kapott arról, hogy a kisfiút hova viszik, csak annyit tudott, hogy Brassóba, Romániába. A Gyermekfalu munkatársai saját személyes kapcsolataikat felhasználva érték el a brassói hatóságokat a kiszállítás előtt pár nappal. Ekkor derült ki, hogy a kinti román szakembereknek eszükbe sem jutott, hogy a gyermek csak magyarul beszél, nem készültek magyarul beszélő kollégával – sem a határon történő átvételre, sem pedig a gondozási hely kiválasztásakor. Az illetékes magyar gyámhivatal semmilyen információt nem adott egyik fél számára sem, ami megkönnyíthette volna a gyermek beilleszkedését új környezetébe.

Az ombudsmanhoz forduló civil szervezetek álláspontja szerint a repatriálás nem megfelelő megoldás, és ellentmond az alkotmányos és nemzetközi jogi követelményeknek. Az évek óta családi környezetben élő, nevelőszüleikhez kötődő gyermekek kiszakítása megszokott életvitelükből jelentős traumát okoz, ami olyan helyzetet idéz elő, amely sem az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében megfogalmazott gyermekvédelmi követelményekkel, sem a Magyarország által is ratifikált 1989-es New York-i gyermekjogi egyezmény előírásaival nem egyeztethető össze. Alkotmányos visszásságot okoz továbbá, hogy a szerető nevelőszülők által nevelt ismeretlen állampolgárságú gyermekek ügyében minden előkészítés nélkül érkezik a néhány napon belüli átadást elrendelő határozat, amelyben a gyámhivatal sem a döntés jogszabályi alapját nem adja meg, sem a lehetséges jogorvoslatokról nem nyújt tájékoztatást.

A Magyar Helsinki Bizottság és az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa a fentiekre tekintettel azt kérte az állampolgári jogok országgyűlési biztosától, hogy soron kívüli, sürgősségi vizsgálatot folytasson le az ügyben. A beadvány innen letölthető.

Mint arról korábban már több alkalommal beszámoltunk, a Magyar Helsinki Bizottság 28 rendőrkapitányságtól kért adatot arra vonatkozóan, hogy az adott kapitányság illetékességi területén 2008-ban összesen hány ügyben rendeltek ki védőt büntetőeljárásban, és hogyan oszlanak meg a kirendelések az egyes ügyvédek/ügyvédi irodák között. Az adatkérés indoka az a kutatások alapján kimutatható tény, hogy a kirendelt védők kevésbé aktívan járnak el védenceik érdekében, sok esetben egyáltalán nem is tartanak kapcsolatot védenceikkel. Ez a rendszerszintű gyakorlat sérti a terheltek hatékony védelemhez való jogát, a kirendelési gyakorlat pedig az ügyvédekről szóló törvényben is deklarált egyenlőség elvét. Az adatkérés célja annak megállapítása, hogy a kirendelt védői rendszer alacsony hatásfokához hozzájárul-e a rendőrség, mint kirendelő hatóság azzal, hogy újra és újra kirendeli ugyanazon, nem aktív védőket, illetve azáltal, hogy olyan mennyiségű kirendelést biztosít egyes védőknek, amelynek szakszerű ellátása már objektíve sem lehetséges.

Megkeresésünket követően a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány saját kezdeményezésére vizsgálatot indított a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területén működő rendőrkapitányságok kirendelési gyakorlatának áttekintése céljából. A vizsgálat eredménye sommásan: „egyes ügyvédek személye preferált, a kirendelési gyakorlat eltorzult, aránytalan képet mutat”. A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy egyes kapitányságokon ugyanaz a védő kapja a kirendelések 60-70%-át, de van példa 82%-os arányra is.

Ennek tükrében jogosan teszi fel a kérdést a rendőrfőkapitány: ilyen leterheltség mellett (akár ügyvédenként 300-400 kirendelés egy évben) hogyan lehetséges eleget tenni az ügyvédi törvényben megfogalmazott kötelezettségeknek? Hogyan lehet egy évben több száz büntetőeljárásban jelen lenni a nyomozati cselekményeken, tartani a kapcsolatot a terheltekkel? Ne feledjük, itt jellemzően nem nagy létszámú irodákról, hanem egyéni ügyvédekről és kisebb ügyvédi irodákról van szó.

A rendőrfőkapitány körlevelében rámutat: a védelemhez való jog érdemi garantálásában felelősség terheli a rendőrséget, mint kirendelő hatóságot. A jog pusztán formális biztosítása a gyakorlatban a büntetőeljárás komoly és megalapozott kritikájának veszélyét hordozza magában. Más szóval: a bűnös terheltek felmentését, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága általi elmarasztalást is eredményezhet az az eljárási szabálysértés, ha az állam nem tesz meg minden tőle telhetőt a hatékony védelemhez való jog érvényesítése érdekében.

Intézkedésében a főkapitány felhívja a főkapitányság alárendeltségébe tartozó helyi kapitányságok vezetőit, hogy vizsgálják felül a védő kirendelések helyi gyakorlatát, és – a védelemhez való jog tényleges biztosítása céljából – tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az ügyek elosztása szélesebb körű legyen.

A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány reakciója és eljárása példa nélküli és egyszerre példaértékű. Nem takargatja a feltárt tényeket, nem mossa el vagy hárítja a felelősséget (adott esetben az ügyvédségre), hanem saját kezdeményezésre vizsgálatot indít, és lépéseket tesz az észlelt problémák megoldására. Ráadásul vizsgálatának eredményét megosztja az érdekelt civil szervezettel annak ellenére, hogy az hiányosságokat mutat ki annak a szervezetnek a működésével kapcsolatban, amelynek maga is vezető beosztású tagja.

A cikksorozat első és második része az alábbi linkekre kattintva a Kitekintő külpolitikai hírportálon olvasható:

1. rész: A „nem létező” emberek klubja

2. rész: „Jogiszellem-írtók” – Harc a hontalanság ellen

A cikksorozat bemutatja a hontalanok, azaz a modern társadalom egyik számkivetett csoportjának sötét világát. Az államok uralta nemzetközi rendszerben az állampolgári kötődés hiánya (azaz a hontalanság) ellehetetleníti a mindennapok részét képező – legtöbbünk számára magától értetődőnek tekintett – jogosultságok (oktatás, egészségügy, igazságszolgáltatás, munkavállalás) igénybevételét.  

Mi okozza a hontalanok ügyének háttérbe szorulását? Mely térségek a leginkább érintettek a problémában? Létezik-e nemzetközi szabályozás, s az mennyire hatékony? Milyen lépéseket tehetnek az államok a „jogi szellemek” létezésének csökkentésért/megelőzésért? Van-e kiút a hontalanság állapotából? A cikkek többek között ezekre a kérdésekre adnak választ.

Az afgán fiú kisgyerekként menekült el Afganisztánból a háború borzalmai elől. 2007-ben Görögországba került, ahol évekig embertelen viszonyok között, hajléktalanként élt. A görög hatóságok többször is rendkívül rossz körülmények között fogva tartották, a rendőrök többször bántalmazták. Megfelelő gondoskodás és egészségügyi ellátás hiányában utcagyerekként az életét is veszélyeztető, súlyos betegséget kapott. Több európai országot megjárva végül 2009 végén, legyengült állapotban jutott el Magyarországra, s itt menekültstátuszt kért. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az európai uniós menekültügyi szabályrendszer ún. dublini eljárásának alkalmazásával idén januárban arról döntött, hogy a fiút vissza kell küldeni Görögországba, mivel ott lépett be az Unió területére, a görög hatóságoknak kell döntenie menedékjogi kérelméről.

Az afgán fiú átadásának elrendelése előtt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azonban azt nem vizsgálta meg érdemben, hogy görögországi lakhatása és orvosi kezelése biztosított-e. Mindez ellentmond a BÁH 2008 áprilisában – a Helsinki Bizottság megkeresésére – adott tájékoztatásával, amely szerint az uniós jogszabályok alkalmazása, így az ún. dublini eljárás során is körültekintően, az emberi jogok tiszteletben tartásával jár el.

Az átadás megakadályozása érdekében a Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, és azzal érvelt, hogy a BÁH döntésének végrehajtása esetén fennáll a reális veszélye annak, hogy az afgán fiú embertelen, megalázó bánásmódnak lesz kitéve Görögországban, hiszen a kezelést és gondoskodást igénylő fiú visszaküldése visszafordíthatatlan következményekkel járt volna.

A strasbourgi bíróság 2010. február 26-án ún. ideiglenes intézkedésében arra kötelezte a magyar államot, hogy függessze fel az afgán kiskorú menedékkérő visszaküldését, amíg a Bíróság az ügyet megvizsgálja.  

Ugyan a strasbourgi bíróságnak ez volt az első ilyen döntése magyarországi menekültügyben, más országok esetén volt már erre példa. Az elmúlt években többször döntöttek arról uniós tagállami bíróságok is (köztük a Fővárosi Bíróság), hogy a menedékkérők – különösen nők, gyermekek, betegek – visszaküldése Görögországba a menekültügyi rendszer hiányosságai és a rettenetes körülmények miatt embertelen és megalázó bánásmód veszélyével jár, és ezért nemzeti és nemzetközi emberi jogi előírásokat sért. A magyar BÁH gyakorlatával ellentétben jelenleg számos EU-tagállam nem küldi vissza a legkiszolgáltatottabb menedékkérőket Görögországba.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal március 3-án arról tájékoztatta a Helsinki Bizottságot, hogy eltekint az afgán fiú visszaküldésétől és a menedékkérelmet érdemi eljárás során vizsgálja.

Háttérinformáció

Az évente közel 20.000 menedékkérővel megbirkózni képtelen görög menekültügy helyzete lesújtó. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és számos európai civil szervezet is kifogásolta azt, hogy a kérelmezők döntő többsége számára még a legalapvetőbb ellátást (orvosi kezelés, elhelyezés, élelmezés) sem biztosítják. A menedékkérelmek benyújtása irreálisan nehéz, elbírálásuk sokszor tolmács nélkül lefolytatott meghallgatások után, az európai minőségi elvárásoknak nem megfelelő eljárásban dől el. A görög hatóságok a benyújtott menedékkérelmek szinte 100%-át elutasítják. Számos beszámoló szól a görög rendőrség menekültekkel szembeni brutalitásáról. 2009 novemberében menekülteket segítő európai civil szervezetek hivatalos panaszt tettek az Európai Bizottságnál, hogy az uniós jogszabályi rendelkezések megsértése miatt indítson jogsértési eljárást az Európai Közösségek Bírósága előtt Görögországgal szemben.

A kiadvány célja, hogy a kiutasítás és emberi jogok kapcsolatát érintő gyakorlati kérdéseket tömören, egyszerűen hivatkozható módon mutassa be, minden alkalommal feltüntetve az iránymutatásként szolgáló kötelező nemzetközi jogi normákat és azok értelmezését elősegítő esetjogot.

A jegyzet megírásának indoka, hogy bár az Európai Unió legtöbb országához képest Magyarországon még mindig kevés külföldi él, a magyar bíráknak is egyre gyakrabban kell döntést hozniuk külföldi személyek kiutasíthatóságát illetően, így hasznos segédlet lehet közigazgatási határozatok felülvizsgálatával és büntetőügyekkel foglalkozó bírák számára egyaránt. 

A szerző elsősorban az állami szervek nemzetközi és belső jogban egyaránt előírt emberi jogi kötelezettségekre összpontosít, amelyek közül részletesen foglalkozik a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód és büntetés tilalmával. Bár a téma nemzetközi szakirodalma rendkívül terjedelmes, magyar nyelven nagyon kevés, a témát kifejezetten a kiutasítás szemszögéből tárgyaló szakmai anyag áll rendelkezésre, így e kiadvány hiánypótlónak is tekinthető.

A kiadvány az Európai Visszatérési Alap és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium társfinanszírozásával jött létre „A visszatérés emberi jogi aspektusai” elnevezésű projekt keretében.

Az elmúlt években az Európai Unió jelentős lépéseket tett a közös menedékjogi szabályrendszer megalkotása és működtetése érdekében. Ez a folyamat létrehozta a menekültstátusz és az úgynevezett „kiegészítő védelem” közös fogalmát, azonban mindezidáig nem terjedt ki a nemzetközi védelem minden formájára. Így a magyar jog is alkalmaz olyan védelmi státuszokat (mint például a befogadott, a hontalan vagy a kísérő nélküli kiskorú), amelyek ugyan a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekben gyökereznek, mégsem közös EU-s szabályok határozzák meg őket.

A tanulmány e státuszok jogi hátterét mutatja be, kitérve az érintett személyi körre, a megszerzésüket szolgáló eljárásokra és a státuszok által biztosított jogokra. A dokumentum összehasonlítja a tárgyalt nem-harmonizált védelmi formákat az EU-harmonizált menekült és oltalmazott státusszal, megvilágítva a jelenlegi szabályozás főbb hiányosságait és ellentmondásait is.

A kutatás az Európai Migrációs Hálózat keretében, az Európai Bizottság felkérésére az összes EU-tagállamban párhuzamosan zajlott 2009 második felében.

A tanulmány letölthető itt.

Támogatta: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Európai Migrációs Hálózat

Az Országgyűlés 2007-ben átfogóan módosította a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényt, létrehozva a Független Rendészeti Panasztestületet. A Panasztestület a rendőrség civil kontrollját látja el: az Országgyűlés által választott tagjai állásfoglalásaikban értékelik, hogy az egyes ügyekben a rendőrség megsértette-e a Panasztestülethez fordulók valamely alapjogát.

A Magyar Helsinki Bizottság 2007-ben indított programot a rendőri panaszeljárások reformjának ösztönzésére. A Helsinki Bizottság célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a panaszeljárás hatékonyabbá tételének szükségességére, szorgalmazta egy független, rendőri intézkedéssel kapcsolatos panaszokat elbíráló testület létrehozását, megvizsgálta a más EU-tagállamokban alkalmazott megoldásokat, és szövegszerű javaslatot tett a rendőrségi törvény módosítására. 2007 decemberében a Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szakmai kerekasztal-beszélgetést rendezett a Független Rendészeti Panasztestületről szóló új jogszabályi rendelkezések kapcsán. A rendőrségi törvény módosítása során a Bizottság által tett szövegszerű javaslatok nagy részét a jogalkotó figyelembe is vette a kodifikációs munkálatok során.

A Helsinki Bizottság a Panasztestület létrehozatala óta figyelemmel kíséri annak tevékenységét, és 2009 szeptemberében újabb programja keretében kétnapos konferenciát szervezett a témában, a rendőrség, magyar és külföldi rendészeti szakemberek, illetve civil szervezetek részvételével, a Panasztestület támogatásával. A találkozó egyrészt fórumot biztosított a hazai szakembereknek, a Panasztestület tagjainak, illetve a döntéshozóknak arra, hogy megvitassák a Panasztestület működésével és gyakorlatával kapcsolatos tapasztalatokat, másrészt lehetővé tette az Egyesült Királyságból, Belgiumból, Lengyelországból, Csehországból, Bulgáriából és Romániából érkezett szakemberek közötti tapasztalatcserét, így mozdítva elő a független rendőri panaszmechanizmusok fejlesztését, illetve létrehozatalát a résztvevő közép- és kelet-európai országokban.

A program keretében készült el a „Másfél év mérlegen – A Független Rendészeti Panasztestület gyakorlatának elemzése” című tanulmány. Az elemzés a Panasztestület működésével és gyakorlatával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, problémákat járja körbe. A tanulmány bemutatja, hogy miként mérlegelhet a Testület, amikor arról kell döntenie, hogy a rendőri kötelezettségsértések, intézkedések, kényszerítőeszköz-alkalmazások, illetve mulasztások sértették-e, az érintett panaszos alapvető jogát vagy szabadságát s ha igen, milyen mértékben. Emellett kitér a szöveg arra is, hogy milyen elméleti és gyakorlati problémákat vet fel az, hogy a jogalkotó nem tette egyértelművé: kizárólag a rendészeti jogalkalmazást vizsgálhatja a Panasztestület, vagy a rendőrség egyéb (például büntetőeljárási) tevékenységeit is értékelheti. A Testület mindennapi gyakorlatában felmerülő eljárásjogi nehézségek és adatvédelmi dilemmák szintén megismerhetőek az elemzésből.

A tanulmány szerzői Fodor-Lukács Krisztina, Kovács Judit, Körtvélyesi Zsolt és Nagy Gusztáv, a Független Rendészeti Panasztestület munkatársai, valamint Kádár András Kristóf, a Panasztestület tagja és a Helsinki Bizottság társelnöke.

A tanulmány itt letölthető, illetve a Helsinki Bizottság irodájában megvásárolható.

A projekteket és a tanulmány megírását a Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe támogatta.

A 2010. január 11-én kihirdetett ítélet szóbeli indokolásában a Fővárosi Bíróság eljáró bírája kifejtette: egyértelmű, hogy a Bizottság közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatokat kért, és az is bizonyítást nyert, hogy az ORFK az érintett adatok kezelője, így az ORFK csak abban az esetben tagadhatta volna meg az adatok kiadását, ha bizonyítja, hogy az jelentős, ésszerűtlen mértékű nehézséget jelentett volna a számára. Ezt azonban az alperes ORFK nem tudta bizonyítani.

2010. január 19-én hozott ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyakorlatilag ugyanilyen tartalommal adott helyt a Bizottság keresetének a BRFK és 16 budapesti kerületi kapitányság ellen, megismételt elsőfokú eljárásában. (A bíróság korábbi döntését lásd itt.)